Jövő év végére a vízummentes beutazást is megnehezítik a britek

  • narancs.hu
  • 2023. március 9.

Külpol

Biometrikus adatokat, pénzt és egy kérdéssor kitöltését is kérni fogják a belépőktől.

Az Egyesült Királyság belépési engedélyt fog kérni azoktól, akik vízummentesen utazhatnak az országba – írja a brit kormány közleményére hivatkozva a Telex.

A döntés értelmében

  • októbertől először a katariaknak kell kiváltania az Elektronikus Utazási Engedélyt (Electronic Travel Authorisation, ETA),
  • jövőre több Perzsa-öböl menti országnak és Jordániának,
  • 2024 végéig pedig minden érkezőre, köztük az uniós állampolgárokra (kivéve az írekre és a letelepedett státuszúakra) kiterjesztik a rendszert, akiknek nem kell vízum a belépéshez.

Az első két csoportnak ugyan segítséget jelent az új engedély, mivel náluk egy drágább rendszert cserélnek le vele – a brit kormány szerint egyszerűbb is lesz a réginél –, többek között az uniós országoknak azonban új kötelezettséget jelent majd.

Pénz mellett biztonsági okokra hivatkozva biometrikus adatokat és egy kérdéssorra adott válaszokat is kérni fognak a belépőktől.

Hamarosan egyébként az EU is bevezet egy hasonló, ETIAS nevű rendszert az Egyesült Államok, valamint néhány másik ország mintájára. Az EU hét eurót (nagyjából 2650 forintot) fog kérni, a brit változatról egyelőre annyit írt a londoni kormány, hogy „a hasonló nemzetközi rendszerekkel összhangban” lesz az ára.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kárpáti Judit: A tiszta olaj könyve

"Ahogyan sok más helyen, újfent találkozom a jelenséggel: azt a szót, hogy zsidó, nehezen mondják ki. Nincsen e mögött ártó szándék, ami mögötte van, az pontosan a semmi. A gondolatok hiánya, az erről való gondolkodás hiánya." Kárpáti Judit megrázó írása nem ismert családtagokról, Tiszavasvári egykori izraelita közösségéről.