Nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz itt semmiféle barátság Trump és Putyin között

  • narancs.hu
  • 2017. április 8.

Külpol

A Kreml már a forródrótot is felfüggesztette.

„Az orosz védelmi minisztérium szombattól felfüggeszti a Pentagonnal fenntartott forródrót működtetését” – mondta Igor Konasenkov, a orosz védelmi minisztérium vezetője még tegnap este. A lépés hátterében az áll, hogy Donald Trump utasítására az Egyesült Államok haditengerészete magyar idő szerint péntek hajnalban 59 rakétát lőtt ki szíriai célpontokra, válaszul a keddi vegyi támadásra, amelynek több mint 80 halálos áldozata – köztük sok gyerek – volt.

Az orosz külügyminisztérium még péntek reggel jelentette be, hogy Moszkva a Szíria elleni amerikai rakétatámadás miatt felfüggeszti az arab ország légterében végzett megelőző tevékenységét, és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó kétoldalú memorandum hatályát. Trumpék közben arról beszélnek, hogy hamarosan gazdasági szankciók jöhetnek az Aszad-rezsim ellen, Putyin ugyanakkor agressziónak nevezte az amerikai bombázást.

Trump beszédet mond a szíriai légicsapás után

Trump beszédet mond a szíriai légicsapás után

Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

A jelek szerint a Trump–Putyin-barátság nem fog egykönnyen létrejönni (Orbán legnagyobb bánatára), és az is érdekes lesz, milyen hangulatban tereferélnek majd a felek júliusban. A jelenlegi információk szerint ugyanis a G20-ak hamburgi csúcsértekezletén fog először találkozni az orosz és az amerikai elnök.

(via MTI, CNN)

Figyelmébe ajánljuk