Választások Romániában: Konkurens a láthatáron

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A romániai választások kimenetele hosszú időn keresztül eléggé kétségesnek bizonyult. Úgy tűnt, most is az eddigi kormányzó párt diktálta forgatókönyv érvényesül: jobb híján ismét a hallgatag, illetve az európai nyilvánosság számára mindmáig értelmezhetetlen óromániai paraszti konzervativizmus dönti el a kérdést. És persze nem kétséges: a korábbi vezetés javára, mely ugyan nem vált be, de ez a társadalom sohasem volt híres arról, hogy vállalja a változtatás kockázatát.

A romániai választások kimenetele hosszú időn keresztül eléggé kétségesnek bizonyult. Úgy tűnt, most is az eddigi kormányzó párt diktálta forgatókönyv érvényesül: jobb híján ismét a hallgatag, illetve az európai nyilvánosság számára mindmáig értelmezhetetlen óromániai paraszti konzervativizmus dönti el a kérdést. És persze nem kétséges: a korábbi vezetés javára, mely ugyan nem vált be, de ez a társadalom sohasem volt híres arról, hogy vállalja a változtatás kockázatát.

Hogy a dolgok idén nem követik az 1990-es, illetve 1992-es választások sémáját, az csak a nyáron vált valószínűvé. Az ellenzék pártjai határozottabb elképzelésekkel vetették magukat a küzdelembe, és politikai taktikájukat sokkal kevésbé befolyásolták az illúziók, mint a korábbi választásokon.

Magyarozás nélkül

A változás ígéretét jelentette már a kampány néhány hangsúlyváltása is. Szinte teljesen lekerült a napirendről a magyarsággal és Magyarországgal kapcsolatos ellenséges hivatkozás. Hogy vajon Frunda Györgynek, az RMDSZ elnökjelöltjének lenne köszönhető ez, azt nehéz megmondani. Egy azonban bizonyos: Frunda fellépése egyértelmű sikerként könyvelhető el. Ráadásul a magyar-román alapszerződés keltette politikai szélcsendben Frunda a románság számára is képes volt egy valóban hiteles európai megoldás ígéretét képviselni. Sikerült az RMDSZ céljait immáron nem puszta nemzeti vagy nemzetiségi követelésként, hanem civilizációs igényként megfogalmaznia, és ehhez fogható teljesítményre más romániai személyiség eddig nemigen volt képes.

Bár a magyarokra történő kéretlen hivatkozás lényegében hiányzott, ez alkalommal sem maradhatott el a különböző pártvezetők lejáratását célzó, megdöbbentően mocskos kampány. Az eddigi vezetés reális baloldali alternatívájaként jelentékeny támogatást szerző, Petre Roman vezette szociáldemokrata tömörülés és a jobboldali Demokratikus Konvenció olyan páratlan, egymást lejárató kampányba kezdett, hogy a közvélemény-kutatások jóslatai dacára komoly kétségek merültek fel, hogy vajon valóban kiérdemli-e egy efféle ellenzék a győzelmet? Az inszinuációk viszont csak tűnődésre késztették a román választókat, korábban kialakult választási elhatározásukon a jelek szerint nem változtattak.

Konvencionális számítások

Minden arra utal, hogy bevált a Demokratikus Konvenció vezetőinek korábbi számítása. Õk a liberálisokkal ellentétben már 1992-ben világosan megfogalmazták: ha párt-tömörülésük nem elégíti ki a román társadalom alapvetően konzervatív, sőt jelentős mértékben ókonzervatív igényeit, s ha továbbra is igyekszik a sokszínű ellenzék gyűjtőpártjaként fellépni, mellőzve, sőt ostorozva a nacionalista vágyakat és némely, eladdig csak a kormányzó pártra jellemző politikai trampliságot, soha nem veheti fel a versenyt Ion Iliescuékkal. Nem mondhatni tehát, hogy a Demokratikus Konvenció szívderítő látvány lenne jelen formájában. Azt sem lehet állítani, hogy ideológiai indíttatása minden tekintetben felülmúlná az eddig kormányzó Társadalmi Demokrácia Pártjának politikai szándékait, az azonban bizonyos, hogy mostani igen valószínű győzelme tabula rasát teremt majd Romániában, és az ország eséllyel indulhat egy új kibontakozás felé.

A Társadalmi Demokrácia Pártja nem csak korábbi hírhedt szövetségesei révén vált ijesztő tényezővé a civilizált világ szemében. Mementóként hadd idézzük e szövetségesek sorát, melyeknek belpolitikai és geopolitikai veszélyességét egyaránt kiemelte a tény, hogy több-kevesebb ideig mindegyikük kormánypozíciókat tölthetett be az elmúlt esztendőkben: a Román Nemzeti Egységpártról van szó (PUNR), melyet a soviniszta Gheorghe Funar elnököl, a náci eszméket valló Corneliu Vadim Tudor Nagy Románia Pártjáról (PRM) és a Nicolae Ceausescu volt miniszterelnöke, Ilie Verdet vezette Szocialista Munka Pártjáról (PSM).

Megkapták a magukét

A mostani választások valószínű nagy vesztese, az eddigi kormánypárt, nem feltétlenül e társbérlők eszmeisége miatt engedett a szélsőségek csábításának az 1990-1996-os periódusban, de saját belső tábora is gyakorta rákényszerítette az efféle irányválasztásra. Politikai stílusának otromba gesztusait is csak akkor volt képes mellőzni, amikor túlságosan is népes támogatói táborának hangadóit sikerült végre lekenyereznie, főként gazdasági kiváltságokkal. Ami, lévén olyan országról szó, melyben a privatizáció épp csak hogy kezdetét vette, nem csekély korrupciós teljesítmény. Ha tehát az eddigi kormányzó párt politikai tevékenységében beállt dicséretes modernizációs és enyhe moderálódási folyamatokról szólunk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a politikai szereplésért cserébe az elit gazdasági kiváltságokkal kényszerült vigasztalni a balkáni hangadókat.

Az európai integráció folyamatát nyíltan ellenző agrárlobbi éppúgy megkapta a maga részét, miként a NATO-integrációtól rettegő, elavult hadsereg magyar- és oroszellenes hősei, akiket csak a szomszédsággal szemben táplált gyűlölet tartott eddig a politikai élet felszínén. Nem is beszélve a Besszarábiával való egyesülést szorgalmazó irredentákról. És akkor még nem szóltunk az ortodox egyházról, mely eddig is nagy odaadással szolgálta ki, illetve legitimálta a csőcselék indulatát (pogromok szítása, a másság gyűlölete, a kisebbségek kiirtására való felbujtás stb).

Mindenki megkapta tehát a maga részét: az ortodox egyház a többi egyháztól korábban elrabolt vagyon egyre nagyobb hányadát kebelezte be az elmúlt parlamenti periódusban. A hadsereget a honi fegyvergyártás újraélesztésébe ölt haszontalan milliárdokkal kábították, illetve az obsitba küldött rakoncátlan főtiszteket bízták meg a fantomüzletek levezénylésével. A volt Securitate elbocsátott légiói az erdélyi bankokban és a külkereskedelemben tették (azaz tehették) magukat hasznossá. És így tovább.

Mit fog most tenni e sok, még mindig éhes, sőt telhetetlen szájjal a várható győztes, a Demokrata Konvenció? Hogy a tömörülés gerincét képező úgynevezett Keresztény Demokrata Nemzeti Parasztpártot (PNTCD) nem fogják egészen váratlanul érni a fejlemények, az bizonyos. Érdekszövetsége az ortodox egyházzal például még idejekorán megköttetett, s aligha hihető, hogy a legalsó rétegeket mindig roppant leleménnyel manipuláló klérus ne kapná meg ezután is azt, amit az eddigi kormányoktól megkapott.

A megítélés kérdése

Persze annak a lehetőségét sem lehet kizárni, hogy az ellenzéki választási sikerek ellenére az eddigi vezetés marad mégis nyeregben. Boda József, aki Iosif Boda néven Iliescu kampányát igazgatta, s aki nemes egyszerűséggel, ámbátor lényeglátó módon csak ennyivel kommentálta a közvélemény-kutatások eredményeit: "Ne feledjük, Románia a Balkánhoz tartozik", e kijelentésével alighanem az említett lehetőségre gondolt. Elvégre ha Ion Iliescunak sikerülne megőriznie az államelnöki pozíciót - s ennek valószínűsége november 17-ig semmiképp sem zárható ki -, a román alkotmány szerint lényegében olyan kabinetet bíz majd meg az ország vezetésével, amilyet csak jónak lát. A Demokratikus Konvenció pedig jósolt győzelme ellenére nem párt, hanem olyan pártok szövetsége, amelyek közül - és ez már most nyilvánvaló - egyik sem fogja elérni az eddigi kormányzópárt által e választásokon produkált százalékos arányt. Elvileg tehát akár még az is előfordulhat, hogy minden marad a régiben. Ez azonban, tekintettel a belső várakozásokra és főként a külföld elvárásaira, jelenleg nem nagyon tűnik valószínűnek.

Annál is kevésbé, mert a román ellenzék választási küzdelmét illetően a Nyugat nem maradt semleges és távolságtartó. Washington és néhány európai főváros többször megüzente már: Románia megítélésében csak egy, a posztkommunista megrögzöttségekkel szakító politika hozhat változást. Kérdés persze, hogy milyen mértékben lesz hatással a nyugati kormányok véleménye a jövőben, s hogy képes lesz-e a Nyugat érvényt szerezni álláspontjának olyan fundamentalista tényezőkkel szemben, mint a román ortodox egyház, mely - nem kétséges - ugyanúgy bátorítani fogja majd az új rezsim szélsőségeseinek Európa-ellenes politikáját, miként ezt a kommunista, illetve posztkommunista rezsim alatt tette.

Ám amíg mindez botrányos evidenciává válik, és amíg a világ rádöbben majd arra, hogy a hatalom kapujába érkezett Demokratikus Konvenció programja nem sokban különbözik az eddigi vezetés baloldali illúziókkal hígított konzervatív politikájától, nos, addig még mindenképpen felélénkül, megsokszorozódik a Romániával kapcsolatos nemzetközi érdeklődés. Az ország korábbi barátai ismét aktívabbá válnak, s alighanem a Kelet-Európába szánt beruházások egyike-másika irányt vált majd, s Bukarestben próbál szerencsét. Ezt pedig a környező országok, így Magyarország sem hagyhatja figyelmen kívül, hisz ismeretes: Románia e téren eleddig nem jelentett valódi konkurenciát.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/45. (11. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...