Tartalom

MaNcs 30. évf. 43. sz. (2018-10-25)

Publicisztika

Várhegyi Éva

Publicisztika

Ti sokasodjatok, ne a pénzetek!

Indokolható-e a lakás-takarékpénztárak bezárása?

Halálra ítélte a kormány a lakás-takarékpénztári megtakarítások támogatásának két évtizedes konstrukcióját. Az agónia eltart még pár évig: a már meglévő, jellemzően 4–10 évre kötött szerződésekre a továbbiakban is jár az állami támogatás, de a múlt szerda óta megkötött újakat vagy a meglévők meghosszabbítását már nem illeti meg ez a kedvezmény. Mivel az eredeti (időközben többször módosított) 1996. évi CXIII. törvény a lakástakarékpénztárakról a legalább 4, de legfeljebb 10 éves időtartamra elhelyezett betétekre adta a támogatást, legkésőbb 10 év múlva írmagja sem marad az öngondoskodás e formájának, amely a lakáscélra gyűjtőket szép honoráriummal buzdította takarékoskodásra.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Távolabb Moszkvától

Gyorsan tisztázzunk egy félreértést: a múlt pénteken a macedón parlament nem szavazta meg az ország nevének Észak-Macedóniára változtatásához szükséges alkotmánymódosításokat, és Macedóniát lapzártánk napján, október 23-án, kedden is Macedóniának hívják.

A szerk.

A szerk.

Megröptetve

Az elmúlt hét nagy kormányzati sikere, hogy úgymond hazugságon kapták Demeter Márta LMP-képviselőt (akit közben pártja társelnökévé is választottak), valamint a komplett szabad sajtót. Az utóbbiból természetesen egy szó nem igaz (elegendő ehhez csak a magyarnarancs.hu vonatkozó posztjait elolvasni), Demeter Márta „hazudozásához” pedig lenne néhány megjegyzésünk.

Belpol

Simonka György és a medgyesegyházi ipari park

Belpol

A pók hálója: hogyan működtette hűbéri rendszerét Simonka?

Bizonytalanná vált annak a 450 milliós projektnek a sorsa, amelynek keretében az ország egyik legszegényebb régiójában fekvő Medgyesegyházán létesülne ipari park. Igaz, a Legfőbb Ügyészség célkeresztjébe került Simonka György eddigi pályáját ismerve a település sok jóra amúgy sem számíthatott volna.

Csúszik és drágul az Iparművészeti Múzeum felújítása

Belpol

A megtört ház

Nem látni a végét az évek óta húzódó rekonstrukciónak, a homlokzat állítólag életveszélyes, az épület tartószerkezete megtört. Szabálytalan közbeszerzések miatt meg is büntették a múzeumot. Egyesek szerint a műemlékvédelmi szempontok az utolsók.

Így terjeszkedik a Samsung Gödön

Belpol

Felzabál a gyár

A Duna-parti Göd erőltetett iparvárossá alakítása jól példázza a települések pénzügyi és jogi kiszolgáltatottságát, a lakossági ellenállás korlátait. Főleg, ha az önkormányzat kormánypárti.

Nekrológ
Külpol
Zene

Interjú

Zene

„A testem része”

Dmitrij Szinkovszkij hegedűművész, kontratenor és karmester

Itthon első ízben Julija Lezsnyeva zenekari kísérőjeként lepett meg, mikor az énekesnővel együtt dalra fakadt és megmutatta szép kontratenorját. Ebből a hangból egy erős megfázás miatt most csak egy ráadásra futotta, de előzőleg beszélgettünk barokkról, hegedűkről, díszítésekről és egy zenészpálya sokoldalúságáról.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

A kánon és a „tutti-frutti”

1971. Párhuzamos különidők

Bár a Kiscelli Múzeum Templomterében, illetve Oratóriumában bemutatott kiállítás fókuszba emelt időpontja az 1971-es év, valójában tágabb időszakot ölel fel; az új gazdasági mechanizmus 1968–1973 közötti éveit, ami a művészettörténeti „időszámításban” megfelel a fiatal neoavantgárd generáció megjelenésétől egészen annak hivatalos betiltásáig tartó időszaknak.

Újrahasznosítás, upcycling a művészeten át

Képzőművészet

„A sokkolás volt a célunk”

Miközben Budapest kezd belefulladni a szemétbe, mert akadozik a szemétszállítás, az Art Moments művészeti fesztivál arra hívja fel a figyelmünket, hogy mennyire pazarló módon élünk.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Sohavégetnemérős

Csak show és más semmi

Nem vitás, a műsoridő és a megbízható csatornaceleb a kereskedelmi televíziózás két legbecsesebb kincse, ám a Tv2 őszi műsorrendje most mindkettővel túlzás nélkül pazarlóan bánik.

Színház

Húszéves a Trafó Kortárs Művészetek Háza

Színház

Magasfeszültség

Egy olyan intézmény számára, amelynek nevében szerepel a kortárs szó, húsz év rendkívül hosszúnak számít. Ennyi év alatt botrányos életművek kanonizálódnak, divatok, irányzatok, forradalmak kelnek életre és merülnek feledésbe. A Trafón azonban nem fogott az idő.

Könyv

Interjú

Könyv

„Mit fogsz akkor mondani, ha valóban diktatúra lesz?”

Dragomán György író

Senki sem szeretné, hogy parancsolgassanak neki, hülyék meg végképp ne tegyék ezt. Dragomán György legújabb könyve, a Rendszerújra arról szól, ki tudunk-e törni a hatalmi játszmákból. Az íróval egyebek közt arról beszélgettünk, diktatúrának nevezhetjük-e azt, amiben élünk. Meg arról, lehet-e reggelire csokit enni.

Gasztro

A Kádár-kor szendvicskultúrája

Gasztro

Holnap lesz fácánhab

Aki a 60-as, 70-es vagy 80-as éveket Magyarországon élte meg, bizonyosan fel tud idézni magában egy akkori történetet, ami a szendvicshez kapcsolódik. A színházi büfében kapható molnárka különlegessége vagy a kirándulásra csomagolt párizsis zsömle egynapos állaga ugyanúgy felderenghet, mint a vendégségek húskrémes melegszendvicsének illata.

EBÉDSZÜNET - gasztrokulturális melléklet

Gasztro

„Fontos, hogy ne csak a bor világában éljek”

Radosevics Radován borkereskedő

A borkereskedőket általában nem az jellemzi, hogy szembemennek a trendekkel, sokkal inkább az, hogy kiszolgálják a fogyasztók éppen aktuális igényeit. Radosevics Radován azért érdekes figurája a magyar vinoszcénának, mert soha nem azt szajkózza, amit a többiek.

EBÉDSZÜNET - Szakácskönyvtörténet a kezdetektől napjainkig

Gasztro

Kulináris bestsellerek

Mit gondolt Szókratész a szakácsmesterségről, ki volt a nyugati kultúra első gasztroguruja, miért úri falat az őszibarack, mit lépett Dumas, amikor orvosai közölték vele, hogy közel a vég, és ki az első magyar irodalmi szakácskönyv szerzője? Ezekre az égető kérdésekre most végre választ kapunk.

EBÉDSZÜNET Gasztrokulturális melléklet - Interjú

Gasztro

Profi és higgadt munka zajlik

Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök étterem séfhelyettese

A fél ország izgult érte a Torinóban rendezett 2018-as Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén. Nem hiába, mert Pohner Ádám és csapata bekerült a 2019-es világdöntőbe. Kulisszatitkokról, a kiégés kockázatáról, konyhai ordibálásokról és még Japánról is beszélgettünk vele.

Tudomány

Interjú

Tudomány

„Átszakadt egy gát, és folyamatosan ömlik”

Ránki Sára bűnügyi nyelvész a hazai gyűlöletbeszédről

Több nyomozásban is részt vett, fő szakterülete a hazai gyűlöletbeszéd vizsgálata. Az ügyészség korábbi munkatársaként állítja: az, hogy ilyen kevés gyűlöletbeszéd kerül bíróság elé, a nyomozó hatóság felelőssége. De ennek is megvan az oka.

Lélek
Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Fővárosi Skandinávia

Ujj Mészáros Károly: X – A rendszerből törölve

Nehéz megmondani, véletlen-e vagy szándékos, hogy ebben a filmben nem a nyomozás a legizgalmasabb cselekményszál.