Tartalom

MaNcs 32. évf. 27. sz. (2020-07-02)

Publicisztika

Karácsony Gergely–Szabó Tímea

Publicisztika

A hitelesség hátországa

Miért fontos az újabb előválasztás?

Végül is meleg helyzet volt. Azzá tette a fullasztó nyári hőség, amely tavaly előbb érkezett Budapestre, mint az idén. Az volt, mert korábban nem próbált, a magyar politikában szokatlan, a közjogi rendszer számára ismeretlen, a Párbeszéd által évek óta és makacsul hangoztatott demokratikus intézmény tartott főpróbát. Voltunk néhányan, akik izgultunk a sikeréért. Június 26-án volt egy éve, hogy Budapesten majd’ 70 ezer fővárosi választópolgár nyilvánított véleményt a főpolgármesteri előválasztás második fordulójában.

Csillag István

Publicisztika

Minden fordítva

Az Orbán-rendszer gazdaságpolitikája

Nehéz megkérdőjelezni az Orbán-rendszer gazdaságpolitikájának eredményességét a makrogazdasági folyamatok alakulását jelző tényezők (gazdasági növekedés, munkanélküliség, áremelkedés, külső egyensúly, az államháztartás egyensúlya stb.) alapján.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Szintén zenész

Amikor pár hete megjelent a Magyar Közlöny kétsorosa, amely szerint Demeter Szilárdot miniszteri biztossá nevezte ki Kásler Miklós, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”, egyesek egy új Erdős Péter, de még inkább az 1957–1964 közötti könnyűzenei felelős, Barna Andrásné (amúgy Biszku Béláné barátnője) eljövetelét látták.

A szerk.

A szerk.

Dupla önkény

Első ránézésre meghátrálásnak tűnhetett, hogy a kormány az Európai Unió Bíróságának (EUB) májusi ítéletére reagálva felszámolta a magyar–szerb határon működő két tranzitzónát, a konténerfalvakban fogva tartott körülbelül 300 menedékkérőt pedig az ország belsejébe, zömében nyílt befogadó állomásokra helyezte át.

Egotrip
Külpol

A lengyel elnökválasztás első fordulója

Külpol

Duda a kanyarban

Andrzej Duda: 44 százalék, Rafał Trzaskowski: 30 százalék. A különbség 2,6 millió szavazat. A lengyel jogállam szétverése a két hét múlva esedékes második forduló után valószínűleg zavartalanul folytatódhat.

Az uniós költségvetési tárgyalások finise

Külpol

Korlátozott kilátások

Az uniós állam- és kormányfők júliusi találkozóján akár el is fogadhatják az EU következő hétéves költségvetését, amelyet az Európai Bizottság 750 milliárd eurós, a koronavírus-válság hatásait enyhíteni hivatott csomaggal támogatna meg. A magyar kormány továbbra is kritizálja a tervet.

Belpol

Az Új Nemzedék Központ nekrológja

Belpol

Bezárt a játszótér

Az Új Nemzedék Központ nevezetű intézmény szakmai-módszertani hátteret adhatott volna az egyébként is megtépázott ifjúságvédelemnek. De nem adott, és már nem is fog, ugyanis megszüntették. Miért és hogyan?

Változások a Digitális Irodalmi Akadémiánál

Belpol

Panteon vagy ingyenkönyvtár

Hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) drasztikus, 100 fős bővítését tervezi – végül 113-an lettek. Mire volt jó és hogyan történt mindez? A bővítési folyamat részleteinek jártunk utána.

Interjú

Belpol

Surányi György: „A mentőcsomag inkább megszorítások sorozata”

Surányi György közgazdász, egyetemi magántanár, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke

Az Európai Unió gyorsan és pragmatikusan reagált a válsághelyzetre olyan lépésekkel, amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna. A magyar kormány viszont a válságban is megszorít, ezért százezrek kerülhetnek komoly bajba. Ha a jegybank továbbra is hagyja leértékelődni a forintot, az az ország kiárusításával egyenlő.

Minden idők legdrágább tűzijátéka készül

Belpol

Három nap, amely megrengeti

Tiltakozó főváros, ellenzék, civilek – soha nem volt ilyen magas az augusztusi tűzijáték tervezett költségvetése. A kormány azt mondja, hogy a többnapos rendezvénysorozat egyfajta befektetés a turizmus újraindításáért.

Interaktív
Zene

Lemez

Zene

Isten kedvenc zenekara

Einstürzende Neubauten: Alles in Allem

Ha van olyan együttes, amelynek nagyobb a hatása, mint a saját sikere, akkor az az Ein­stürzende Neubauten.

Interjú

Zene

„Sosem voltam zenei talentum”

Kispál András gitáros

Az egyik legkarakteresebb magyar gitárosnak tartják, évtizedek óta színpadon áll, de máig nem tudta levetkőzni a lámpalázát. Arról beszélgettünk, hogy miért nem tervez szólólemezt, hogy hogyan készül idei egyetlen koncertjére, és persze a Kispál és a Borz tíz évvel ezelőtti feloszlása is szóba került.

Színház

Interjú

Színház

Szinetár Dóra: "Mindig kakukktojásnak számítottam"

Szinetár Dóra színész

Sok év után társulatot vált, de ez már eldöntött tény volt a friss botrány előtt is. Nemcsak a színpadon aktív, közéleti kérdésekben is gyakran megszólal, mindig a tolerancia és a szeretet nevében. Az Operettszínház botrányairól, menekülthelyzetről, gyerekjogokról és a Down-szindrómával születettek társadalmi megítéléséről is beszélgettünk az UNICEF jószolgálati nagykövetével.

Színház

Színház

Kell ennél több?

Falunap – Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

Kipihenné a járvány alatti kényszerű kul­tú­ra­megvonást? Kiránduljon Láposon! Bográcsgulyás, sajtkülönlegességek, hamisítatlan falunaphangulat, égető társadalmi problémák!

Könyv

Könyv

Könyv

MGP mint TMB

Molnár Gál Péter: Coming out

Két dolgot leszögezek rögtön az elején: 1. jó, hogy ezt a könyvet Molnár Gál Péter, magyarul Emdzsípi megírta, jóllehet egy ideig úgy nézett ki, hogy nem írja meg, mivel szerinte magánügy; és 2. jó, hogy megjelent, annak ellenére, hogy megírása után barátai lebeszélték a kézirat kiadásáról.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Hiányzik a labor”

Tóth György fotográfus

Dokumentaristaként jutott el az aktfotózásig, több mint harminc éve ez a kizárólagos művészi kifejezőeszköze. A 70 éves művészről tavaly jelent meg reprezentatív monográfia, ennek kapcsán beszélgettünk.

Gasztro
Tudomány

Kánikula Szibériában

Tudomány

Bajban a tajga

Rekordmeleget tapasztalnak Eurázsia sarki régiójában, ahol telente az északi félteke legalacsonyabb hőmérsékleteit szokták mérni. A továbbgyűrűző környezeti és gazdasági hatások szinte felmérhetetlenek.

Lélek
Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Felkészülés

Jean-Pierre Dardenne–Luc Dardenne: Az ifjú Ahmed

Húsz éve a nem európai gyökerű, de Nyugat-Európában letelepedett, javarészt muszlim lakosság integrációja megoldandó és megoldható társadalmi feladat volt, a multikulturalizmus pedig pozitív tartalmú kifejezés. Ma a legégetőbb probléma.

Interjú

Mikrofilm

„Egy szót sem”

Jean-Pierre és Luc Dardenne

Új filmjükben egy 13 éves belga kamasz radikalizálódik egy fundamentalista imám hatására. Az ifjú Ahmed július másodikán kerül a mozikba; a filmet jegyző testvérpárral Párizsban beszélgettünk.