Tartalom

MaNcs 35. évf. 16. sz. (2023-04-19)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Mindig a rossz oldalon, mindig ugyanazért

A Várkert Bazárban tartották hétfőn a Fidesz Parlamenti Szalon című rendezvényét. Az egybegyűlteket Kocsis Máté frakcióvezető köszöntötte, nívós szórakoztatásukról a kormányoldalon futtatott fiatal énekesnő gondoskodott, az est fénypontja pedig Szijjártó Péter külügyminiszter beszéde volt.

A szerk.

A szerk.

A Sárga Ház

Csináljunk leltárt! Igenis, főnök. Vállalatbirodalom? Megvan. Bankcsoport? Kipipálva. Magánhadsereg? Persze, persze, de hagyjuk már ezeket a materiális szarságokat, nézzük inkább a lélek, a szellem javait, vessük vigyázó szemünket az emelkedettségre.

A szerk.

A szerk.

Farkastörvények

M237 Svájcból érkezett magyar földre, ahol valamikor április közepén lesből, a védekezésre vagy a menekülésre esélyt sem adva neki, lelőtték. Ezt, mármint hogy Graubünden kanton szülöttét veszejtette el a magyar puska, onnét tudjuk, hogy M237-et egy éve GPS-jel­adóval szerelték fel, és ez idő alatt három országban is megfordult, mielőtt Magyarországra érkezett.

Publicisztika

Raskó György

Publicisztika

Válaszút előtt

Kinek árt a magyar kormány az ukrán gabona kitiltásával?

Az oroszok Ukrajna ellen indított katonai inváziójának, az ukrán–orosz háborúnak Európára nézve számos súlyos gazdasági következménye van. Ezek közül az energiaválság okozta a legtöbb fejtörést az uniós gazdaságok és háztartások számára, de rögtön utána az élelmiszerárak robbanásszerű megugrása említhető. 

Csillag István – Mihályi Péter

Publicisztika

A korsó és a kút

Meddig marad velünk a magas infláció és a munkaerőhiány?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján hangzott el, hogy Magyarországnak egy-két éven belül félmillió új munkavállalóra lesz szüksége. A kormányzati gazdaságpolitika legfőbb képviselői (miniszterelnök, gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, pénzügyminiszter) által egybehangzóan tett kijelentés a már ma sem laza magyarországi munkapiac számára azt az üzenetet hordozza, hogy tartós munkaerőhiányra kell készülni. Ennek nyilvánvaló következménye lehet, hogy a megfelelő munkakínálat híján a nominális béremelkedés követi a 25 százalék fölé ugrott, Európa-rekorder magyar inflációt.

Belpol

Interjú

Belpol

„Az intézmények többsége leépült”

Lengyel Imre egyetemi tanár a felsőoktatás területi egyenlőtlenségeiről

Azokból a városokból, ahol nincs felsőoktatási intézmény, menekülnek a törekvő fiatalok, s ez egész térségek fejlődését vetheti vissza. A magyar vidék kiürülésének aggasztó tünetéről a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának matematikus–közgazdász egyetemi tanárát kérdeztük.

A lombkoronasétány falujában is létezik civil kurázsi

Belpol

Misi megmutatta, mit tud

Már 2006-ban polgármester akart lenni Nyírmártonfalván Filemon Mihály agrárvállalkozó, de csak 2019-ben jött össze neki, 19-cel kapott több szavazatot elődjénél. A lomb nélküli lombkoronasétány gazdája most zárt ajtók mögött azt kérte az önkormányzati dolgozóktól, védjék meg őt. Azt is megmondta, kiktől.

Külpol

Megépül-e valaha Paks II.?

Külpol

És utána a sötétség

Az új magyar atomerőmű megvalósulásáról és az orosz részvétel melletti kitartásról biztosította közönségét a húsvétkor Moszkvából visszatért magyar külügyminiszter. Pedig az oroszok talán már nem is akarnak itt új blokkokat építeni, és helyettük más sem fog. Mindez nagyon sok pénzünkbe kerülhet, és még áram sem lesz belőle.

Az EU-támogatások haszna

Külpol

Halottnak a csók

Évtizedek óta ömlenek az Európai Unióból érkező támogatások az országba. Arról viszont keveset beszélünk, hogy jól hasznosultak-e a Magyarországra zúdított eurómilliárdok.

Félmaraton Ukrajnában

Külpol

Kijiv a 396. napon

Mit jelent egy futóverseny a háborúban? Lehet pusztán sport, vagy kell lennie valamilyen mögöttes célnak? És támogathatjuk-e az ukrán hadsereget?

Kritika

Kiállítás

Kritika

Olyan miniszterelnököt szeretnék

Az autonómia horizontjai

E csoportos kiállítás a közösség, illetve az egyén önrendelkezési jogával, szabadságával és függetlenségével foglalkozik, fókuszában pedig az autonómia jogi értelemben vett változása és képlékenysége áll.

Színház

Kritika

„Akik teleszülik”

Tapasztalt asszony

Kövér László kijelentése, úgy tűnik, aktuális maradt. Na nem azért, mintha bármiféle köze lenne a 21. századi gondolkodásunkhoz, hanem azért, mert továbbra is mindenkinek véleménye van arról, hogy mi történjen a hálószobánkban.

Színház

Kritika

Legyek a falon

Utazás az éjszakába

Rövidke utazással kezdjük mi is. Bár a Stúdió K előterében gyülekezünk, maga az előadás nem ott látható: átkalauzolnak minket egy lakás(színház)ba. Végigsétálni a Ráday utca lassan élettel megtelő teraszai között egészen más most, mint az odaúton.

Rádió

Kritika

A végek kezdete

Vidékjáró műsor a Klubrádióban

Sokak első gondolata lehet, hogy egy vidék tematikájú műsornak mindenképpen országos lefedettségűnek kellene lennie. Számukra a jó hírünk: azzal, hogy a legnépszerűbb kormánykritikus csatornát az online térbe száműzte a hatalom, egyben országos rádiót is faragott belőle.

Könyv

Kritika

„Soha többé”

Márton László: A kárpótlás

Az alig kétszáz oldalas kisregény egy, a holokauszt, majd a Rákosi- és a Kádár-korszak által megtépázott család történetét vázolja fel. Diszfunkcionális közösséget látunk, a generációs elhallgatás és a hazugságok világát, de azt a kitörési lehetőséget is, amellyel a főhős kárpótolhatná magát. Egyúttal az elbeszélő azt is megmutatja, hogy az állam utólagosan képtelen kompenzálni az egyént, vagy ha tesz is valamit, az inkább nevetség tárgya lesz.

Tévésorozat

Kritika

Nem áll rá a szánk a keresztapára

The Good Mothers

Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll, és itt az ideje ezt fenyegetésnek venni. Persze akadnak, akik minden egyenjogúsági próbálkozásra feminácit kiáltanak. Igazuk is van, világunkban számos probléma van, amelynek megoldásához férfiak kellenek – akik e problémák jó részét maguk okozták.

Tévésorozat

Kritika

Napfényes menekülés

Az Atlanti-óceánon túl

Micsoda romantika! Néhány elszánt amerikai, elkínzott, de szenvedélyes európai menekült és a jó ügyekkel szimpatizáló diplomata 1940-ben a napfényes Marseille-ben egy hotelszobából a nácik által üldözött értelmiségieket és művészeket menekít az akkor még semleges Egyesült Államokba.

Színház

Interjú

Színház

„Én egy árnyalat vagyok”

Ónodi Eszter színésznő

Ismét Csehov-hősnőként áll a színpadra. A pályáján folyamatosan jelen lévő Csehovról, a beszüremlő közéletről és az életkorral érkező, illetve elvesző lehetőségekről is beszélgettünk.

Könyv

Interjú

Könyv

„Mint amikor vernek”

Jónás Tamás költő, író

A Dokk.hu című irodalmi portál alapítója, szerkesztő, újságíró és programozó. A most megjelent Kívülálló című regénye apropójából beszélgettünk az alkotói folyamatokról, közérzeti kérdésekről és a valódi választások erejéről.

Zene

Interjú

Zene

„Ehhez bátorság kell”

Várallyay Petra hegedűs, jazz-zongorista, zeneszerző

Számára a munka az első kottafejtől a koncert utolsó hangjáig tart, és nem bérel magának szobát a zene elefántcsonttornyában. Május 9-én a Magyar Zene Házában hallhatjuk saját szerzői estjét, ahol vonósnégyesre és vonószenekarra írt műveinek ősbemutatója mellett egy Mozart-hegedűversennyel is fellép.

Interjú

Zene

„A periférián evickélünk”

Gyáni Levente énekes, gitáros

A Karabély együttessel zenélte végig a kilencvenes éveket, de sokan a 2013-ban készült Forradalom van a mi utcánkban című dalát ismerik, amelyet szólóban adott elő a Dunán evezve. A Halk együttest 2016-ban alapította, nemrég jelent meg tripla lemezük, a Szellemvasút, amelyen egy rádiójáték is helyet kapott.

Interaktív
Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

A konyhafőnök

A kifogástalan ízlésű szakácsnő nem hajlandó behódolni a kevésbé tehetséges, viszont a trendeket készséggel kiszolgáló séfnek.

Visszhang: lemez

Visszhang

Baráti Kristóf, Kondorosi Karolina

Bartók – 44 Duos

A hegedűs házaspár a végén, a negyvennegyedikkel kezdi az 1931-ben, eredetileg pedagógiai célból született sorozatot, amelynek előadása a szerző szándéka szerint tetszőleges sorrendben megtörténhet.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Balhé

Mi kell ahhoz, hogy egy egyszerű közúti összezördülés életeket felemésztő bosszúhadjárattá fajuljon?

Visszhang: koncert

Visszhang

Eels

Az 1991 óta működő amerikai zenekar először járt Magyarországon.

Visszhang: film

Visszhang

Renfield

Dwight Frye, Roland Topor, Tom Waits – a Renfieldet játszók névsora színesebb, mint azoké, akik Drakula bőrébe bújtak.

Visszhang: lemez

Visszhang

U.S. Girls: Bless This Mess

Meghan Remy, a 4AD kiadó jelenkorának egyik legfontosabb előadója, aki másfél évtizedes, U.S. Girls néven űzött szólókarrierje alatt sokszínű, izgalmasan változatos, kiváló albumokban csúcsosodó életművet hozott létre.

Film

tévésmaci

Film

Szelindek a téren

Amikor Sztupa és Troché próbálták kijátszani a sátánjárást, ezer szemük lett és elefánti fülük, orruk a magasba emelkedett, úgy szimatoltak, rebbentek minden neszre, lopva, némán, lábujjhegyen léptek, pisszt jelző ujjuk a szájon.

Tudomány

Van-e másfél milliárd szeme és füle a Kínai Kommunista Pártnak?

Tudomány

A TikTok karmája

Be kell-e tiltani a TikTokot? Az Egyesült Államok néhány törvényhozója épp erre akarná rábírni a Biden-kormányzatot. De mégis, miért? Azért, mert hülye lesz tőle a gyerek? Vagy mert ellopja a lelkünket, és odaadja a Kínai Kommunista Pártnak? De érdemes-e Iránról és Afganisztánról venni példát? És ha betiltják, mi lesz másfél milliárdnyi, többségében bizonyára jóhiszemű felhasználójával?

Gasztro
Lokál