Tartalom

MaNcs 35. évf. 20. sz. (2023-05-17)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Felelőssége nincs

Anyák napján fehér ruhába öltözött nők vonultak a Várba, hogy virágokat helyezzenek el a Sándor-palota elé, így emlékeztetve a köztársasági elnököt a pár nappal korábbi rendőri atrocitásokra.

A szerk.

A szerk.

Hangszóró a habitus alatt

„Ilyenek a nők. Ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek. (…) Mindig, amikor egy ilyen asszony jön, akkor a kollégáknak elmondom, el kell vinni a fodrászhoz, aludja ki magát, szép ruhákat kell venni a turkálóban, és nagyon hamar megnyugszik, biztonságban érzi magát a nő. Kicsit sírdogál, de tényleg talpra áll…”

A szerk.

A szerk.

Röpülünk a vízióval

Van, de legalábbis volt (és őszintén reméljük, hogy 2023-ban már tényleg múlt időben kell erről beszélni) az Orbán Viktor politikai ténykedését amúgy kritikusan szemlélők jó részében is valami makacs elszánás arra, hogy mindenáron megértsék és értelmes, sőt zseniális húzásként tételezzék Orbán akár legnagyobb ostobaságait, vagy kifejezetten ország- és nemzetellenes lépéseit is.

Egotrip
Belpol

Csókakő fideszes polgármesterének esete a visszajáró neonácikkal

Belpol

A befogadó falu

Egy kis Fejér megyei község lett a radikális jobboldal egyik kedvenc helye. A kormánypárti polgármester szerint ő csak egészséges párbeszédet folytat – akár a Betyársereggel is –, a helyi nyilaskereszteket pedig éppúgy meg tudja magyarázni, mint a Hitler születésnapjára szervezett túrát.

Maróth Gáspár a Rheinmetallnál

Belpol

Az asztal két végén

Novemberben még államtitkárként tárgyalt a Rheinmetall-lal, áprilistól már a vállalat kelet-európai részlegét koordinálja Maróth Gáspár. Első, sőt második blikkre is összeférhetetlennek tűnik ilyen rövid időn belül az egyik oldalról átmenni a másikra, de eddig is láttunk meredek dolgokat a hazai védelempolitikában.

Interjú

Belpol

„A hazaárulózás sért-e emberi méltóságot?”

Ésik Sándor ügyvéd, a Diétás Magyar Múzsa főszerkesztője

A Fidesz a Btk. módosítására készül: a sajtóban, a közélet megvitatása során elkövetett rágalmazás és becsületsértés ezentúl nem lehet büntetőeljárás tárgya, az ilyen cselekmények sértettjei immár csak polgári pert indíthatnak. Továbbroncsolja-e ez a változás a közbeszédet, vagy a szólásszabadság kapott némi jogi támasztékot? Interjúalanyunk bőséges tárgyalótermi tapasztalatai alapján mérlegeli a lehetséges következményeket.

Zsákutcában a magyar energiapolitika

Belpol

Ürül már az áramkincstár

Bár az illetékes főhivatalnokok nem győzik arról biztosítani a szakmát és a nyilvánosságot, hogy a hazai energiahelyzet egyre rendezettebb, valójában csak a kétségek és a kérdőjelek szaporodnak.

Nem működő kerékpárostúra-központ Simonka György falujában

Belpol

Belül semmi, kívül semmi

Valaki kitalálta, hogy az egyik legelmaradottabb kistérségnek, a mezőkovácsházinak a biciklis turizmus a nagy esélye. Kilenc települést vontak be a projektbe, amelyből mára többen kiléptek. A 300 fős zsákfaluban, Pusztaottlakán találtuk meg a túraközpontot. Zárt ajtókkal, használaton kívül.

Külpol

Kozári Zita

Külpol

Az igazi Kína

A Magyar Hírlap nemrég hosszú propagandainterjút közölt a Kínai Népköztársaság nagykövetségének ügyvivőjével. Jang Csao hibátlanul mondta fel a kínai kormány szólamait – neki végül is ez a dolga. A meghökkentő inkább a kérdések szerfölött barátságos, Kína „sikerein” ámuldozó hangütése volt. A következőkben ezekre adunk valódi válaszokat: honnan jön, merre tart és mit akar Kína?

Hetvenöt éve alakult meg Izrael

Külpol

Hajrá, egyedül!

Egy állam, amely harcban született, és máig nem él békében

Hosszú volt az út, amíg David Ben-Gurion, utóbb az ország első miniszterelnöke, 1948. május 14-én Tel-Aviv akkori szépművészeti múzeumának épületében deklarálta a független Izrael Állam létrejöttét. Tette mindezt néhány órával azelőtt, hogy a Brit Királyi Haditengerészet utolsó hajói is kifutottak Haifa kikötőjéből.

Zene

Interjú

Zene

„Szabadulni akarok”

Kerékfy Márton zenetörténész, zeneszerző

A száz éve született Ligeti György életművének kutatóját a zeneszerző pályájáról, fontosabb műveiről és az emlékezetéről is kérdeztük.

Gyász

Zene

Carlo

Hunyadi Károly (1957–2023)

Meglátni őt és összebarátkozni – egy pillanat műve volt. Akkoriban szerettek szóba elegyedni egymással a tömegből kitűnő rokonszenves emberek. Finom tapintat, úri viselkedés, igazi érdeklődés, kíváncsiság, elegancia. Ez volt Károly.

Balassa P. Tamás és a szórakoztató zene

Zene

„Túl aggályosan komponáltam”

Tavaly novemberben ünnepelték Balassa P. Tamás születésének 100. évfordulóját. A zeneszerző, zongorista, karmester sokáig volt a hazai szórakoztatóipar meghatározó alakja, több mint 25 éven át vezette a Magyar Rádió Tánczenei Stúdióját, az elmúlt hatvan év híres táncdalénekesei közt alig találunk olyat, akit ne tanított volna.

Kritika

Könyv

Kritika

Zöld ágon vergődik

Richard Powers: Rémület

Az ökoirodalom leglényegesebb felfedezése talán az, hogy a világ nem csak az emberi tettek miatt érdekes. A fák, a folyók, az évszakok vagy a méhek éppúgy történeteket mesélnek, és ha mi csak a saját szemszögünket látjuk, az élet ezer arcából szem elől tévesztünk kilencszázkilencvenkilencet.

Könyv

Kritika

Schöpflin olvasni tanít

Széchenyi Ágnes: Ő a magyar kritika. Schöpflin Aladár

Néhány évvel ezelőtt egy készülő filozófiai lexikon szerkesztői Schöpflin Aladárról kértek szócikket. Meglepett a fölkérés, vissza is kérdeztem: a kritikus Schöpflinről? Ady Endre és Mikszáth Kálmán monográfusáról? A színművészeti lexikon szerkesztőjéről? Igenlő válaszuk nyomán kutatni kezdtem az eligazító szakirodalom után.

Színház

Kritika

Amíg léteznek

Stereo Akt: Remény Panzió

Társadalmi vállalás, közösségi alkotás, nagyszerű színészek, elhivatott civilek, profi stáb – minden adott volt egy remek előadáshoz.

Kiállítás

Kritika

Pí vörössel

A Vintage Galéria a hetvenes évek konceptuális/koncept munkákra fókuszáló sorozatát most két olyan alkotó nagyjából egy­azon időben (1973–1974) készített munkáinak válogatásával folytatja, akik viszonylag távolról érkeztek el a képzőművészethez.

Lemez

Kritika

Tizenegyes

Metallica: 72 Seasons

A Metallica életműből általában az első három albumot (Kill ’Em All, 1983; Ride the Lightning, 1984; Master of Puppets, 1986) szokás kikezdhetetlen remekművekként emlegetni.

Tévésorozat

Kritika

Titkos rendszerek

Nyers gyémántok

Antwerpen talán nem tűnik a legfotogénebb belga városnak, ám kultúrákat és globális hálózatokat összekapcsoló szerepe rejteget izgalmakat.

Színház

Interjú

Színház

„Megint a félelem”

Makranczi Zalán színész

A szabadúszóként dolgozó művésszel játékstílusokról, rendezői attitűdökről, „laza koncentrációról” beszélgettünk, de szóba került az új szerepe a Médeiában és a régi tanára, Gaál Erzsi is, ahogy a színpadra vitt Macskafogó és a Dunakanyar is.

Film

Interjú

Film

„Az én hangom is erősebb”

Jay Rosenblatt dokumentumfilm-rendező

Két egymást követő évben jelölték a filmjeit Oscar-díjra. A talált szalagokra és kollázstechnikára alapozott, személyes hangvételű rövid dokumentumfilmjeiről ismert rendezővel sikerről, múzsáiról és magyar ismerőséről beszélgettünk.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Bűnös vagyok

Semmi különös, csak François Ozon rendezett egy sikkes kis komédiát a 30-as évek amerikai romantikus komédiáinak és könnyed francia színdarabjainak stílusában.

visszhang: lemez

Visszhang

Dead Bob: Life Like

Nagyjából tíz éve volt az akkor már joviális nagypapák gyülekezetének tűnő NoMeansNo utolsó budapesti koncertje, nem sokkal később pedig fel is oszlott az együttes.

visszhang: tánc

Visszhang

Game Changer 1.0

Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba és Vass Imre kreációja legalább annyira színházi, mint táncelőadás.

visszhang: film

Visszhang

Egy anya George W. Bushsal szemben

Az Egyesült Államok kormányzata 9/11-re „a” terrorizmus ellen meghirdetett „háború” részsikerei mellett Irak megtámadásával, a szabadságjogok abszurd korlátozásával és a guantanamói támaszponton létrehozott (és mindmáig fenntartott) törvényen kívüli státuszú börtönnel reagált.

visszhang: folyóirat

Visszhang

Rubicon 2023/05

A patinás történelmi periodika Ferenc pápa látogatása ürügyén a pápaság immár évezredekben mérhető történelméről állított össze egy tanulmánygyűjteményt.

visszhang: tévésorozat

Visszhang

Az utolsó szavai

Az Apple TV számos sikeres és színvonalas produkcióval kivívott presztízse egy ideje romlásnak indult...

visszhang: koncert

Visszhang

The Mission

Aki ott volt a Mission legutóbbi, 2012-es magyarországi koncertjén, és a lámpák felkapcsolása után hazament, az lemaradt a zenekar monumentális csúcsdaláról, a Tower of Strength-ről.

Interaktív
Tudomány

Egy régi új dili: a snüssz

Tudomány

Foghegyről

Mindenekelőtt kamaszok, illetve fiatal felnőttek körében terjed Magyarországon is a skandináv eredetű dohányfogyasztási szokás. A snüssz használata a tapasztalatok és a vizsgálatok szerint korántsem kockázatmentes.

Gasztro
Lokál