Tartalom

MaNcs, VIII. évf. 23. szám, (1996.06.06. (1996-06-06)

Egotrip

Egotrip

Vágvölgyi B. András: Elektrosokk

Múlt pénteken a http://www.leary.com Internet URL-en a következő szöveg jelent meg: Timothy has passed on (Timothy elhunyt). A történet 1943 áprilisában kezdődött a bázeli Sandoz gyógyszergyár laboratóriumában, amikor egy dr. Albert Hofmann nevű derék svájci mérnök véletlenül nagyobb mennyiséget szippantott egy öt éve szintetizált szerből, a lizergénsav-dietilamidból, rövidítésben: LSD-ből. A Harvardon még ma is legenda, ahogy Timothy Leary, a klinikai pszichológia professzora ingázott laboratóriuma és a Divinity School, a hittudományi kar között, és a pszilocibin gombák, valamint az LSD által megközelíthető spiritualizmusról prófétált a hallgatóknak. 1960-ban pszichedelikus kísérleteket folytatott az egyik massachussettsi börtönben önként jelentkező rabokkal, szerzőtársaival, Metznerrel és Alperttel: ennek alapján is készült forradalmi könyvük, a Psychedelic Experience. Megismertette Allen Ginsberget és Jack Kerouacot az LSD áldásaival - ez utóbbi klasszikus mondata volt betrippezve, hogy "a vízen járást sem egy nap alatt építették" -, Ginsberg pedig bevezette a marijuana rejtelmeibe. Timothy pápa előtte kicsire nem adott, elkezdték tervezni a "pszichedelikus forradalmat". Kirúgták a Harvardról, a New York állambeli Millbrookban farmot vásárolt, megtelepedett; egy újabb generáció, a hippik kultikus és legendává vált látogatással kezdték az új érát, a Merry Pranksters autóbusza a cross country trip után betolatott a farmra, és Ken Kesey nála is megfőzte elhíresült, LSD-vel gazdagított őzchilijét. ´66-ban fél gramm fű a határon, a mexikóiak kiadták, vádemelés, harminc évet kért az ügyész, tiltakozás, Algériába szökött, onnan Svájcba, Gstaadban Roman Polanskival cimborázott, tovább szökött, az afganisztáni Kabul repülőterén megint lekapcsolták, hogy aztán a San Diegó-i börtönben Polanski felesége, Sharon Tate gyilkosával, Charles Mansonnal üljön együtt. ´76-ban szabadult, Hollywoodban telepedett meg, korántsem visszavonultan.

Para

Egotrip

Kovács Imre: Én

Az ember nagyon jól idomítható, mégis makacs fajta, például nem megy át a piroson, de azért lelép a járdáról, hogy ezzel is jelezze önállóságát. A fentiekre a legszebb példát a tatai tó partján láttam néhány éve, amikor a lakosság jelentős hányada a parton dagonyázott strandolást imitálva, csak éppen a vízbe nem merészkedtek be, mivel az annyira fertőzött volt, hogy a kacsáknak már hiányzott a fejük a sok lebukástól. A helyzet azóta jelentősen javult, ha jól tudom, lebetonozták az egészet.

Egotrip

Turcsányi Sándor: Láthatás

- Széchenyi Zsiga volt az, nem Pista. A vadász. Együtt vadászgattak Károlyi Istvánnal, aki miután Afrikában elefántra elvadászta a sok pénzt, pótlás után nézett. Ekkor jött, ´35-ben, mondjuk, Onczay jószágigazgató, hogy legyen itt szálloda, turistaparadicsom - igazítottam helyre a még mindig falnak dőlve lihegő öreget.

Publicisztika

Publicisztika

Nagy Imre-emléktörvény

Hétfő délután négy óra magasságában jó néhányan mindent elkövettek annak érdekében, hogy Magyarország parlamentjéből ismételten hülyét csináljanak (amire persze legyinteni lehetne akkor, ha ez egyszersmind nem magának a parlamentarizmusnak a lejáratását is jelentené). Magyarország parlamentje hétfő délután megkezdte az általános vitát 1956 miniszterelnöke, Nagy Imre emlékének törvénybe iktatásáról. A vita természetesen nem Nagy Imréről szól.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

TGM kapcsán GyurkórólNem kellene mégiscsak borítgatni?Nemrégiben Tamás Gáspár Miklós cikket közölt lapjukban arról, hogy a náci kiadványokat nem betiltani kellene, hanem bojkottálni azokat a kiadókat, amelyek közreadják, felborítani a standokat, ahol árusítják őket. Ötletére a jobboldali sajtó paranoiás hörgéssel válaszolt, a liberális értelmiség pedig zavartan motyogott: ez a Gazsi olyan szecessziós (a GYOSZ vezetői mondták ezt annak idején titkárukra, a Nyugatot szerkesztő Fenyő Miksára), nem kell minden szavát komolyan venni.A könyvhétre jelent meg Gyurkó László nagy történelmi műve az 1956-os forradalomról.

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

In memoriam Mándy A könyvhét idején mindössze három napig tartott nyitva a Dorottya Galéria fotókiállítása kortárs magyar írók portréiból - képünkön a szó földhözragadt értelmében már nem kortárs, tavaly elhunyt Mándy Iván emlékére készült mű.Koncsalovszkij Vietnamban Az orosz születésű, Amerikában élő filmrendező, Andrej Koncsalovszkij lesz az első, aki amerikai filmet forgathat a szocialista Vietnamban: André Malreaux egyik könyve alapján tervezett filmje A királyok útja munkacímet viseli. A 20 millió dollárosra tervezett produkció forgatókönyvét jóvá kellett hagynia a vietnami hatóságoknak; a történet egy amerikairól szól, aki a második világháború után Vietnamban belekeveredik a francia gyarmatosítók elleni felkelésbe.

Belpol

Fókusz (A Cirko-gejzír két éve)

A kynológusok szerint american staffordshire bulterriernek nevezett, a gazdák által viszont staffordshire terrierként törzskönyvezett pitbull támadott és sebesített meg életveszélyesen egy hároméves kislányt szerdán, a budapesti XVIII. kerületben. A támadásban részt vett még az előzőleg a nyitva hagyott kifutóban szendergő német juhászeb, és ha passzívan is, a gyermekét a - szerintük egyébként mindig kezesnek tűnő - állat gondjaira bízó albérlő-édesanya és a főbérlő, a kutyák gazdája. A rendőrség mindkettőjük ellen gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt tett feljelentést. A kislány már túl van az életveszélyen, de hogy nem szenvedett-e maradandó sérüléseket, az orvosai szerint csak évek múlva derül ki.

Belpol

"A kulcs a politikában van" (Keith Molkner - egy nem hivatalos béketeremtő Izraelben)

A Likud győzelme után a nemzetközi politikai közvélemény többnyire a Munkapárt által beindított békefolyamat lassulására számít Izraelben. A történelmi gyűlöletek, félelmek és egymásrautaltság sakkjátszmájában azonban a meglepő fejlemények sem kizártak. Növeli a bizonytalanságot, hogy az öt évtizede húzódó konfliktust ma már a palesztin önkormányzat (esetleg jövőbeni állam) létrehozásának nehézségei és szükségletei is bonyolítják. E paradox helyzetről, egy még nem létező állam máris megkezdődött "alkotmányos pillanatáról" beszélgettünk a három éve Jeruzsálemben dolgozó Keith Molkner amerikai ügyvéddel, a londoni székhelyű Israeli-Palestinian Center for Research and Information (IPCRI) munkatársával.

Belpol

Sára Sándor újraválasztása: Tartós hullám

Aki egyszer elkezdte nézni a Duna Televíziót, bizonyosan gyorsan megszerette: egyrészt, mert igen jó filmek szoktak menni benne, másrészt a délelőtti városképek miatt (ezt tavaly nyáron lapunk több cikkben is méltatta), s végül a gyönyörű akvárium okán, amit mostanában kezdtek el mutogatni az éjszakai órákban. Az intézménynek a múlt héten újraválasztották az elnökét. Ezenkívül lett elnöke a Magyar Rádiónak (MR) is, a Magyar Televíziónak (MTV) elnökből sajnos már nem futotta. A médiatörvény mintegy funkcionálni kezdett. Lássuk, hogyan.

Belpol

Rákosrendezői anziksz: Úgy maradtak

A kilencvenes évek elejéig az ország egyik legnagyobb rendező pályaudvarának számított a rákosi. A gurítónak becézett mesterséges dombról napjában kétezernél is több tehervagont eresztettek alá hajdanán. Odalent, a lejtő aljában életükkel játszó sarusok fékezték le a csattogva alázúduló monstrumokat, hogy aztán higanymozgású kocsirendezők irányítsák őket sárga zászlójukat lengetve a megfelelő vágányokra. A teherforgalom drasztikus visszaestével a gurítóra sem volt többé szükség.

Külpol

Külpol

Cseh választások: Az arrogancia bukása

Václav Klaus miniszterelnök pártja, a Polgári Demokratikus Párt a választásokat megnyerte, de a jelenlegi koalíciós partnerek gyenge eredményei miatt a parlamenti egyszerű többséghez hiányzik két mandátum. Paradox helyzet alakult ki: sem a jelenlegi kormánykoalíció, sem az ellenzék nem képes többségi kormányt alakítani.

Külpol

Választás Izraelben: Okok és tábornokok

Lea Rabin, a meggyilkolt miniszterelnök özvegye csomagol, Kirját Arbában örömükben hászíd-partyt rendeznek a telepesek. Egyébként harmincezren se voltak, akiken Peresz elbukott: annyian egy hétvégi strandon szoktak összegyűlni, és lehet, hogy ők változtatják majd meg a világtörténelmet. Mintha a káoszelmélet nevezetes pillangója repült volna át a Közel-Kelet felett.

Könyv
Film

Film

A világ legjobb nagykövete (DJ Laurent Garnier)

Egy francia DJ, Laurent Garnier mutatta be május 24-én a budapesti E-Playben, hogyan kell mixelni. A house műfaj meghatározó egyénisége idén lesz 30 éves, és a koncert előtti napon már másodszor kapta meg a világ legjobb DJ-je címet a Music magazintól. A lemezlovasság mellett eddig két saját lemeze jelent meg a részben az ő vezetése alatt álló F-Communications kiadónál.

Tranzit
Lokál

Lokál

"Senki nem érdekelt" (Egy alkalmi hasiscsempész)

A Kanári-szigetekről mindenkinek a léhűtő zöldségesek suttyomban eltöltött nyara jut eszébe, amit az irreálisan magas krumpliárak nyomorult haszonkulcsából rakosgattak össze, hogy aztán ismerőseiket kergessék az őrületbe a végeérhetetlen videóvetítésekkel. Interjúalanyunknak azonban minden bizonnyal más asszociációk ugranak be a szigetekről, mivel több mint két évet töltött a környéken börtönben.