Tartalom

MaNcs, XII. évf. 17. szám, (2000.04.27.) (2000-04-27)

Publicisztika

Publicisztika

Zsák a foltját

Az ajtón cetli: "Zsákolni mentem, vacsora, gázáremelés, elnökválasztás, Wesley Clark, ukrán külügyminiszter, minimálbér a frizsiderben, Schüssel a kulcstartón, majd jövök, Viktor."

Publicisztika

Ha megnövünk, fesztivált veszünk

Kedden kezdődött és a munka ünnepéig tart Győrben a tizedik Mediawave fesztivál. Érdekes lesz és izgalmas is, hogy miért és mennyiért, megtudható híroldalunkról. Az ott felsoroltakból kiderül, amit kilencéves tapasztalataink is megerősítenek: a közép-európai térség egyik, ha nem a legjelentősebb, innovatív szellemű kulturális megmozdulása - túlzás nélkül - európai rangú esemény.

Publicisztika

Kovács Kristóf: Tilos Rádió - a játszma vége

ATilos Rádióról, bár az összmagyarság zenei fejlődésének érdekében többet tett, mint Kodály Zoltán óta úgyszólván bárki, de tényleg (sőt DJ Palotai óta nemcsak magunk nem vagyunk ugyanazok, akik annak előtte, de még a Manu Chao-lemezen megszólaló moszkvai rádiószignál is valószínűleg az ő füle nyomát viseli), nem kéne, talán nem is szabadni írni, hallgatni kéne róla, ha már rá a jövőben, meglehet, nem lehet. Mindazonáltal aligha kerülhető el, hogy a Tilos Rádióról szó essék, ha egyszer, úgy tűnik, ez lesz a médiaháború, illetve a politikai végrehajtó hatalom vs. civil társadalom huzavona következő csatája, várhatóan a szokott eredménnyel, miszerint szopunk, polgártársak, szopunk bizony. A Tilos Rádió frekvenciájának meghagyását szorgalmazó ívecskék, amikkel magára valamit adó ember minden bizonnyal konfrontálódott itt vagy ott, végül is önmagukért beszélnek, alá kell írni őket, s azzal csókolom. Egyfelől ugye felháborító és az önkény csimborasszója, ami itt folyik, a médiaháború, valamint a kultúrkampf, másfelől pedig az aláírásnak mint a tiltakozás eszközének vannak hagyományai Magyarországon, ez egy olyan ország, ahol az aláírás lehet eszköze az ellenállásnak egyes történelmi korszakokban, de az is lehet, hogy az összesben mind, az egyetlen eszköze noch dazu.

Egotrip

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Naivitásaimból)

Tessen a kedves olvasónak most úgy gondolni jelen tárcaíróra, mint aki nagy, kerekre nyílt kék szemekkel bámul a magyar világba, naivitása határokat nem ismer, és olyanokról beszél, amikhez egyáltalán nem ért. (Mindez majdnem így is van.) Ráadásul jelen tárcaíró áldott jó ember is, ha megkérik, hogy írjon meg valamit, ő bizony megírja azt, most például azt izenték neki, tegyen említést e hasábokon arról, hogy újraindult a pécsi Campus című lap, hát akkor tessék, említés van téve, e hasábokon. A Campus egyetemi lap volt, néha igen jó, néha kevésbé igen jó, aztán az egyetem levette róla a kezét (tudniillik hogy nincs több lé), és most mindenféle cégek támogatását megszerezve, az eddigi munkatársak ismét megjelentetik, ez derék, előremutató, eurokonform dolog. Milyen jó is volna, ha gazdag jóemberek és jóvállalatok mindig segítenének fenntartani és/vagy életre hívni a kulturális értékeket - bukik ki jelen tárcaíróból a fent jelzett naiva.

Egotrip

Hammer László: Paszták népe (Flipper)

Előterjesztésünk tárgya egy olyan találmány, amely használata révén a közép- és kelet-európai népek a hazafiság örök érvényű értékeit az új évezred technológiája révén fedezhetik fel mintegy újra a szórakoztató ismeretterjesztés hagyományaként fémjelezve.

Para

Egotrip

Kovács Imre: én

Már amikor beléptünk Kövér Nyúllal a Mély Torok nevű borozóba, tudni lehetett, hogy ez a nap egyáltalán nem lesz olyan, mint a többi.

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

Alternatív SzínházakHat első helyezettet hirdetett a Hatodik Alternatív Színházi Szemle zsűrije, amely néhány előadást a díjak odaítélésénél nem vett figyelembe, mondván, hogy a vásári, illetve kőszínházi szcénához közelebb állnak, mint a "struktúrán kívüli, alternatív" közeghez. A Nemzeti Kulturális Alap, a Fővárosi Önkormányzat és Erzsébetváros Önkormányzata által fölajánlott 700 ezer forintot az alábbi hat produkció között osztották föl: (M) Színház: Világbüfé; Artus és Vertigo Dance Company (Izrael): Gázszív; KOMPmáNIA: Romance; Picaro Produkció: Kórház-Bakony; Atlantisz Színház: Legszebb mesék; Még 1 Mozdulatszínház: In Memoriam Dienes Valéria (képünkön).

Belpol

Cyber hírek

Informatikai minisztérium?Az Index értesülése szerint Vahl Tamás, a SAP Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója a legesélyesebb jelölt az informatikai államtitkár posztjára.

Belpol

Pártállam és egyház - 1. rész: Az elveszett purgatórium

A kormányzat kiterjesztené az ügynöktörvény hatályát a bírákra, az ügyészekre, a költségvetési támogatásban részesülő pártok tisztségviselőire és a sajtó vezető munkatársaira. Az egyházak a koalíciós képviselők szerint is jelentős közvélemény-formáló erőnek számítanak - hasonlóan a sajtóhoz, ám az egyházi vezetők átvilágításának szabaddemokrata felvetését azzal utasítják el, hogy az az egyházi autonómiába való jogtalan beavatkozás lenne. A történelmi egyházak vezetői azzal érvelnek, hogy a belső megtisztulást bízza az állam az egyházakra. A kilencvenes évek elején folytak is ilyen jellegű viták egyházi berkekben, de ezek gyorsan elhaltak. Az elmúlt tíz évben történtek ugyan személycserék egyházi vezető posztokon, ám a múlttal való szembenézés a rendszerrel együttműködő - saját felfogásukban: az adott körülmények közti mozgásteret józanul felismerő, ezzel az egyház hosszú távú érdekeit szolgáló - egyházi vezetők, illetve alsópapság körében elmaradt.

Belpol

Versenytársa lesz a Nemzeti Sportnak: Nincs új a lap alatt

Hamarosan vetélytársa lesz a piacon eddig monopolhelyzetben lévő Nemzeti Sportnak: az új A Sport névre hallgató napilap sokak szerint a jelenleg kormányzó politikai elitet tudhatja maga mögött. A tervek szerint a júniusi foci-EB előtt induló orgánumot az ifjúsági és sportminiszter öccsének, Deutsch Péternek a vezetése alatt álló vállalkozás adja majd ki. A sportnapilappiacon a harc már kezdetét vette: a Nemzeti Sport kiadója a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult, mivel az új lap már több mint harminc munkatársát csábította el.

Belpol

Elnökjelölő kisgazdák: Meri vagy nem meri

Ha minden igaz, a kisgazdák hétvégi országos nagygyűlésén eldől, hogy a koalíciós szerződés szerint erre hivatott kisgazdák kit javasolnak a köztársasági elnök posztjára. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a kisgazda talpasok Torgyán Józsefet emelnék e pozícióba; az viszont, hogy Göncz Árpád utódját valóban Torgyán Józsefnek fogják hívni, már korántsem ilyen egyértelmű.

Külpol

Külpol

Orbán Bukarestben: üresjárat

Orbán Viktor végre eleget tett több román kollégája unszoló meghívásának, és méltóztatott Bukarestbe utazni. Ám az úton, mint minden megkésett és nem kívánt dolgon, nemigen volt áldás.

Külpol

éhínség Kelet-Afrikában: Természetes csapás

Jó kormányok vagy rossz kormányok, háború vagy béke, egyre megy: az Afrika szarvának nevezett térségben úgy hét-tíz évenként aszályos esztendők jönnek, és az aszály éhínséget jelent, az éhínség pedig halottakat, rossz esetben milliószámra. A mostani becslések szerint csak Etiópiában idén mintegy nyolcmillió ember szorul külső segítségre a túléléshez, ugyanannyi, mint a környező országokban.

Külpol

Szlovákia: A húsvéti fekete bárány

Az elmúlt hét kétségkívül leglátványosabb hacacáréja nagycsütörtökre esett, mikor is a szlovák rendőrség különlegesen kiképzett osztaga némi kulturált kapurobbantás után kihallgatásra vezette el az ország háromszoros exminiszterelnökét és legnagyobb ellenzéki pártjának elnökét, Vladimír Meciart. A Demokratikus Szlovákia című kalandfilmsorozat ezáltal egyszerre bővült akciós és vígjátéki elemekkel.

Lokál

Lokál

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: Frankfurt után, félúton

Hétéves korára kinőtte a Budapest Kongresszusi Központot a könyvfesztivál, standokat kellett felállítani a gesztenyefák alatt is. Hogy mi lesz, ha a gyermek növekedése nem áll meg, s jövőre netán nem áprilisi nyár, hanem hóesés fogadja alkalmas hely híján ugyanitt a könyveseket, még nem tudni. Az internetes könyvkereskedelem mindenesetre belehúzott.

Lélek
Tudomány

Tudomány

Elsődleges fejfájások: Manók tánca

Mindenkit érhet fejfájás, elég egy jól irányzott pofon, egy laza hosszúlépés valami kannás borból, egy rossz mozdulat az ajtófélfánál vagy éppen Pataky Attila feldolgozáslemeze. Ráadásul e külső fizikai hatások mellett szinte alig akad olyan betegség, amelynek ne lenne kísérőjelensége a kellemetlen érzés. Vannak azonban olyan fejfájások is, amelyek csak úgy, bejelentés nélkül, önállóan jelentkeznek. Az orvostudomány elsődleges fejfájásoknak nevezi ezeket, és a statisztikák szerint az emberek nagy része érintett a dologban. Persze ki így, ki úgy. Van, aki észre sem veszi, de van olyan is, aki belerokkan. A többség természetesen valahol félúton jár.

Tudomány

Hol jártál, báránykám? (A húsvéti bárányok és egyéb haszonállatfajták igaz története)

A tagállamok kötelesek ellenőrizni, hogy az állatoknak a tagállamokon belüli, a tagállamba irányuló és a tagállamból kiinduló szállítását az irányelvnek megfelelően végzik-e. Sohasem szabad olyan állatot szállítani, amely nincsen megfelelő állapotban. (A beteg vagy sérült állatokat például nem lehet szállításra megfelelő állapotúnak tekinteni.) A szállítás közben megbetegedett vagy megsérült állatokat a lehető leggyorsabban elsősegélyben kell részesíteni, illetve, ha szükséges, kényszervágásra kell küldeni, olyan módon, hogy ne szenvedjen fölöslegesen.

Tudomány

Roosevelt tér - folytatás: Könyvelők álma

Mi volna, gondoltam, ha ez egyszer megtörnénk az újságírás honi hagyományait, és nem hasadnánk le a témáról. A fákról. A Roosevelt tér fáiról, amelyek most (húsvét van) még állnak, de ki tudja, mi lesz hétfő és szerda között. Meglehet, rossz kedd: aznap délutánra tűzték ki a terület átadását, amiről nem tudni pontosan, mit jelent. Éppen két hete számoltunk be a helyzetről, de sűrű volt ez a két hét. Egy tüntetéssel kezdődött, amelyet a Városi Biciklisták, a Levegő Munkacsoport és a Védegylet szerveztek a térre, ahonnét, immár engedély nélkül, séta következett a Városházáig, némi rendőri erőszakkal, elvezetéssel - szigorúan a törvények szerint.

Tudomány

Kiállítás: Bádogdob és Kalasnyikov (Régi fémjátékok - Kiscelli Múzeum)

Talán még soha nem rendeztek ennyire körültekintő és átfogó kiállítást Magyarországon azzal a céllal, hogy bemutassák, milyenek voltak az egykori fémjátékok. Érdemes tehát az egész családnak ellátogatnia a Kiscelli Múzeumba. De ne lepődjünk meg azon, ha a gyerek sokkal inkább a játszóházra lesz beindulva, mint a kiállított tárgyakra.

Tudomány

Színház: Első bálozók (Tollasbál - Trafó)

Nézem Dórát, és az jut eszembe, hogy régen egy társasággal szisztematikusan végigbuliztuk a hétvégéket, mentünk a címekre, ahol már ott voltak a fejek, és fekete ruhában nyomták a dumát: a lazasághoz hozzátartozott az obligát álomfejtés is. Dóra most a színpadon áll, egy kis embercsokorban, meghajolnak a közönség felé. Kis emberek, nagy emberek. A Baltazár Színház bemutatója.