Magyar Narancs: Mióta használják az ageizmus kifejezést?
Jászberényi József: A fogalmat Robert N. Butler gerontológus és pszichiáter alkalmazta elsőként 1969-ben, de Magyarországon még mindig kevesen ismerik, nem vált a közbeszéd részévé. Jellemző, hogy nincs is rá magyar szó. Egy recenzióban találkoztam az „aggizmus” javaslattal, de ez inkább komikus, mint használható. Persze csak a kifejezés új keletű. Todd D. Nelson amerikai szociálpszichológus szerint a jelenség kezdetei a könyvnyomtatáshoz, de még inkább az ipari forradalomhoz kapcsolódnak, ugyanis ettől kezdve a könyvek váltak az elsődleges információforrássá a tapasztalt idősekkel szemben. A 20. század folyamán sokat jelentett a többgenerációs családmodell felbomlása, illetve az átlagéletkor növekedése, de az alapvető változást a posztmodern társadalom kialakulása hozta a II. világháború után. Az ún. „baby-boom nemzedék” a ’68-as diáklázadások idején már a szó szoros értelmében szembehelyezkedett a korban előtte járó generációkkal.
MN: Európában és az Egyesült Államokban most épp ez a generáció lépett nyugdíjaskorba, ráadásul nemcsak saját öregedésükkel kénytelenek szembenézni, hanem azzal is, hogy egyre kevesebb a fiatal. Ez hova vezethet?
JJ: Pár éven belül egész Európa szembesül azzal a problémával, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat vagy az aktív dolgozók járulékát kell megemelni. Ez súlyos társadalmi feszültséghez vezethet. A „nyugdíjas állás” fogalma megszűnt, és azoknak a munkavállalóknak, akik ebben szocializálódtak, sokkal nehezebb alkalmazkodniuk a 6-7 évente váltást követelő amerikai munkamodellhez. Ráadásul a tudományos és technikai fejlődéssel az idősek társadalmi elismertsége egyre csökken, a felhalmozott tapasztalati tudás még inkább veszít az értékéből. Nem kor, hanem személyiség kérdése, hogy ehhez tud-e valaki alkalmazkodni. Meggyőződésem, hogy elsőként mégis emberek vagyunk, és azon túl van egy biológiai korunk. Ám ha egy egész társadalmi csoportnak azt sugalljuk, hogy tehetetlen, magányos és kolonc mások nyakán, akkor egy idő után meg sem próbál kilépni a rá címkézett szerepből.
MN: Hogyan nyilvánul meg mindez a hétköznapokban?
JJ: Százféleképpen. A megkülönböztetés lehet nyelvi, munkahelyi, lakóhelyi, családon belüli, gazdasági és hivatali. Az sem mindegy, hogy magánszemélyek vagy intézmények diszkriminálnak-e, illetve tudatos-e a megkülönböztetés, ugyanis a legtöbb esetben nem az. A kutatások alapján a nyelvi ageizmus a leggyakoribb és legkevésbé tudatos forma, de nem csak a csúfolódásokat, a szorosan vett nyelvi agressziót kell érteni alatta, hiszen az idősnek gondolt személyekhez hajlamosabbak vagyunk például lassabban, hangosabban beszélni. A lakóhelyi diszkriminációval kapcsolatban említhetném az idősek számára fenntartott helyek, parkok csökkentését – ez is egy példa, ahogy számtalan mást találhatunk az élet minden területén.
MN: A média is kirekeszti az időseket.
JJ: 2008-ban 350 reklámot vizsgáltam, és azt tapasztaltam, hogy az idősek többnyire kiszorulnak a magyar reklámokból, még statisztaként sincsenek nagyon jelen. Ha mégis szerepelnek, akkor is csak nagy ritkán láthatjuk őket tapasztalt, hasznos állampolgárként, sokkal inkább szánni való, cekkeres, magányos nyugdíjasként vagy egyenesen nevetség tárgyaként. Annak ellenére, hogy az 50 feletti korosztály a magyar tévénézők jelentős része, a reklámszakma szinte csak a 18–49 közti kategóriával számol, de kifejezetten időseknek szóló tévécsatorna, műsor vagy folyóirat is csak elvétve akad. Persze az idősek kirekesztettsége nem csak a magyarországi médiára jellemző.
MN: A legtöbb probléma az idősebbek munkaerőpiaci helyzetéből adódik. Számtalan esettel találkozni, hogy 40-50 év felett már nem szívesen alkalmazzák a munkavállalókat.
JJ: A nyugdíjkorhatár intézménye önmagában is ageizmus. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a közvélemény nagy része ettől számolja az időskor kezdetét, miközben munkapiaci és képzési szempontból már a 40 feletti korosztályt kellene érintettnek tekinteni. Ráadásul rengeteg hamis sztereotípia él arról, hogy az idősebbek rugalmatlanabbak, kevéssé terhelhetők, viszont több fizetést várnak el. Nem volna szabad általánosítani. Nagyon fontos lenne a munkahelyi edukáció, a továbbképzés, és persze olyan törvényekre, illetve programokra is szükség lenne, amelyek elősegítik az idősek munkapiaci alkalmazkodását.
MN: Lehet erre hatékony megoldást találni?
JJ: A nyugdíjkorhatárt megszüntetném, véleményem szerint sokkal jobb megoldás volna, ha mindenkivel egyénileg konzultálna a munkáltató, s így jutnának közös megegyezésre. Össze kellene fogni az idősekkel foglalkozó szervezeteknek, ki kellene venni a témát a napi politika világából, és kormányoktól függetlenül olyan szakértőkre kellene bízni, akik hosszú, akár évtizedes programokat találnának ki. Angliában például az illetékes minisztérium mellett idősügyi tanács működik, Ausztráliában létezik az idősügyi ombudsman intézménye, ezek követendő példák lehetnének. Nyugaton az utóbbi időkben már nem csak úgy tekintenek az idősekre, mint az egészségügyi rendszer alanyaira, a kulcsszó az aktív időskor (activ aging) és az élethosszig tanulás (lifelong learning) fogalma lett, tehát oktatással, programok szervezésével próbálják támogatni ezt a réteget. A kutatások igazolják, hogy az öregedés tényszerű biológiai változásai késleltethetők a mentális képességek frissen tartásával. Európában sok olyan program van, ami segíti ezt az életmódváltást, Magyarországon sajnos kevés az ilyen tréning.
MN: A Zsigmond Király Főiskolán működik a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája.
JJ: Öt éve indítunk előadás-sorozatokat és kurzusokat az „aktív időskor koncepció” jegyében Budapesten és környékén. Ezek sokféle témával foglalkoznak, az idősek szociális helyzetétől az internetig, az idősek munkalehetőségeitől az életkor meghosszabbításáról szóló elméletekig. Jelenleg 25 helyszínen tartunk előadásokat, több mint 3600 szenior diákunk van. Általában önkormányzatokkal szerződünk, de szomorú tapasztalat, hogy számos helyen nem ismerik fel ennek jelentőségét, és szívesebben szerveznek politikai vagy úti beszámolós előadásokat, tanfolyamokat a helyi erőkkel, mint hogy a mi előadásainkat és kurzusainkat segítenének szervezni. Persze az is igaz, hogy nálunk legfeljebb az idősek 10 százaléka mutat érdeklődést az efféle képzések iránt, a maradék 90 százalék jelentős része jobb esetben dolgozik vagy családi, háztartási munkát végez. És persze sok a fásult, izolált, beteg ember.
MN: Kihez fordulhatnak azok, akiket életkoruk miatt ér hátrányos megkülönböztetés?
JJ: Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (lásd keretes írásunkat), ám ugyanilyen fontos lenne, ha gyakoribbá válnának a közéletben, az oktatásban vagy a médiában az olyan kezdeményezések, amelyek az idősekről alkotott kép megváltoztatására törekednek. Pláne egy olyan társadalomban, amelyben jelenleg az élet szinte minden területén az intolerancia erősödése tapasztalható.
| Hat bejelentés Az életkor miatti diszkriminációk ügyében 2005 óta az Egyenlő Bánásmód Hatóság jár el, de ilyen panasszal sokkal kevesebben fordulnak hozzájuk, mint a fogyatékosság, a roma származás vagy az egészségügyi állapot miatti diszkriminációval. Tavaly összesen hat bejelentést kaptak, s csupán az egyiknél állapítottak meg jogsértést, két esetben pedig megállapodtak a felek. Gregor Katalin főosztályvezető lapunknak elmondta, hogy leginkább munkavállalási problémával fordulnak hozzájuk, illetve ha valamilyen (többnyire banki) szolgáltatás igénybevételénél érte hátrány a bejelentőt. Az esetek többségében 50 éves kor felettiek keresik meg őket, de volt már olyan ügyük is, amikor egy hatósági jogkört gyakorló szervet marasztaltak el, „mert olyan diszkriminatív álláshirdetést tett közzé, amelyben a 40 év feletti életkor akadályként szerepelt”. Amennyiben megállapítják a jogsértést, nemcsak a jogsértő magatartás azonnali megszüntetésére kötelezhetik az elkövetőt, de az elmarasztaló döntés nyilvános közzétételére, sőt ötvenezertől hatmillió forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak. „Az életkor miatti megkülönböztetés valamennyire benne van a köztudatban, legalábbis a munkáltatók már figyelnek például az álláshirdetéseikre, mégis nagy a latencia. Sokan nem merik bejelenteni, ha problémájuk van például a munkáltatójukkal” – jegyezte meg Gregor Katalin. |
