A taxi Kairó egyik legszegényebb negyede, Mansíja Al Naszer határán áll meg. Továbbmenni nem tud, olyan keskenyek az utcák, hogy autóval képtelenség behajtani. Fekete füst gomolyog: égetik a szemetet, ennek ellenére a negyed leginkább hatalmas szeméttelepnek tűnik: azok élnek itt, akik a metropolis napi hulladékát, huszonötezer tonna szerves szemetet próbálnak "újrahasznosítani". A sikátorokban a koszos halmok olykor nagyobbak, mint a negyed lakóinak rozoga viskói.
Élve eltemetve
Piszkos arcú, szinte meztelen gyerekek szaladnak valami frissen guberált zsákmánnyal, a kunyhók előtt fekete kezű öregemberek ülnek, és bámulják a felszálló füstöt. Szemük könnyes: siratják a legyilkolt malacaikat.
Mansíja Al Naszer lakóinak nagy része keresztény, nekik a disznó nem harom, vagyis tiltott étel, és ráadásul megélhetési forrás. Az itt élők (arabul: zabalínok) minden reggel zsákokkal járták a friss szeméthalmokat, hogy összegyűjtsék a város ételmaradékát: kenyeret, babot, rohadt zöldségeket, voltaképp az ingyen moslékot a malacnak, amit aztán jó pénzért adtak tovább különböző, főleg keresztényeket kiszolgáló mészárszékeknek.
"Mindnek neve volt - mondja Nádja néni, a meghatározhatatlan korú asszony, könnyeivel küszködve. - Mert itt éltek velünk - teszi hozzá. - Hat malac." A kunyhóban négyen laknak úgy kétszer két méteren, a berendezés két ágy, egy csomó konzervdoboz és egy kissé szakadozott plakát a feltámadott Krisztusról. Mindenen látszik, hogy a szemétből mentették ki. A kunyhó mögött elkerített ól, immár üresen. A hatóság reggel járt itt, és összegyűjtötték mind a hat malacot, a család teljes vagyonát. Maszkos férfiak teherautóba zsúfolták őket, majd kivitték a sivatagba, ahol markológépekkel tolják a sivalkodó állatokat az előre megásott gödrökbe. Még éltek, amikor rájuk nyomták a homokot.
A kegyetlenségről tévéfelvétel is készült, ami ugyan kiverte a biztosítékot szinte minden állatvédő szervezetnél, ám a tiltakozások süket fülekre találtak. A muszlim többség nemcsak hogy nem eszi meg a disznóhúst, de magát az állatot is olyan tisztátalannak tartja, hogy a belőle készült étel megérintésétől is undorodik. Évekkel ezelőtt komoly botrány volt, hogy a mélyen hívő muzulmán vámosok visszautasították a nyugatról érkező utazók csomagjainak átvizsgálását, attól félve, hogy esetleg szalonna és hurka lapul a pogygyász mélyén.
Nádja néni teával kínál, csak hosszas rábeszélésre fogadom el. Bádogdobozból iszunk. Csak ketten vagyunk, a család többi tagja tüntetni ment a malacokért. "Szerintem fölösleges, hiszen úgysem kapunk értük semmit. A muszlimok gyűlölnek minket."
A disznók leölését Hatim El Dzsabali egészségügyi miniszter április 29-én rendelte el. A hivatalos indoklás szerint a H1N1, vagyis a "sertésinfluenza"-vírus megjelenésének és elterjedésének megakadályozása érdekében volt szükség a brutális lépésre. De meg sem száradt a tinta a miniszter rendeletén, amikor a WHO és a kopt vezetők nyílt levélben tiltakoztak, szerintük az egyiptomi malacoknak semmi közük nincs a járványhoz, mivel egyetlen fertőzött állatot sem találtak. El Dzsabali azóta elismerte, hogy nincs kapcsolat a disznók levágása és a fertőzés között, legutóbbi nyilatkozataiban úgy reklámozza a rendeletet mint "a sertésipar megtisztítását, mely potenciális egészségügyi veszély lehet az egész népességre". (A rendelet végrehajtását "segítette", hogy az Amerikából az iskolakezdésre visszaérkező diákok között találtak fertőzötteket.)
A miniszter azt is hangsúlyozza, hogy a döntésnek nincsenek vallási okai, csupán a tömeges megbetegedést szeretnék elkerülni, és hogy még véletlenül se ismétlődhessen meg, ami a 2006-os madárinfluenza idején, hogy túl későn rendelték el a fertőző szárnyasok levágását. A késlekedés 26 halálos áldozattal és 80 megbetegedéssel járt.
Filléres kárpótlás
"Tudja, mindenünket elveszítettük. Ha esküvő volt, abból teremtettük elő az ünnepség költségeit, hogy eladtunk egy malacot. Ha temetés, akkor is. Sőt, gyakorlatilag minden nagyobb kiadásunkat a malacokból finanszíroztuk" - mondja Ibrahim Aúad "őstermelő" az üres disznóól előtt állva. Férfiak veszik körül, egyre dühösebbek. "A kormányzat döntése ezer fontot (kb. harmincötezer forintot) vesz el minden egyes zabalíntól" - kiabálják a férfiak, akik már senkiben sem bíznak meg. A kormányzati ígéret, mely szerint új, "tiszta" sertésfarmokat hoznak létre a sivatagban, lehetőleg minél távolabbra Kairótól, az ittenieknek nem megoldás. A mezőgazdasági minisztérium kárpótlási ígérettel próbálta vigasztalni a tulajdonosokat. Hogy majd 50 fontot fizet a süldő malacokért, 250-et a kifejlettekért, százat a kicsikért. Itt senki nem ismer olyan gazdát, akinek ennyit fizettek.
"Odamentem a pénzért, és húsz ginit (az egyiptomi font másik neve - a szerk.) akartak fizetni malaconként - kiabálja Aúad, de olyanok is akadnak, akinek semmit sem fizettek. - A pánik kirobbanása előtt a malacok kilójáért adtak öt ginit a vágóhidakon - mindenki érzi a bőrén a különbséget."
"A minisztérium döntése körülbelül hetvenezer embert érint" - állítja Bekhit Rizk, az Együttműködés nevű környezetvédelmi alapítvány munkatársa. A szakember leginkább attól tart, hogy a zabalín közösségen gyógyíthatatlan sebeket ejt a rendelet, hiszen semmilyen más bevételi forrásuk nincsen, illetve hogy ismét konfliktus robbanhat ki muszlimok és keresztények között.
"Ugye tudja, hogy ezt azért teszik velünk, mert keresztények vagyunk?" - mondja egy magát Mohammed Abd Al Masszíkinek mondó férfi. A neve szóvicc, azt jelenti: "Mohamed, a messiás szolgája". A valódi nevét nem árulja el. "Már a nagyapám is tudta, hogy előbb-utóbb leszámolnak velünk - mondja, majd leül a földre. - Úgy tűnik, hogy már az én életemben sikerülni fog nekik. Többször kértük a kormányzatot, hogy áttelepíthessük a dolgainkat máshová, de olyan feltételeket szabtak, melyeket nem tudtunk teljesíteni. A malacok után értünk is teherautókkal jönnek, és kitesznek valahová a sivatagba."
Mohammed Abd Al Masszíki lánya jelzi, hogy kész a vacsora. Disznósült. "Volt annyi eszem, hogy levágjam az egyiket, mielőtt jönnek - büszkélkedik a férfi, majd megkérdezi: - Ugye, maga keresztény? Vacsorázik velünk?" A pecsenye szinte fekete, pedig nem égett oda. A legyektől olyan.
