Szeles, nyirkos volt az időjárás az idei hortobágyi Daruünnepen, ez azonban nem tántorította el azt a több száz vendéget, zömében gyereket, aki a rónaságra érkezett. És bár nem a lemenő nap fényében húztak el a darvak, így is felemelő látvány volt az alkonyati berepülés.
A Grus grus, azaz (hamu)szürke daru valamikor őshonos volt Magyarországon, de a mezőgazdasági területek növelésével összement természetes élő- és fészkelőhelye, így a múlt század elején kénytelen volt északabbra települni. Számos népdal és vers őrzi emlékét, a mai napig éneklik az észak-magyarországi esküvőkön azt a nótát, hogy "Száll a daru, száll a daru magasan a levegőbe, a menyasszony, a vőlegény most megy az esküvőre". Ki ne emlékezne a kötelező tananyagként szereplő Balassi-versre, a Darvaknak szól-ra? Ahogy az ilyen madaraknál lenni szokott, a daru is elsősorban a szerelem, illetve a szabadság, szabadon szálló lélek szimbóluma, sőt a távol-keleti kultúrában egyenesen a halhatatlanság ősi madara, illetve az örök szerelem megtestesítője: Japánban beszélik, hogy aki az esküvője előtt 1000 origamidarut hajtogat, annak boldog, békés házasélete lesz.
Futnak, szálnak
Fotó: Vidor Péter
A japánok mindezt a darvak párválasztási szokására alapozzák, ezek a lápi madarak ugyanis alapvetően egy életre (ami a taoista meggyőződéssel szemben nem 1000, hanem csak 20 év náluk) választanak párt maguknak. Az utódgondozás feladatait megosztják, vagyis felváltva kotlanak egy hónapon át két-három tojásukon, és a fiókák első vonulása is még a családban történik.
Az irodalom és a filozófia mellett a heraldika is kitüntetett szerepet szán a darunak, az alkotókat elsősorban a madár ébersége ragadta meg. Ugandának éppúgy címerállata, mint a XXII. kerületnek, Makó és Tompa címerében például követ tart karmai között, hogy ha véletlenül elaludna, a kő hullása felébressze.
A darvak egyébként valóban éber és óvatos állatok, azért töltik az éjszakákat sekély vizekben, hogy ne közelíthesse meg őket észrevétlenül ragadozó.
Miért éppen Hortobágy?
A hazánkban megpihenő darvak Eurázsia északi részének erdős, lápos, vizes területeiről érkeznek. A körülbelül 2000 km-es távolságot egyvégtében teszik meg másfél-két nap alatt, akár 120 km/órás sebességgel, és a hortobágyi feltöltődés után hasonlóképpen folytatják a Balkán-félszigeten, Dél-Olaszországon és Szicílián át Tunéziába. A másik fő vándorlási út Európában Franciaország atlanti partvidékén, majd Spanyolországon keresztül Marokkóba vezet, de újabban Spanyolországban, Kasztíliában is sok daru telel. Ez is azt mutatja, hogy az útvonalakat, illetve a pihenő- és telelőhelyeket a tapasztalatok módosíthatják. A műholdas vizsgálatok azt mutatják, hogy rendszeres náluk a hurokvonulás jelensége, azaz ősszel a balti-magyar útvonalon haladnak Észak-Afrikába, viszont tavasszal az atlanti útvonalon érkeznek vissza fészkelőhelyeikre.
Míg az 1980-as évek közepén csak néhány ezer, idén ősszel már több mint százezer daru szállt le a Hortobágyon. A szakemberek szerint a hely népszerűsége annak köszönhető, hogy ilyenkor megfelelő táplálékot találnak itt: a Hajdúság termőföldjein frissen betakarított kukorica barázdákban ragadt maradéka bőséges eleség. A Hortobágy halastavainak egy részét a vonulási időszakban engedik le, így pont annyira sekélyek, hogy ott éjszakázhassanak a darvak. Idén az időjárási viszonyok is nagyon kedvezőek voltak számukra.
Az egyik ilyen tóhoz irányítja autóinkat a túravezetőnk. Csalódottan tapasztaljuk, hogy a vizet a sűrű és magas nádtól sem megközelíteni, sem látni nem lehet, abban reménykedhetünk, hogy - miként állítólag már párszor megtörtént - ezen a tisztáson várják be egymást a különböző termőföldekről érkező madarak. A darvaknak azonban eszük ágában sincs leszállni a színes kabátban kiabálva rohangáló gyerekek és a reflektorozó autók (többen hamar feladják) közé, sőt röptükben is igyekeznek elkerülni minket. Mint utólag megtudjuk, az egyéb terepi programok nagyobb sikerrel kecsegtetnek: az erősen limitált férőhelyes hortobágyi kisvasút szerencsésebb helyen tesz le, de a vállalkozó kedvűek bevállalhatnak egy 5 km-es gyalogtúrát is. Persze számunkra is különleges élményt nyújt a végtelen vonulás, azaz húzás esti pihenőhelyük felé, miközben hallani a madarak hangos krúgatását, sőt néha kihallani a fiókák sipákolását is. Sokat ment a helyzeten a tapasztalt és felkészült túravezető, minden kérdésünkre kimerítő választ kapunk. Legtöbben a darvak legfőbb ismertetőjegyéről, a V repülési alakzatról kérdezik.
A darucsapat élén mindig egy tapasztalt madár halad, aki időnként helyet cserél társaival, hiszen a légellenállás leginkább őt fárasztja ki. Több dologgal is magyarázható az alakzat, leginkább aerodinamikai okai vannak, a szárnyak végi felhajtóerő segíti a következő madarat, de az is fontos, hogy lássák egymást. A 180-240 centiméteres szárnyfesztávú madár siklórepüléssel (szárnycsapkodás nélkül) közlekedik, ezért is bírhatja a hosszú távot. A felmelegedő levegő felfelé irányuló áramlást hoz létre, a darvak berepülnek az áramlásba, és ezek a "liftek" felviszik őket az áramlás tetejére, ahonnan aztán kissé lejjebb siklanak az újabb levegőoszlopig. Az átlátható alakzat sokat segít a darvak számlálásában, amelyet szinkronmódszerrel, a látótér felosztásával végeznek.
Aki ősszel lemaradt a darvak vonulásáról, sajnos nem pótolhatja az élményt tavasszal, mert a március végén fölöttünk áthaladó madarak szinte pihenő nélkül húznak haza fészket rakni.
