Természetesen egyszerűbb, ám jóval drágább. Nem is beszélve arról, hogy így megfosztja magát az utazó a világ alighanem legnyüzsgőbb városának, Kairónak szavakkal visszaadhatatlan élményétől. No meg persze attól, hogy átkeljen a Sínai-félszigeten és a Szuezi-csatornán. Ha az ember a valószínűleg kényelmesebb, ám anyagilag "húzósabb" társasutazás helyett az egyéni világjárást részesíti előnyben, kedvezményes Malév jeggyel 26 ezer forintért repülhet Kairóba. Tel-Avivba ugyanez a kedvezményes jegy 39 ezerbe kerül. (1997 tavaszán legalábbis még ezek az árak voltak érvényben.) Vagyis az első összeget a Kairó-Jeruzsálem busztranszfer 30 dollárjával megtoldva alig vagyunk túl a harminc rongyon.
Átkelni
A Földközi- és a Vörös-tengert összekötő, 1859-től 1869-ig épült, Tisza szélességű Szuezi-csatorna sötétzöld, békésen mozdulatlan víztömegéről nehéz elhinni, hogy már megannyi háborús konfliktus kirobbantó oka volt. Reggel hatkor indult a busz a kairói Sheraton hotel elől, s tíz körül értünk oda.
Olyan komppal keltünk át a csatornán, amilyen Szántód és Tihany között közlekedik a Balatonon. Ez a kompozás a sivatagban (mert hisz a víz két partján ott van a végeláthatatlan homoktenger) nem adatik meg azoknak, akik az 1982-ben épített Ahmed Hamdi-alagúton kelnek át, s hagyják maguk mögött Afrikát. Buszunkat -mint minden nemzetközi személyszállító transzfert Egyiptomban - rendőrségi kocsi kísérte (pontosabban vezette föl), a dzsip platóján két géppisztolyos katonával. Kalauzaink hatvan-hetven kilométerenként váltották egymást, s a buszjegy árában az őrizet is benne van.
A három zónára osztott Sínai-félszigeten a kíséret kötelező előírás, nem is annyira az esetleges iszlám fundamentalista terrortámadások miatt (azokra inkább Alsó-Egyiptomban és Kairóban lehet számítani), hanem mert ellenőrzött katonai övezetben voltunk. Ha a szikrázó napsütésben a Földközi-tenger fürdésre csábító partján buszozva hajlamosak lettünk volna megfeledkezni róla, az MFO (Multinational Force and Observers - Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők) őrtornyai homokba leszúrt felkiáltójelként emlékeztettek rá, hova is sodort bennünket a kalandvágy. Az MFO misszióját az 1978-as Camp David-i egyiptomi-izraeli békeszerződés betartásának ellenőrzésére hozták létre 1981-ben. Az MFO szervezetébe jelenleg 11 ország biztosít fegyveres békefenntartó alegységet. Hazánk 1995 szeptemberétől 41 fős, katonákból és rendőrökből álló kontingenssel vesz részt a misszióban. Azt már a Kairóban megismert Sándortól tudtuk meg, hogy a magyarok afféle katonai rendészeti szolgálatot látnak el. A fiatal katona azt is elmesélte, hogy a Sínai-félsziget szeszélyes időjárását, homokviharait (nyáron nappal 50-60 Celsius-fok van, míg éjszaka 0 fok alá süllyed a hőmérséklet) csak a legcudarabb életviszonyokhoz szokott nemzetek fiai bírják. Így aztán az isten háta mögötti megfigyelőpontokon kizárólag kolumbiai, Fidzsi-szigeteki meg uruguayi fiúk dekkolnak.
Tuti hely
Sándor, az MFO-s adta meg annak a szállónak a címét is, ahol aztán Jeruzsálemben laktunk. Nos, a Hashimi Hostelt jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek. A középkori városfallal körülvett óváros arab negyedében - egészen pontosan a Damaszkuszi Kaputól kb. 50 méterre - található ez a bazársorba rejtett kis szálloda. A kétágyas, fürdőszobás szoba 90 sékel (körülbelül 25 dollár), ami a korántsem olcsóságáról híres Jeruzsálemben korrekt összegnek számít. Az újvárosban ennek minimum a kétszeresét kérik el. A Holt-tengernél összeakadtunk egy magyar házaspárral (a hat kint töltött nap alatt más honfitársunkkal nem is találkoztunk), akik elmondták, hogy a városi központi buszállomás közelében egy ifjúsági szálláson alszanak (koedukált tömegszállás, emeletes ággyal), fejenként 25 dollárért. Nekik ismerőseik tanácsolták, hogy véletlenül se az arab negyedben szálljanak meg, mert az veszélyes. Nem derült ki pontosan, milyen veszélytől is akarták megóvni őket, ám ha a palesztin terroristákra vagy az öngyilkos merénylőkre, a sahidokra gondoltak a jóakarók, akkor eltájolódtak. Ezek ugyanis aligha saját közegükben lőnek vagy robbantanak, s a turistának sokkal nagyobb esélye van arra, hogy a kizárólag zsidók lakta forgalmasabb helyeken találkozik velük. Ez a sokkal nagyobb esély sem több persze annál, mnt amikor az ember otthon az M0-ás autóúton közlekedik, vagy éppen repülőgépre száll.
Persze nem könnyű ennek tudatától megszabadulni, ha mindjárt a határon 18-20 éves csinos katonalányok emlékeztetnek rá. Már-már morcosan komolyak és vesébe látók ezek az izraeli határőrök, és egyre azt firtatták, hogy mennyi pénzünk is van. S bár (elvileg) vízum nem kell, mégis úgy éreztük, mintha a beutazás kapcsán mozgott volna a léc. Gyanakvó pillantásaikból kiolvasni véltük, hogy hiába bizonygattuk az ellenkezőjét, ők akkor is potenciális illegális munkavállalókat látnak bennünk. A feketemunkásoknak ugyanis nincs kegyelem: több kibucmunkára "szervezett" magyar különítményt toloncoltak vissza mostanában azokra a főleg görög hajókra, amelyek Haifába hozták vállalkozó kedvű honfitársainkat.
A spártai szellem iránt fogékonyak különösen jól fogják érezni magukat Dávid király földjén; ennyi rekrutát (fiút és lányt vegyesen) sehol a világon nem látni. Állandó harckészültségben leledzik ez a Herzl Tivadar által Budapesten megálmodott és kitalált, aztán 1948-ban létrehozott kis ország. A hosszú fekete hajú, többnyire kreol bőrű szefárd lányok katonanadrágos csípejét úgy verdesi az Uzi karabély, mintha valami formatervezett retikül lenne. Akármerre vettük az irányt, mindenütt a 20-30 fős csoportokban "kiránduló" katonafiatalokba botlottunk. Géppisztoly a vállon, tár a farzsebben.
Ez ugyanúgy Izrael, mint a letarolt sziklás-köves hegyek és dombok, a bekerített citrom- és narancsültetvények, a magyar tanyákhoz hasonlatosan a semmiből egyszer csak előtűnő kibucok, vagy az a bizonyos bibliai táj, amit megannyi Jézus-filmből ismer az is, aki sohasem látta élőben. Olykor az időgép hirtelen több ezer évvel ezelőtti világba repít: a völgyben palesztin sátortábor (pásztorok vajon, vagy menekültek?) juhokkal, kecskékkel, mezítlábas gyerekekkel, no meg, mintegy illúziórombolásul, egy Noé korabeli Peugeot 504-essel.
Szent városok
A Dávid-csillag és a vörös félhold jól megfér egymással a jeruzsálemi bazár fölé kifüggesztve, ám ez ne tévesszen meg senkit: a zsidók és az arabok elkülönülése szembeszökő.
A régi falakon túl egyre-másra nőnek ki a földből a zsidó lakótelepek, ugyanabból a fehér terméskőből, amiből itt évezredek óta építkeznek. Ez a folyamat visszafordíthatatlan, mint ahogyan az sem képzelhető el, hogy a palesztinok lemondanának fővárosként tisztelt szent városukról.
Ha Jeruzsálemet felosztják, hasonló városállam jöhet létre, mint amilyen negyven évig Nyugat-Berlin volt. És ez még mindig jobb, mintha egy véres polgárháborúban Bejrút sorsára jutna. A betlehemi taxis szerint, aki palesztin rendszámú kocsijával csak Jeruzsálem határáig vihetett el bennünket, mert oda már nem mehet be, azt magyarázta nekünk nagy elánnal, hogy Jeruzsálem már most ugyanaz, mint Berlin volt. A családja egyik fele Jeruzsálemben lakik, de ő mint "autonóm" palesztin el van vágva tőlük, mert nem engedik be a városba. A turista persze nem sokat észlel ebből a politikai zűrzavarból - ha csoporttal utazik, valószínűleg semmit.
A muzulmánok Mekka után második legfontosabb szent helye a Templom-hegyen arany kupolával méltóságteljesen pompázó Sziklatemplom és az Al-Aksza mecset ugyanúgy tele van nap mint nap hívők és turisták ezreivel, mint a Via Dolorosa, ahol a keresztet cipelő Krisztus menetelt a Golgota felé. A csoportos zarándoklaton részt vevő hívők (találkoztunk lengyel, amerikai, thaiföldi keresztényekkel) talán maguk sem vették észre, hogy nevetségessé teszik áhítatukat. A Sírtemplomnál (itt van Jézus sírja, a Golgota, a kereszt helyével) ugyanis fakeresztet lehet bérelni, amit aztán a társas zarándoklatok meglett tagjai kézről kézre adogatnak, s stációtól stációig kettesével-hármasával görnyednek alatta. Hogy lesz-e ebből megváltás, azt nem tudni, mindenesetre a vakuk és a videófelvevők folyamatosan dolgoznak. A Megváltó által egyszer már éppen ebben a városól kiűzött kufárok is ott sündörögnek a Sírtemplom előtt: valutaneppernek nevezik őket mostanában.
A palesztinok ki vannak tiltva Jeruzsálemből, mint már említettük, de az oroszok annyian vannak, mintha csak a Nyevszkij proszpekten sétálgattunk volna. Sokuk zsidóvá honosítását az orosz maffia végzi, nemegyszer a Tel-Avivba tartó repülőgépen.
Hebroni tájkép magyar ecsettel
Szóltunk már arról, hogy láttunk egymás mellett Dávid-csillagos és vörös félholdas zászlót. Akad azonban egy harmadik, kis hazánkban önkényuralminak minősített jelkép, nevezetesen a vörös csillag, ami a palesztin önigazgatási területeken és városokban jól kiegészíti a másik kettőt. Hebronban volt aztán még rengeteg Arafat-plakát (ennyit nálunk választási kampány idején sem látni a sztárolt politikusokról) meg fotózásra felkínálkozó katonai objektum. A bazárban, ahol európai embert nem nagyon láttunk, észrevehetően örültek nekünk. Egy perecárus kissrác pénzt sem fogadott el portékájáért. Nem azt akarjuk mondani persze, hogy aki Izraelbe megy, és sikerélményre vágyik, az feltétlenül Hebronban kezdje, de ha teheti, ne hagyja ki Ábrahám városát, amit a próféta mellékneve után arabul El-Khalilnak neveznek. Biztos neki is szívesen elmagyarázza a bennünket is kiokosító magkereskedő, hogy amit olyan elmélyülten nézegettünk, az nem egy laktanya vagy börtön, hanem géppuskaállással és századnyi katonával őrzött zsidó általános iskola.
Tódor János
(Tel-Aviv)
