Vidnyánszky Attila saját magának adta az eddig legfontosabb magyar színházi seregszemle legfontosabb díjait. Ja, bocs, a teljesen független és teljesen szakmai zsűri adta neki. A zsűri szakmaiságáról és függetlenségéről már jó előre hangos volt a magyar közbeszéd. Még javában tartott a színházi szezon, amikor heteken át azzal volt elfoglalva mindenki, hogy vajon miért kellett a biztoson is túl Vidnyánszky-kompatibilissé faragni a Pécsi Országos Színházi Találkozó zsűrijét. Akkor Csáki Judit színikritikus volt a torz akkord az isteni szimfóniában, de hála istennek, mára már csak egy rosszul befejezett előadás zavarta meg Vidnyánszky udvartartásának egynémely labilisabb lelki alkatú tányérnyalóját. Heveskedésüket sajnos valamelyest kompenzálni kellett a díjazáskor, így mindannyiunk őszinte fájdalmára nem Vidnyánszky Attila viszi most haza a legjobb női alakítás díját, hanem Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház Bánk bánjának női főszereplője. Mint az egy ideig még emlékezetes, ezt az előadást trollkodta szét Ókovács Szilveszter, a Hír Tv műsorvezetőjéből az Orbán-éra idején lett operaházi igazgató, illetve a kisblaskóból az Orbán-éra idején lett egri színigazgató, Blaskó Balázs. Szegény Szigethy Gábort most hagyjuk. Persze, tudjuk, hogy ki honnan jött, s mikor lett az, ami éppen – ezt felemlegetni nyilván nem elegáns dolog. De mi volt az ő működésükben elegáns eddig? Hacsak nem a zsűri jelen produkciója, mely zsűrinek ugye mindketten tagjai voltak. A szörnyű az egészben az, hogy Krizsán Szilvia minden bizonnyal kitűnő színésznő, remekül játszotta e szerepét satöbbi, satöbbi, csak hát, ami szét van trollkodva, az nem félig trollkodott, hanem totálisan szét. És akkor ez még semmi Vidnyánszky Attila kidekorálásához képest.
Mondhatjuk persze, hogy nem történt semmi, csupán hivatalosan is istent választott magának az orbánista színjátszás, s ezt jónak látták akkor megcselekedni, amikor még mutatóban lehetett látni olyan színházi elemeket is a környéken sertepertélni, akik nem feltétlen ennek a szolgai lelkületű színházcsinálásnak a hívei, s alighanem e mostani volt erre tényleg hosszú ideig az utolsó alkalom. Tehát aligha szabadott tétovázni, oda kellett nyomni a kis magyar Oszkárkákat a nagy embernek, mert jövőre már csak egyszínű dresszben lehet majd eljátszani a seregszemlésdit – akárhányan lesznek is majd jelen.
| ||
De micsoda kisebbrendűségi komplexus kell már ahhoz, hogy gondosan szelektáljam jó előre a zsűrit ahhoz, hogy a végén a megfelelő díjazás garantált legyen? Nos, pontosan a korszellemhez illő, hiszen láttunk már ilyet, hogy ne menjünk messze, például az országgyűlési választásokon, illetve az országgyűlési választások kereteit meghatározó választási törvény finoman szólva is lejtősre faragásakor. Ne szépítsük, Vidnyánszky a hűség szobra, még a főnök paranoiáját is egy az egyben veszi magára – ne mondják, hogy ő is kompenzál. Azt tudniillik, hogy fiatal korában nem vették be a focicsapatba, egyébként az isten tudja, miért. De ez van, Vidnyánszkyt még nem láttuk felcsúti sállal a nyakában a dísztribünön, ahogy ma mondják, a VIP-páholyban, vagy csak nem figyeltünk oda rendesen, mindegy, neki a kisebbségi komplexus meg az üldözési mánia jutott. Jól viszi.
Mert vajon mit gondol az a saját színházáról, hogy jó-e az vagy rossz, aki kilúgozza a zsűrit? Biztos azt, hogy ellenállhatatlan. S aki jobban odafigyelt, mindezt már láthatta jóval korábban is, a saját színházi szervezet megalakításakor, a Nemzetiért vitt nemtelen ortályoskodás idején, szóval jó rég. A komplett szakmának saját érdekében azt kell tehát gyorsan megvizsgálnia, hogy eddig miért asszisztáltak mindehhez, a szakma egy nagyobbacska részének pedig azt, hogy eztán miért fognak.
