A néppel, a néptől

  • 1999. november 25.

Publicisztika

Az a mód, ahogy Tribuszerné Margitka lebukott, pont olyan, mint Margitka egész pályafutása. Margitka fejére nem tűztek ki vérdíjat, lefülelését nem követte érdemérmek hullása, tiszteletére nem koccintott a belügyminiszter, egyetlen pandúr sem hablatyolt "hónapokon át tartó szívós nyomozati" izékről. Margitkát valaki felnyomta, érdek nélkül, csak azért, mert besúgni jó. Majdnem olyan jó, mint uzsorakamatra pénzt kölcsönözni.


Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

A Margitkáról az "eltűnése" óta elterjedt pletykák, miszerint a szélhámosnő már rég megpattant Brazíliába, ahol napjait aranybarna bérfiúk társaságában tölti homokos strandokon, légből kapottnak bizonyultak. Margitka igazából el sem tűnt. Egy darabig a dél-alföldi tanyavilágban, egy rokonánál húzta meg magát, nyilván virágos otthonkában és lukas sízoknira húzott strandpapucsban etette a tyúkokat, mint bármelyik középkorú asszony a dél-alföldi tanyákon, csak ő esténként nem ukrán lepedőn és román matracon hajtotta álomra fejét, hanem néhány milliárd forint készpénzen.

 

 

Jó, nem járkált szendvicsemberként a Váci utcában, hogy "Tribuszerné vagyok, tessék mondani, hanyas villamossal jutok a Gyorskocsi utcába", de abban, hogy később épp az ORFK Teve utcai székházának közelében bérelt hónapos szobát, akkor is volt valami naiv rafinéria. Margitka, aki két lábbal gyökerezik a magyar valóságban, nem úgy gondolkozott, mint minden racionális bűnöző elem gondolkozott volna ("annyira nem lehet hülye a rendőrség, hogy pont az orra előtt ne keressen" - az ilyenekkel van tele a Kozma utca). Nem. Margitka pontosan tudta, intuitíve, hogy a rendőrség annyira hülye. Margitka tudta, hogy a rendőrség készséggel elhiszi a legendákat Brazíliáról, melyeket a délutáni szappanoperák világától inspirált nép szőtt, és inkább az efbíájnak meg az interpolnak passzolja le a melót: szívjanak azok. (És különben is: ha nemzetközi körözést adtak ki ellene, akkor nem megy külföldre, ez csak világos.) És annak idején Margitka épp ilyen hibátlanul érzett rá arra, hogy a nép milyen gondolatokat forgat alacsony homloka mögött a meggazdagodás mikéntjéről. Margitka egy egész megyével hitette el, hogy az uzsorakamat épp olyan demokratikus, mindenki számára hozzáférhető intézmény lett, mint mondjuk az ombudsman vagy a pártalapítás.

Más síbolók rongyos százmilliókért lemennek kutyába, megválasztatják magukat képviselőnek, bohócot csinálnak magukból a tévében, évekig járnak egyetemre azért, hogy össze tudjanak hozni egy csalárd szerződést vagy egy kisebb áfacsalást; ne adj´ isten erőszakoskodnak. Margitkának erre nem volt szüksége. Ez az asszony píár-munka, piackutatás és számottevő felső kapcsolatok nélkül, kisiparilag sikkasztott 3,2 milliárd forintot. Mondjuk a négyes metró Köztársaság téri megállóját. A Tocsik-botrányban inkriminált összeg négyszeresét.

Pályafutására nem is tehetett pontot más, mint az árulás.

Népdalok örökítik meg emlékét.

(Képünk 1996-ban készült, újabbat nem találtunk róla.)

Figyelmébe ajánljuk