A Fidesz szóvivője, Selmeczi Gabriella november 6-án hosszasan reagált Hiller István szocialista oktatáspolitikus egy nyilatkozatára. Érdemben nem vitatkozott vele, a szokásos hangnemben és stílusban kirohanást intézett az előző kormányok ellen, ahogy a folklórban nevezik: elmúltnyócévezett. Mint már annyiszor, sikerült megint hetet-havat összehordania, állításai többségének egy fikarcnyi valóságtartalma sem volt, s a többi is a tények hamis látszatot keltő interpretálása. Lássuk most, a Fidesz szóvivőjének állításaival szemben mit mondanak a KSH, az Eurostat és más, széles körben megbízhatónak tartott szervezetek adatai a 2002 és 2010 közötti iskolabezárásokról, tanulói létszámokról, pedagógusszámról, pedagógusfizetésekről - és mit tudunk arról, ami azóta történt?
A gyerekek
Selmeczi szerint az időszak oktatáspolitikusai "több száz vidéki iskolára tettek lakatot".
Nos, 2002-ben 6021 iskolai feladatellátási hely volt Magyarországon, 2010-ben 5923. Még a száz sem igaz tehát, nemhogy a több száz. Selmeczi közelebb járhatna az igazsághoz, ha vidéken nagyobb arányú lett volna az intézmények számának csökkenése - de ez sem így történt. Érdekes viszont, hogy a Fidesz-KDNP-kormány intézkedései következtében milyen változások valósultak meg két év alatt. Az iskolai feladatellátási helyek száma a 2010. évi 5923-ról 5892-re csökkent - erre eszünkbe se jutna azt állítani, hogy "több száz iskolára tettek lakatot", sőt még csak azt sem mondjuk, hogy bármiféle negatív tendencia mutatkozna meg ebben, mert ez szakmai szempontból indokolatlan lenne.
| ||
Selmeczi Gabriella azt is állította, hogy "...több tízezer pedagógust tettek utcára".
A 2002-2003-as tanévben 167 750 pedagógus dolgozott a közoktatásban, a 2010-2011-esben valóban kevesebb: 152 877. A csökkenés 14 873 fő: ezt sem könnyű, úgyszólván lehetetlen több tízezernek látni. Még inkább kitűnik Selmeczi kommunikációs ügyeskedésének álságos volta, ha megnézzük, közben mi történt a tanulók, a gyerekek létszámával. A teljes közoktatásban ez 1 938 319-ről 1 759 536-ra, azaz 9,22 százalékkal, míg a pedagógusok létszáma 8,87 százalékkal csökkent. Emiatt a rendszerben az egy pedagógusra jutó tanulók, gyermekek száma 11,55-ról 11,51-ra változott. Mindehhez nem árt tudni azt sem, hogy Magyarországon az egy pedagógusra jutó tanulók, gyermekek száma a legfejlettebb államokkal (például az OECD-országokkal) összehasonlítva az alacsonyak közé tartozik - vagyis még az sem lenne kárhozatos, ha a pedagógusok létszáma nagyobb arányban csökkenne, mint a tanulóké. E kérdésben azonban a szakma álláspontja nem egységes, szólnak érvek a változtatások mellett és ellenük is.
Ha már itt tartunk: lássuk, hogyan változott a létszám 2010 és 2012 között.
A 2010-es pedagóguslétszám 152 877-ről 149 778-ra csökkent. Most akkor mondjuk azt, hogy a Fidesz elbocsátott két év alatt 3099 pedagógust? Csak azért sem vagyunk hajlandók ezt az alpári, szakmaiatlan stílust átvenni. Valószínűleg természetes folyamat ez, fő oka a gyermeklétszám csökkenése lehet. A részletekről és a követendő politikáról érdemes vitatkozni, ha erre a kormány hajlandó lenne - csak azt kérjük, hogy ne Selmeczi Gabriellát küldjék.
A pénz
A szocialisták "...nem emelték a béreket..." - gyepálja politikai ellenfeleit Selmeczi.
Magyarországon 2002 és 2009 között (a KSH adatai szerint) 44 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról megtudhatjuk, hogy a középiskolai tanárok alapbére ugyanezen időszakban 82, az általános iskolákban dolgozó pedagógusoké 77 százalékkal nőtt. A keresetek növekedése (szintén az NFSZ adatai szerint) középiskolai tanároknál 73, az általános iskolában tanítóknál 59 százalék volt: mindkét érték jóval magasabb, mint az időszakban a fogyasztói árak növekedésének aránya. Selmeczi nyilvánvalóan hamis kijelentést tett. Teheti, ma Magyarországon ennek nincsenek különösebb következményei a közéletben.
És mi történt 2010 után? Ismét az NFSZ táblázataira támaszkodva meglepő adatokra bukkantunk. A középiskolai tanárok átlagos alapbére 2009-ben (a szocialista kormány utolsó teljes évében) 109,6 százaléka volt az összes foglalkoztatott átlagos alapbérének. Ez a 10 százalékos előny 2012-re 2 százalékosnál nagyobb hátrányba fordult, vagyis a középiskolai tanárok 2012-ben kisebb átlagos alapbérrel rendelkeztek, mint az összes munkavállaló átlaga. Az általános iskolai tanárok és tanítók esetében a 2009. évi 99,3 százalékos arány (ők tehát már 2009-ben is az országos átlag alatti alapbérrel rendelkeztek), tovább csökkent, és 2012-re 89 százalék lett. Ha a kereseteket vizsgáljuk, még ennél is nagyobb arányú zsugorodást tapasztalunk. Sőt: a keresetek mindkét kategóriában nominálisan is csökkentek: a középiskolai tanárok 2009. évi átlagos 237 244 forintos keresete 2012-re 220 954 forintra csökkent.
Másképpen is fogalmazhatunk. A fogyasztói árak 2009 és 2012 között 15,2 százalékkal nőttek. Ezzel szemben mind a középiskolai, mind az általános iskolai pedagógusok alapbére csak 2 százalékkal nőtt. A keresetek vizsgálata még drámaibb képet mutat: a középiskolai tanárok esetében 7, az általános iskolai pedagógusoknál 3 százalékos csökkenést. Azaz: a középiskolai tanárok hazavitt pénze mintegy 22 százalékkal ért kevesebbet 2012-ben, mint 2009-ben.
Való igaz: 2013. szeptember 1-jétől viszonylag jelentős mértékben emelkedett a pedagógusok bére. Csakhogy ennek az emelésnek mintegy 22 százalékos értékcsökkenést kellett kiegyenlítenie. És ez még nem minden. Az intézkedések eredményeként a kereset és az alapbér közötti, 2009-ben a középiskolai tanárok esetében havi (átlagos) 14 ezer forint körüli különbség egy része is eltűnt a pótlékrendszer megnyirbálása, a túlórapénzek megvonása miatt. Pontos adataink egyelőre nincsenek, de valószínű, hogy a negatív tételek, ha nem is nullázták le az emelést, de csökkentették. A pedagógusok egyáltalán nem zárkóztak fel az értelmiségi átlaghoz; legfeljebb arról beszélhetünk, hogy keresetük mostantól némileg meghaladja az összes munkavállaló átlagkeresetét. Feltéve persze, ha igazat akarunk mondani.
A tudás
Selmeczi szerint az általa ostorozott korszakban "...az iskolapadot minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként hagyta el". Ugyanez volt a helyzet a Fidesz korábbi kormányzása alatt, sőt előtte is, és ma sem sokkal jobb a helyzet. Érdekes azonban, és erről Selmeczi Gabriella talán nem szerzett tudomást, hogy éppen 2002 és 2010 között javult hazánkban a PISA-vizsgálatban részt vevő 15 évesek szövegértési kompetenciája. A 2009. évi felmérésben Magyarország e tesztben elérte az OECD-országok átlagát; korábban ennél jóval gyengébben teljesítettek tanulóink. Selmeczi Gabriella ezzel a kijelentésével ugyan nem hazudott, ám egy tényt hamis színben tüntetett fel.
"Öncélú, liberális kísérleti teleppé tették az oktatásügyet" - nyilvánított véleményt az előző oktatási kormányzatokról Selmeczi. Ha csak az újságíró hallotta vagy írta félre, akkor előre is elnézést kérek a szóvivő asszonytól, de "telep" helyett inkább "terepet" mondana itt a magyar. Ez persze lényegtelen: amit ő kísérletnek tart (egyébként azt sem kellene szégyellni), az ma a neveléstudomány és a pedagógiai fejlesztés főárama a világban. Ezek az úgymond kísérletek pontosan azt a célt szolgálták, hogy a magyar oktatás felzárkózzon az angolszász, a skandináv vagy a sikeres távol-keleti országok színvonalához. Erre jöttek ők, és e fejlesztéseknek gyakorlatilag mindegyikét leállították.
A szóvivő asszony ezt is mondta: "...százmilliárdokat vontak el az oktatásból." Az Eurostat honlapján olvasható adatok szerint, ha Magyarország oktatási kiadásait 2000-ben 100-nak tekintjük, akkor (változatlan árakon) 2001-ben, az előző Fidesz-kormány utolsó teljes évében 114,9 volt ez az érték, 2010-ben pedig 129,9 - miközben 2002 óta közel 10 százalékkal csökkent a tanulók, gyermekek száma. Ha Selmeczi azt állította volna, hogy 2003-ban elsősorban a nagyarányú pedagógusfizetés-emelés következtében a mutató 145,7 volt, és innen csökkent 2010-re 129,9-re, akkor fontos szakmai kérdést érintett volna: azt tudniillik, hogy vajon a gyermeklétszám csökkenése indokol-e ilyen mértékű változást, s hogy Magyarországon az oktatási kiadásoknak esetleg nem ezt a pályát kellett volna befutniuk. De a politikusok az egyszerű üzeneteket szeretik, s így az igénytelenség gyakran köt házasságot a hazugsággal. Mint most is.
Mi azonban úgy gondoljuk, a bonyolult összefüggéseket is érdemes a köz elé tárni. Az előző Fidesz-kormány utolsó teljes évében, 2001-ben a magyar oktatás a hazai GDP 5,29 százalékának megfelelő összeggel gazdálkodhatott. A szocialisták utolsó teljes évében, 2009-ben ez az arány 5,36 százalék volt. Lehet azt állítani, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányok százmilliárdokat vontak ki az oktatásból: ám ez egyrészt nem igaz az időszak egészére, s amely időszakra igaz (úgy 2005-2010-ig), akkor sem érte el a kivonás aránya a tanulók létszámcsökkenésének arányát. (Ráadásul 2005-től az Európai Unióból már érkeztek pénzek az oktatásfejlesztésre, s ezek a támogatások oktatási kiadásokat váltottak ki.)
És mi történt a GDP-arányos oktatási ráfordításokkal 2010 óta? Ha 2009-ben a nemzeti össztermék 5,36 százalékát fordítottuk erre, úgy a csökkenés nyilvánvaló: 2010-ben a GDP 5,27, 2011-ben 4,97, 2012-ben 4,63 százalékát szántuk az oktatásra. Tegyük hozzá azt is: 2012-ben 2,7 százalékkal csökkent a GDP. A csökkenő összegből csökkenő arányban részesedett az oktatás. Miről beszélünk? Ki vont ki igazán pénzt az oktatásból 2002 és 2012 között?
A szakképzés
A szóvivő beszámolt az előző kormányzat egyéb rémtetteiről is: "...szétverték a két tannyelvű iskolákat és a szakképzést is." A valóság ezzel szemben az, hogy 2002 és 2010 között a két tannyelvű oktatást semmilyen restriktív intézkedés nem sújtotta. A szakképzés bonyolultabb ügy. Szétverése régóta tart, a rendszerváltás utáni kormányok mindegyikének van benne bőven sara. Nem fékezték a romlását, komolyan soha nem tettek semmit radikális megújításáért. Sokan - a szakmában és a politikában is - úgy tartják, a szakképzést az az 1996-os döntés zilálta szét, amely a kezdetét a 11. évfolyamra helyezte a szakiskolákban, és az ebben az iskolatípusban zajló képzést 3 évesről 4 évesre alakította át. Erről sokat lehet vitatkozni, magunk között szoktunk is: valóban maga a döntés verte-e szét a szakképzést, vagy az intézkedés elhamarkodottsága, a rossz kivitelezés volt az ok? Egy biztos: a Fidesz 1998- 2002-es oktatáspolitikája is része volt annak a folyamatnak, amelyben nem teremtődtek meg e változtatások érdemi feltételei. Az Országgyűlés 2009 júniusában aztán visszaállította a régi szisztémát: azóta újból lehet akár már 14 éves korban is szakmát tanítani. A beterjesztők a szocialisták voltak (éljen a baloldaliság!), de a Fidesz-frakció is egy emberként támogatta a szakma képviselőinek egy része által populistának, végig nem gondoltnak, minden kutatási eredménnyel szemben állónak tartott törvénymódosítást. Nos, ki verte szét a szakképzést?
És a közoktatást?
A szerző egyetemi oktató, oktatáskutató. A cikk a Hálózat a Tanszabadságért civil kezdeményezés elemzéseinek, vitáinak a felhasználásával született.
