Új rendszerváltoztatók – Az elvándorló fiatalokról

szerző
Greskovits György
publikálva
2014/4. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Élénk politikai vita folyik arról, hogy helyes-e, támogatandó vagy kárhozatos tendencia-e az, hogy mind több fiatal honfitársunk keresi a boldogulását külföldön, elsősorban az Európai Unió országaiban. Miért mennek el a gyerekeink, és ki tehet erről?

Maga a jelenség számokkal nem könnyen fogható meg: önmagukban sem a munkavállalási engedélyek, sem a határátlépési statisztikák, sem a fogadó intézmények adatai nem adnak pontos képet arról, hány fiatal felnőtt döntött a külföldre költözés mellett. A részinformációkra hagyatkozó értelmezés kereteit pedig a politikai hovatartozás szabja meg. A baloldali és liberális politikai erők mára mintha elfelejtették volna, milyen lelkesen jósolták az EU-csatlakozás hajnalán, hogy a munkaerő szabad áramlása és a diákmobilitás Magyarország felzárkózásához vezet. Szemükben mára a kiépülő "diktatúra" elől menekülés jelképévé vált az ifjúság; a múlt századforduló vagy a létező szocializmus nagy migrációs hullámait idéző "kivándorlás", sőt "kitántorgás" kifejezések az e rendszerek korrupt és önző elitje elől külföldre távozó milliók rémképét elevenítik fel. Pedig a diákmobilitás esetében egyik történelmi analógia sem játszik. A "kivándorlás" száz, a "disszidálás" negyven, ötven évvel ezelőtt áldozatokkal teli, egyirányú út volt, a visszatérés perspektívája nélkül. Ezért célszerűbb a jelenséget a "mobilitás" fogalmával megközelíteni: ez magában hordozza a hazatérés lehetőségét és gyakori aktusát, miként az itthon maradottakkal való kapcsolattartást és az ő támogatásukat is.

false

A kormányoldal kommunikációja sem különb. Bár az utóbbi időben egyre több kezdeményezésről hallani, amelyekkel hazacsábítanák a külföldön tanuló, dolgozó fiatalokat, a konkrét oktatáspolitikai intézkedések más irányba mutatnak. Az államilag támogatott felsőoktatásért cserébe a diáknak kötelessége Magyarországon munkát vállalni. Az államilag finanszírozott helyek csökkentése és az egyetemek költségvetési támogatásának megvágása a magyar felsőoktatási intézményeket új és rossz versenyhelyzetbe hozta. A végzős középiskolások pedig a felvételi keretszámok, illetve ponthatárok központi kijelölésekor azt tapasztalták, hogy addigi terveiket és felkészülésüket figyelmen kívül hagyták. Emiatt az ő felelősségükre és nemzeti öntudatukra apelláló kommunikáció teljesen hiteltelen.

Pedig a vitát nem itt kéne kezdeni: hanem annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy miért lenne az agyelszívás, a brain drain "vastörvény"?

A hazatérés motivációi

Miképp a külföldre költözés motivációi sem egyszerűsíthetők le a magas fizetésre és életszínvonalra, a hazatérés vagy külföldön maradás kérdése is árnyaltabb válaszokat érdemel a Túró Rudinál, a szép magyar lányoknál és a balatoni nyárnál. A külföldi továbbtanulás indítékai között legalább annyian említik a kalandvágyat, a nyelvtanulást, a nemzetközi kapcsolatépítés lehetőségét, illetve a személyes ambíciót, mint ahányan az itthoni gazdasági és jogbizonytalanságot, a kiszámíthatatlan jövőt. Évente száz magyar, külföldre készülő diákot készítek fel: egy ambiciózus és bátor generáció képviselőit, akik erős nyelvi háttérrel és kiváló gimnáziumi tanulmányi eredményekkel mennek a világ vezető egyetemeire, és ott magas szinten teljesítenek. A már kint tanuló diákjaink, illetve azok, akik megjárták a külföldi egyetemeket, ezer és ezer megfontolásból dönthetnek a kintmaradás vagy a hazatérés dilemmájáról.

Ahhoz, hogy az indítékaikat megértsük, tudnunk kell, hogy a vándorlásnak ára van. Be kell illeszkedni egy másik társadalomba; s a nyelvtudás önmagában nem helyettesíti azokat a természetes módon kialakuló kulturális referenciapontokat, amelyek összekapcsolják egymással az azonos kultúrkörbe születetteket. Időbe telik a magatartásformák különbözőségének a megszokása, az alkalmazkodás hozzájuk. A hazatérőktől tudom, hogy csak lassan behozható hátrány a helyi közéleti szereplők ismeretének hiánya, ahogy az otthonról hozott tudás elértéktelenedése is zavaró lehet. Egyik diákunknak például politológus hallgató létére fogalma sem volt, ki Jeremy Paxman (a BBC riportere arról híres, hogy akár tízszer is fölteszi ugyanazt a kérdést a politikusoknak, ha úgy érzi, nem kapott választ). Ellenben kiemelkedő regionális műveltségű beszélgetőtársnak kell lennie annak, aki tudja, ki Bajnai Gordon - Kálmán Olgáról nem is beszélve. Fájdalmas tényként tudatosul az is, hogy a Magyarországon világhírességnek titulált egyének és termékek gyakran egyáltalán nem azok, főzőműsorokban pedig csak akkor ajánlják a magyar paprikát, amikor a spanyol már elfogyott. A diákok eleinte nehezen kapcsolódnak be a beszélgetésekbe; nehezen boldogulnak a humorral, vagy az angol "small talk" művészetével. Nulláról kell felépíteniük a tágabb társadalmi kapcsolatok rendszerét, amit itthon a család generációkon keresztül halmozott fel. A bürokrácia Magyarországon jól ismert informális, urambátyám stílusából pedig aligha lehet előnyt kovácsolni külföldön: a társadalmi tőke is hiányzik hozzá, és a fogadó országok kultúrája is eltérő.

A külföldi letelepedés minden esetben társadalmi státuszvesztéssel jár. A migráns idegennek érzi magát, s ez a fajta elidegenedés könnyen állandósulhat; sokan csak hosszú távon tudnak megbirkózni vele. Az egyik diákunk itthoni iskolájában vezető szerepet töltött be - ám a külföldi egyetemi közeg ismeretlensége hónapokig komoly dilemmákat okozott neki, olyannyira, hogy már a diplomaszerzésben is kételkedni kezdett. Mindez persze ledolgozható hátrány, ami leginkább a harmadéveseken látszik - de a felzárkózás hosszú munka gyümölcse. Nem közömbös az sem, hogy a magas fizetéshez sokszor visszaeső életminőség társul, hiszen az életvitel többnyire jóval drágább külföldön. Végül pedig: a nyugati egyetemeken végzett diákoknak jóval keményebb munkaerő-piaci versenyben kell részt venniük, mint itthon. Amíg kint a világ minden tájáról összegyűjtött tehetségekkel kell versenyezniük, addig itthon hiánycikk a magas szintű nyelvtudás, a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező munkaerő.

Erős egyéni érdekek és kötődések szólhatnak tehát amellett is, hogy valaki a tanulmányait befejezve előbb vagy utóbb a hazaköltözés mellett döntsön. Arról nem is beszélve, hogy sokak számára a külföldi lét nem végleges döntés, hanem visszatérő választási helyzet, melyben hazájuk, Magyarország előnyeit - az otthonosságot, az olcsó életvitelt, a család, oktatás, a külföldön szerzett tőke befektetési lehetőségeit - a külföldi munkával párhuzamosan próbálják kiaknázni.

A kintmaradás motivációi

Mindeme nehézségek dacára sokan a kintmaradás mellett döntenek - ám ettől sem kell megijedni. Vannak országok, amelyek számára a külföldi diaszpóra számos előnyt jelent: ilyen a Magyarországnál jóval több elköltözőt kibocsátó Lengyelország, Nigéria, Kolumbia. A külföldön jól integrálódott magyar közösség komoly értékeket hozhat létre az anyaországgal kiépített, fenntartott üzleti és politikai kapcsolatok révén csakúgy, mint az egyéni és közösségi információk áramlásában. Segíthetik az újonnan érkezők sikeres beilleszkedését éppen úgy, mint a személyek és velük a tapasztalatok, a tudás és a kapcsolatokból származó előnyök hazaáramlását.

E háló kiépítéséhez mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy az ország elhagyását a közbeszéd ne árulásként tételezze - hisz ez csak a távozók és a már külföldön élők elidegenítésére jó. Annál is inkább, mert számtalan nemzetközi példa van arra, hogy miként lehet a külföldi közösségeket bevonni az ország társadalmi életébe, tudományos és gazdasági fejlődésébe. A magas szakképzettségű indiai migránsoknak alapvető szerepük volt abban, hogy az amerikai szoftverfejlesztési szektor kézzelfogható része Indiába költözzön. A kolumbiai példa azt mutatja, hogy a tudományos és technológiai fejlődésbe való befektetés mellett a külföldön élő tudósok és mérnökök aktivizálásával gyorsan létre lehet hozni egy nemzetközi hálózatot. A kínai diaszpórának hatalmas szerepe van az anyaország gazdasági fellendülésében: becslések szerint a külföldön élő kínaiaknak tudható be az elmúlt húsz év tőkebefektetéseinek 70 százaléka. Annak pedig, hogy a külföldi diaszpóra miként kapcsolható be az elszegényedett régiók fenntartható fejlesztésébe és hátrányos helyzetű társadalmi csoportok képzésébe is, külön szakirodalma van.

Mai programok
A sikertörténetek mellett akad jó pár olyan ország is, amely elvesztette a diaszpóra bizalmát, és a nemzetiségi alapon szerveződő csoportok lelkesedése gyorsan alábbhagyott. Okulni kéne mindebből: mert a mobilitásnak és a globalizációnak nemcsak szenvedő alanyai, hanem nyertesei is lehetnénk. Szűk erőforrásai mellett Magyarország nagy lehetősége éppen az lehetne, hogy segíti és támogatja tehetséges fiataljait abban, hogy világviszonylatban is a legjobbá válhassanak. Azok a magyar fiatalok, akik ezekben az években mennek a külföldi egyetemekre, tíz, húsz év múlva vezetők, kiemelkedő szakemberek lesznek a saját területükön: a gazdaságban, a politikában, a művészetben, a tudományban. Hogy itthon vagy másutt, az a mai magyarországi döntéshozókon és véleményformálókon múlik: ez az ő felelősségük. A riogatás helyett ezeket a diákokat támogatni kellene: erősíteni bennük a tudatot, hogy kulcsfontosságú szerep várhat rájuk, hiszen a globális versenyben edződnek, és egyéni sikereiket meritokratikus módon érték el. 'k lehetnek az új rendszerváltoztató generáció. Az a nemzedék, amely nem egyetlen politikai aktustól, varázsütéstől várja az ország felemelkedését, hanem lassú, szerves módon segíti azt elő.

A szerző a középiskolások külföldi továbbtanulását segítő Milestone Intézet mentori programjának vezetője.

szerző
Greskovits György
publikálva
2014/4. (01. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 4 daniel
    daniel
    2014. február 08., szombat 22:54
    A külföldre tanulni menő fiatalok kérdése csak a kisebb fele a kivándorlásnak. Egyre többen mennek dolgozni az Unió gazdagabb országaiba. Közülük sokan képzettségüknél alacsonyabb munkát is vállalnak, mivel az azonnali életszínvonal emelkedés mellett kiszámítható előre jutási perspektívát is látnak. Persze sokan indulnak úgy el, hogy pl. egy magyarországi lakás vásárlásához szükséges tőkét gyűjtenek össze, ami itthon szülői támogatás nélkül gyakorlatilag lehetetlen. A heti 50-60 órás munkával ez össze is jön, de ha a keményen dolgozó munkavállalót elismerik a munkahelyén, akkor elindul felfelé és bolond lesz hazajönni.
  2. 3
    Márton Barki
    2014. február 08., szombat 08:47
    "A külföldi letelepedés minden esetben társadalmi státuszvesztéssel jár." Ez egy nagyfokú általánosítás (baromság), és saját tapasztalataim szerint éppen az ellenkezője az igaz. Akár a kintmaradás egyik motivációja is lehet(ne). És Agora utolsó hozzászólásával is egyet kell értenem.
  3. 2 Agora
    Agora
    2014. február 07., péntek 21:48
    Arról nem is beszélve, hogy a nyugat-európai, vagy észak-európai, vagy észak-amerikai fizetés-megélhetési arányt sem lehet összehasonlítani azzal a magyar jövedelem-megélhetési költség aránnyal, amit Magyarországon találunk.
  4. 1 Agora
    Agora
    2014. február 07., péntek 21:41
    Az elvándorlás egyik oka, hogy az emberek egyáltalán nem tudnak, és is akarnak beilleszkedni abba, ami jelenleg zajlik Magyarországon. Ehhez képest sokkal könnyebb beilleszkedni egy átlátható, vilãgos jogrendszeren alapuló társadalomba. Az is elég nagy előny, hogy a folyamatos erőfeszítések konkrétan érzékelhetőmeredményeket hoznak, mármint külföldön.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk