Vajda Mihály

Jár nekik

szerző
Vajda Mihály
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Csalódtam? Valljam be, igen. Nem mintha valaha is más eredményre számítottam volna az idei választásokon. Jó ideje, ha megkérdezték, kire fogok szavazni, mindig azt mondtam, hogy elmegyek – állampolgári kötelesség? –, de a szavazólapot kettétépve teszem be a borítékba.

Nincs párt, amelyre szavazni szeretnék. Aztán az utolsó hetekben, napokban a számomra érzékelhető liberális közhangulat hatására mintha reménykedni kezdtem volna. Attól féltem, hogy egyedül maradok? Nem hiszem. De miben reménykedtem? Nem tudom. Továbbra is meg voltam győződve róla, hogy a Fideszt nem „fogjuk”, nem fogják, mert hiszen velük sem vagyok azonos, legyőzni. Sajnos igazam lett, s így persze a remény is elszállt. Tegnap estétől azon gondolkodom, miért élt bennem ez a szilárd meggyőződés.

Nézem a sárga – nagyon narancs, nagyon magyar – térképet, benne a pár színes folttal, s nem tehetek ellene semmit, hogy azt gondolom: előttem a butaság tengere. Butaság? Igen, butaság. Nemcsak a sárga tenger buta, a belőle ki­emelkedő színes foltocskák, a színes szigetek is a butaság jelei – egy radikálisan másféle butaságé.

De hadd mondjak el egy történetet a rendszerváltást megelőző hónapokból. Bécsben ellopták az útlevelemet. A követségen szereztem egy útilaput, mellyel haza­utaz­hatok. Téblábolván összeismerkedtem valakivel, aki ugyanebben a cipőben járt. Másnap aztán összetalálkoztunk a Westbahnhofon, együtt szálltunk be egy fülkébe. Emlékeim szerint, minthogy már ismerősök voltunk, nem mutatkoztunk be egymásnak. Nem tudom, ki volt az illető, de mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy a másik is értelmiségi. Mi másról beszéltünk volna 1989 nyarán, mint a hogyan továbbról, arról, mi lesz, mit kell csinálni, mit lehet tenni, mit tudom én.
A fülke harmadik utasa, egy igen szimpatikus, jó arcú munkásember figyelt, de hallgatott. Mondjuk Bicskéig. Bicskénél megszólalt: „Uraim, mondhatok én is valamit?” „Már hogyne.” „Mindabból, amiről az urak itt beszélgetnek, nem lesz semmi.” „Már miért?” „Én negyven évig voltam csoportvezető a Kelenföldi pályaudvaron. Elképzelhetik, hány emberrel volt dolgom. Ha tapasztalataimat összegezni akarom, egyet kell mondjak: a magyar ember alkatánál fogva buta. Értik? Ezért nem lesz a dologból semmi sem.” Értettük. És az azóta eltelt majd’ harminc évben nagyon sokszor jut az eszembe ez a beszélgetés. A magyar ember igen­is buta – ha nem is alkatilag, ha nem is a vérében van a butaság, mert hogy ezt nem szeretném hinni – értem ezt máig is. Csakhogy buták vagyunk mi is, liberális, balliberális, konzervatív liberális értelmiségiek. Egyek buta népünkkel. Mindig újból és újból elhitetjük magunkkal, hogy mi majd a politikát illető gondolatainkkal kigyógyítjuk a népet jobbágy- vagy éppen rabszolga-mentalitásából, butaságából – öntudatos polgárrá neveljük a magyar embert. Aztán jöttek új, ifjú, értelmiségiek, azt hittük ők is liberálisok, holott kiderült, nem hisznek semmiben, csak abban, hogy őket mindenből – pénzből és hatalomból – több illeti meg másoknál. S nem szégyellnek rájátszani a magyar ember butaságára, miközben kiválasztott népnek hazudják. Ők tudják, hogy nem több szabadságot, nem több egyenlőséget, nem testvériséget kell hirdetni a népnek – nem is érdekli ez őket –, hanem biztonságot. Előbb be kell beszélni nekik, hogy jön a vasorrú bába a drótvágó ollóval, ránk ereszti a gyilkos ösztönű migránsokat, akik mindent elrabolnak tőlük, megerőszakolják a lányaikat, asszonyaikat. Majd nagy hangon kijelentik, hogy csak ők akarják megvédeni a népet, s képesek is rá.

Mi meg képtelenek vagyunk felfogni, hogy a buta nép mindezt elhiszi, mert mindig úgy élt, hogy valós vagy hazudott ellenséggel riogatták, akiktől az urai majd megvédik. Horthy Miklós sem védte meg őket senkitől, Kádár János bácsi sem, Orbán Viktornak meg nincs is kitől megvédenie a népet, hacsak nem magától Orbán Viktortól és barátaitól. A nyomorult migránsok – ha vannak is közöttük iszlamista forradalmárok – …

De álljak már meg! Kinek magyarázom ezt? A buta nép akkor sem hinné el, ha ez a szövegem valami furcsa véletlen folytán a kezébe kerülne.

Csak azt ne kérdezze tőlem senki, hogy mit tegyünk. Nem tehetünk mást, mint hogy műveljük kertjeinket.

De ember, nem azt kérdezzük, hogyan éljünk Orbán alatt, azt kérdezzük, hogyan távolítsuk el őt.

Hát én meg azt honnan tudhatnám? Láthatóan azok sem tudják, akik tegnapig azt hitték, hogy most már végre sikerülni fog, hiszen a nép most már látja, hogy hazudnak, lopnak és csalnak. Szerintem is látja. De egy hazugságot a „migráncsokról” és az aljas Soros bácsiról elhisz nekik. Az pedig jár nekik, hogy gazdagodjanak. Jár bizony, mert megvédenek minket.

szerző
Vajda Mihály
publikálva
2018/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk