Jön a lengyel modell

  • .
  • 2009. július 16.

Publicisztika

Magyar Narancs 2009. július 2. Olvasói levelek Magyar Narancs 2009.
július 9.

Tisztelt Szerkesztőség!

Egyetértek Feldmájer Péter úrral: Félix Péter cikkével nem érdemes vitatkozni.

Mindenkinek joga van sületlenségeket, az általános műveltség hiányáról tanúskodó véleményeket leírni, de miért kell egy hetilapnak ostobaságokat közölni? A szerkesztő most vette ki évi rendes szabadságát?

Zsidó egyház nincs, s ha valaki egzotikusnak minősíti a zsidó vallást, akkor mit mondhat a sintoizmusról és a többiről? Ami a zsidó érzékenységet illeti: úgy vélem, ha emberek egy csoportja (százak vagy több tucat, akár több ezer ember) skandálja, hogy "mocskos zsidók", arra érzékenyen kell reagálnia nemcsak a holokauszt-túlélőknek, azok utódainak, hanem az egész társadalomnak, beleértve a Magyar Narancs szerzőit és szerkesztőit.

Feldmájer úr, s feltételezem, még sokan mások észrevették, hogy Félix Péter lámpással sem talál holokauszt-túlélőket. Hát itt vagyunk. Dachaut, Bergen-Belsent, Auschwitzot, a budapesti gettót, a Vadász utcai üvegházat, Buchenwaldot túlélők. Több mint tízezren. És külföldön ugyancsak sok ezren élnek, akik a deportálást túlélve nem vágytak vissza Nagyváradra, Kolozsvárra, Sopronba, Szolnokra, Debrecenbe. És jó a memóriánk.

Szécsi Éva

Kedves Félix Péter!

Számoljon kicsit! 1945 tavaszán fejeződött be a II. világháború Európában. Ha emlékezni képes felnőttről és gyerekről beszélünk, néhányan még élnek. Konrád György, Kertész Imre még lámpás nélkül fellelhető túlélő. Édesanyám 89 éves túlélő.

Üdvözlöm,

Kovácsné

Tisztelt Szerkesztőség,

igazán nincs és nem is volt szándékomban, hogy a Narancs ügyeletes megmondóemberévé avanzsáljak, de a Félix Péter-cikk nálam is kiverte a biztosítékot. Tudom, hogy az új számban már többen reflektáltak rá, de úgy érzem, ez a publikáció - ha már fórumot adtak neki - több misét is megér.

"...ma már lámpással sem lehet találni holokauszt-túlélőket." Mi légyen ez? Kolosszális tudatlanság avagy provokáció? Illetékes szervek szerint a napi fogyatkozás ellenére Magyarországon még mindig tíz-tizenkétezren vannak (nem szólva a külföldön élő magyarokról és nem magyarokról). FP lámpás nélkül is dúskálhat köztük, bár remélem, ezek után egy sem lenne, aki szóra méltatná. E sorok írójánál például kár próbálkoznia.

No de: első felháborodásom elültével gondoltam csak végig a mondatot is, ahonnan az idézet származik. Bolgár Györggyel szólva: "hogy mi van?" A túlélőkkel ugyanis (ha volnának!) mint egyetlen fellebbezési fórummal a szerző szerint az amúgy védhetetlen zsidó érzékenységet kellene mentegetni. Nos: a zsidó érzékenység nem szorul védelemre. A bibliai idők óta a minapi összevert Dohány utcai zsidó fiatalemberig évezredek vérözöne és barbár gaztettei jogosítják fel a zsidókat "érzékenységre" (és többre is). A Félix Péter-i tétel abszurditása és embertelensége a koszorús költő apokaliptikus szépelgését juttatja eszembe a zsidók ácsolta parlamenti trambulinról.

Hát ennyi.

Üdvözlettel

Szántó Judit

Budapest, 2009. július 9.

(Egy kis zsidó érzelgés: édesapámnak, a holokauszt bennem élő túlélőjének 113. születésnapján)

Figyelmébe ajánljuk

Mi, a színek

  • Kiss Annamária

Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.