Kovács Éva:Butiknácik és ad hoc européerek

publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Éppen két hete, hogy szégyenkezve ugyan, de Chirac orra alá dugták 108 pontos jelentésüket a bölcsek: Martti Ahtisaari, Marcelino Oreja és Jochen Frowein. (A francia elnök amúgy épp illegális pártfinanszírozási botrányba látszik keveredni - ám ezt a szálat most ne vigyük tovább.) A jelentésben az áll, hogy Ausztria a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogait tekintve eléri, sőt egyes pontokon meghaladja az EU-normákat, a február 4. óta országló néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció pedig lépéseket tett a rasszizmus, az antiszemitizmus, a diszkrimináció és az idegengyűlölet ellen.

Ausztria és a szankciók

Éppen két hete, hogy szégyenkezve ugyan, de Chirac orra alá dugták 108 pontos jelentésüket a bölcsek: Martti Ahtisaari, Marcelino Oreja és Jochen Frowein. (A francia elnök amúgy épp illegális pártfinanszírozási botrányba látszik keveredni - ám ezt a szálat most ne vigyük tovább.) A jelentésben az áll, hogy Ausztria a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogait tekintve eléri, sőt egyes pontokon meghaladja az EU-normákat, a február 4. óta országló néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció pedig lépéseket tett a rasszizmus, az antiszemitizmus, a diszkrimináció és az idegengyűlölet ellen.

Az FPÖ-ről szóló, rövid párttörténettel felérő 6. fejezetben fent nevezett urak megállapítják, hogy a szabadságpártiak - akik "jobboldali populista pártnak minősülnek szélsőséges megnyilvánulásokkal" - már 1993 óta nyomulnak xenofób pártprogramokkal. Legutóbbi választási kampányukban hecceltek a külföldiek ellen, prominens képviselőik pedig gyakran használnak "idegengyűlöletet szító és rasszistaként is értelmezhető kifejezéseket", "nemzeti-szocializmushoz közeli hangokat". Haidert május elsején mégis eltakarították az útból, és kormánytagjaik tartózkodnak a gyűlöletbeszédtől. Külön barackot nyomtak a bölcsek Schüssel kancellár homlokára a magasztos kormánynyilatkozatért, mellyel Ausztria a karanténba lépett. (Kisdobos becsületszavunkra fogadjuk, hogy nem leszünk idegengyűlölők, rasszisták, antiszemiták stb. - írd hozzá, Móricka, azt is hússzor, hogy nem piszkálod máskor az orrodat, és ezentúl illedelmesen köszönsz a tanító bácsinak.) És noha a jelentés hosszan kitér arra, hogy a szólás és a kritika szabadsága bizonyos Böhmdorfer (FPÖ-s igazságügy-miniszter) áldatlan tevékenysége következtében újabban gyakran szenved csorbát, és a kormányt bírálókkal szemben kialakulófélben van egyfajta "chilling effect", mely nemcsak az osztrák alkotmánnyal, hanem az EU-normákkal is gyökeresen ellentétes, és legjobb volna az FPÖ-t a koalícióból kihajítani (ezt csak a sorok között olvashatjuk ki az opusból), mégis ajánlatos a szankciókat feloldani, mert azok "kontraproduktívak", felébresztik az osztrák nacionalista érzelmeket, és sértik az osztrák polgárokat.

S hogy még cifrább legyen, a jelentés azzal zárul, hogy az EU továbbra is vaccsolná az osztrák emberi jogi helyzetet. Kész Reality Show! Persze ezt fordítva jobban szoktuk szeretni, nem csoda, ha az osztrákok a Big Brother kukkolóműsor (RTL 2) után most a Taxi Orange-ba feledkeznek (melyet a kincstári tévé sugároz; van még hová lepusztulni, magyarok!) a jelentés olvasása helyett. A bölcseket ugyanis gyorsan elfeledték.

A legmeglepőbb, hogy nemcsak a népek és a politikusok, de a média is leszállni látszik a témáról. Egyetlen komolyabb elemzés sem született az elmúlt hét hónapról, amit csak részben magyaráz, hogy a Lajtán túl éppen most vezetik be a Bokros-csomagot, és az ilyen - tudjuk - borzolni szokta a kedélyeket. Meglehet, ha a szankciókba nem is, ebbe majd belebuknak Schüsselék. A kibicnek semmi sem drága, vonjunk hát mi gyors mérleget!

Csekély vigasz, hogy láttuk előre, a szankciósdi nem vezet semmire. Feltételezve, hogy nyílt célja a koalíció összeroppantása, Haiderék ellenzékbe (vissza)szorítása volt, ennél kontraproduktívabb formát tényleg nem lehetett volna találni. A karantén összezár, az üldözés áldozattá tesz, és szolidaritást vált ki azokból is, akik normális esetben elhányják magukat országuk politikai életétől (vö. osztrák fiatalok külföldi propaganda-hadjárata Ausztriáért). A szankciók amúgy is egy illemtani rituálé köré szerveződtek: a tékozló fiúval vagy a mostohagyerekkel szembeni igazságtalan büntetésekre hajaztak (nem táncolok veled, nem eszem veled egy asztalnál, nem szerepelhetsz a családi fotókon, öltözködj már rendesen, ne káromkodj, ne suksükölj stb.). Ausztria bojkottjával pedig csak Zubin Mehta és Schiff András lehetett címlapsztori; a szófogadó belga turisták csuda tudja, melyik szomszéd ország idegenforgalmi bevételét gyarapították (nyilván nem a mátrai síparadicsomban csúszkáltak kínjukban). Egyetlen pozitívuma a szankcióknak, hogy Haider nem lett alkancellár - bár kérdéses, akart-e egyáltalán, s női alteregója, a Királykobra becenévre hallgató Riess-Passer asszony vajon jobb-e nála. A szankciók nem szándékolt, ám pozitív következménye lehet, hogy az FPÖ-vezért és Karintia urát pártja új nemzedéke előbb-utóbb kizeccolja, ez azonban csak annyit bizonyítana, hogy az FPÖ nem one man show, de az utódok sem lennének kevésbé pernaHaiderek.

Jól jöhettek netán a szankciók maguknak a büntetőknek, hiszen lakmuszpapírként megmérettethetett általuk, van-e normatív egység az EU-ban, s Ausztriával lehetett egymást és saját szélsőségeseiket is ijesztgetni. Ha ezt akarták, akkor az illemtani lecke erőtlen kísérletként értékelhető: kukoricára kellett volna Schüsseléket térdepeltetni. Hiszen nem volt nagy kunszt a szankciók betartása, és nem lett csendesebb azóta sem a Lega Nord, sem Le Pen és a többiek, a dánok pedig épp frontális ütközetre készülnek az euró miatt.

Nem aknázták ki a karantént a kelet-európai szomszédok sem, noha ki-ki a saját vágyai szerint (ellenezve vagy támogatva) csatlakozott az Ausztria-rituáléhoz. Sem az EU megkívánta illedelmesség (Csehország és Lengyelország), sem az arcátlanság (pl. Magyarország) nem hozta meg a várt eredményeket: Ausztria valójában nem lett elkötelezettebb híve a bővítésnek (voltak pillanatok, mikor egyenesen vétóval fenyegetőzött), jószomszédi kapcsolatai pedig több mint kérdésesek. Csehországgal szemben egyes kormánypárti politikusok blokádot helyeztek kilátásba, ha atomerőművét nem állítja le, a xenofób jelszavakban a lengyel feketemunkások a legfőbb mumusok, a szlovén miniszterelnököt pedig épp két hete kommunistázta le a szlovén-osztrák határon kirándulgató Schüssel. Ellenünk meg továbbra is bőszen lobbiznak a burgenlandiak. És ezen az sem változtat, hogy a bővítés biztosa jelenleg az az Erhard Busek, aki, mint a Mitteleuropa-álom egyik felélesztője a nyolcvanas években, már komoly politikai tőkét fektetett belénk, az EU-ba ácsingózókba, és akit az FPÖ sikertelenül próbált kitúrni e pozíciójából. Hízhat a mája minden közép-európai politikusnak azon hír hallatán, hogy Haider a kisállamokkal kívánja "átalakítani" az EU-t ("főként felsőolasz, szlovén és magyar barátainkkal, akik velünk abszolúte azonosulnak"), esetleg röhöghet a vakbele a történelmi együvé tartozás és baráti viszony szlogenje hallatán. Be kell látnunk, jövőbeli EU-tagságunk a legveszélyesebbnek pont az osztrákok szemében látszik - és ezen a (tév)hiten semmilyen okos gazdasági prognózis nem változtat már jó ideje.

Kínos, de a karantén a legtöbbet a kormánykoalíció konyhájára hozta. Schüssel és a néppárt népszerűsége töretlenül ível felfelé, a teflon-kancellár, ahogy Vranitzky mintájára hazájában hívják, lassan belopja magát az osztrákok szívébe, noha meglehetősen lentről indult. A kis herceg (a kancellár másik kedvelt gúnyneve) ahelyett, hogy ígéretéhez híven megszelídítette volna rókaképű szövetségesét, szemet huny az azóta is gyakori "náci jellegű" FPÖ-s szereplések fölött; ifjonti hév, legyint a jó negyvenes imitátorokra. Schüssel pókerarca mögött időről időre felsejlenek a rendpártiság erőszakos vonásai, melyeket jószerével - magyar kollégájához hasonlóan - keresztény-nemzeti (itt patriótának eufemizálják) púderrel takar. (Ki a 301-es parcellánál imádkoztatja ártatlan gyermekeit, ki Mariazellbe zarándokol hálát mondani a szankciók feloldásáért, miután Mauthausenbe nem hívták meg - ízlés dolga csak.)

A néppárti-szabadságpárti kormányalakítás és az EU-szankciók remélhetően nem tiszavirág-életű hatása - és talán egyetlen eredménye -, hogy a civil társadalom megmozdult. Kiderült, van parlamenten kívüli ellenzék (emlékezzünk: Demokratikus Charta), nevében is Demokratische Opposition. Ez a szervezet vezette be a csütörtöki tüntetéseket, melyek kezdetben komoly kellemetlenségeket is tudtak okozni a kormánynak (például testületileg kénytelen volt a beiktatáshoz föld alatti átjárón beosonni a parlamentbe), és már a szankciók feloldása után is elcsattant néhány tojás a rendőrök rohamsisakján. A kormány tevékenysége a szankciókban foglaltakon túl is elég okot ad a tüntetésre: most éppen az idegengyűlölő választási kampányért felelős FPÖ-s hadügyminiszter sorozza az egykor bevándoroltak gyermekeit.

Az értelmiség - előbbivel némi átfedést mutató halmazának - szunnyadó lelkiismeretét is felhergelte Haiderék kormányra kerülése, erről azonban már nem cseveghetünk oly felhőtlenül, mint a Demokratische Oppositionról. Egyrészt annyira azért nem borzolódtak fel a kedélyek, hogy a kezdeti próbálkozások után elmélyült volna a belső párbeszéd: hogyan süllyedhettünk idáig? Másrészt a kékek hatalomra kerülése megbontotta a nemzedéki vörös-fekete egyensúlyt az értelmiségi posztokon: az új honfoglalók pozíciókat követelnek, és kultúrpolitikájuk is van nekik. A rendpártosodás - ahogy erre a bölcsek jelentése is kitér - gyorsítaná az őrségváltást, és erőszakolná saját diskurzusát: ez olykor a magyarral is felérő tévékuratóriumi csatározásokhoz, torgyáni videoelkobzásra rímelő atrocitásokhoz, újságírói kérdések bepereléséhez vezet. Ebben élen jár az EU által elmarasztalt (és ezért eddig megtartott) igazságügy-miniszter, aki előző életében maga is intézte az FPÖ sajtópereit, és most odáig rugaszkodott el a demokratikus alapoktól, hogy a kormányt bíráló ellenzéki politikusok szájára (sőt kezére is) lakatot (bilincset) tenne. Ma úgy tűnik, az önvédelem felemészti az értelmiség energiáit, saját köldöke pedig nem tükör, mely felelősségét is megmutatná.

A szankcióknál csak azok ilyetén feloldása volt kártékonyabb. A bölcsek jelentése - bárhogy igyekeznek is azóta az ellenkezőjéről győzködni a nagyvilágot - tizenöt éves párialétből tette szalonképessé a Haider sújtotta Ausztriát, s ezzel lényegében minden hasonlóan szélsőséges párt- és kormányformációt. Ami a Wald-heim-afférnál sikerült, Haidernél elbukott. És itt nem arra az igazságos különbségtételre kell gondolnunk, amely a tettes és a tettes fia között fennáll: Haider nem úgy náci, ahogy Waldheim volt. De, már megbocsáss, bölcs EU, nem is 1944-et írunk! Miért mentség a nácizmusra utaló magatartás a nácizmus bűntettei után? Miért jobb egy butik-náci az egykori felderítőtisztnél? A karanténosdi legnagyobb stílushibája volt Haider szimpla "lenácizása", ugyanis már előre borítékolhattuk: erre akármilyen bölcs legyen is a talpán, senki nem talál könnyen jogi erősségű bizonyítékot. Az eljárás másik kényszerű hibája maga a bölcsek intézményének felállítása lett, mely Ausztria jogrendszere alapján óhajtotta ellenőrizni, vajon tényleg eléggé gyűlölik-e az idegeneket errefelé. Ez kábé olyan abszurd, mint romáink Strasbourgban: mihelyst kisebbségként tekintünk rájuk, rögtön bizonyítható, hogy mindenféle joggal felruházta őket a demokratikus magyar parlament, és kis honunk a romáknak maga a Kánaán.

A szankciósdi Ausztrián túlmutató, emblematikus sztorija az utóbbi évtized európai politikai gondolkodásának. (Ilyen volt például a jugoszláv háborúkhoz való viszony története is.) A politikai cselekvést manapság eluraló adhokkériáról van szó (© Stanley Fish), mellyel önmagában még nem volna baj, mert a korábbi izmusok általános ellenségképével és a problémák megoldásában való feneketlen hitével szemben konkrét ellenségfogalmat használ, és már nem hisz abban, hogy a probléma megoldható. A szankciókat ad hoc hozták, egészen konkrétan az EU vezető politikusainak ízlésvilágától, fundamentális meggyőződéseitől idegen Haiderrel és pártjával szemben. Ezt azonban nem nagyon mondhatták ki, mert az ugyanolyan gyűlöletbeszédet indított volna el, mint a Haideré. Így aztán elveikhez nyúltak, azok közül is a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet beszédmódját elutasító liberális eszmékhez, melyek aztán hamar ellenük fordultak, és kikényszerítették a szankciók feloldását.

Külön pech, és nyilván nem volt szándékos, hogy ezzel maguk is hozzájárultak az elvek elhalványulásához: a holokauszt-relativizáló diskurzus, a jól csomagolt gyűlöletbeszéd, a butik-nácizmus, butik-rasszizmus törvényesítéséhez.

publikálva
2000/39. (09. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk