Minden határt átlépett Orbán Viktor, amikor országgyűlési felhatalmazás és/vagy népszavazási támogatás hiányában, nemzetközi tender nélkül, áthágva az uniós szabályokat, a nyilvánosság teljes kizárásával lepacsizta az oroszokkal az új paksi blokkok építését. Jelen pillanatban (és még néhány évig) nincs döntési kényszer: nem kell most dönteni arról, hogy építünk-e új alaperőművet, hogy mekkorát, és hogy atomerőművet vagy mást. És egyáltalán nem egyértelmű, hogy atomenergiára kell alapozni a jövő alaperőmű-kapacitását. (Ellenérvgyűjteményünk második része következik, az elsőt itt olvashatja.)
Biztos, hogy nem Simicskával
Kinek állhatott érdekében a mielőbbi politikai döntés kikényszerítése? Az oroszokon kívül elsősorban a kormányközeli gazdasági érdekköröknek. A cél az volt, hogy még a kétharmados felhatalmazás idején, érdemi társadalmi és politikai kontroll nélkül meghozzák a döntést, tekintettel a várható megrendelésekre és a kalkulálható korrupciós felárra. Már az eddigi előkészületek is legalább 13 milliárd forintba kerültek, és amit eddig a civil szervezeteknek sikerült kiperelni az MVM Zrt.-ből, arra utalnak, hogy ez a pénz is a szokásos körnél landolt – talán csak a felcsúti Mészáros Lőrinc nem kapott belőle (eddig). Itt is felbukkan a Simicska-szál: az eddigi jelentős tételeket természetesen a kommunikációs kiadások jelentették, amelyek nagyrészt Simicska Lajos média- és hirdetési cégcsoportjánál landolnak.
Közben pedig folyik a Fidesz-közeli energiacégek feltőkésítése – a Simicska Közgépétől az Orbán Viktor vejéhez köthető Eliosig –, hogy a megfelelő pillanatban bekapcsolódhassanak az évszázad beruházásába. Óriásplakátokon keresték az önjelölt beszállítókat, biztosan jelentkeztek ilyenek. Ők azóta már alaposan át lettek világítva, és a potensebbek már kaptak egy visszautasíthatatlan ajánlatot.
A legális bevétel is óriási lesz, még ha nem is akkora, mint remélik. Azt állítják, hogy 40 százalék lesz a magyar beszállítói arány, de ez még Csehországban sem teljesül, ahol saját reaktoripar van. Nálunk csak olyan munkák jöhetnek szóba, amiket a Közgép szokott megnyerni. Ha Magyarországon 20 százalékos korrupciós hányaddal számolhatunk, a paksi bővítés konzervatívabb becslések szerint is 600 milliárd forint eltérítésére ad lehetőséget. Innen nézve ez tényleg 40 év legnagyobb biznisze – egy bizonyos kör számára. Ezért már megéri 60 évre elkötelezni az országot!
És nem is atommal
Az atomerőmű-építési programok – a gazdasági válság és az egyre aggasztóbb fukusimai helyzet miatt – újratervezés alatt állnak. Legalábbis a demokratikus társadalmakban. Fukusima óta a beruházási árak – a megnövekedett biztonsági elvárások miatt – világszerte megugrottak, a finanszírozás drágábbá és bizonytalanabbá vált. A japán atomerőművek állnak, mert a biztosítók újraszámolták a kockázatokat, és olyan ajánlatokat tettek, amelyek költségeit nem lehet kitermelni. Az elmúlt két-három évben számos „atombarát” ország hátat fordított az atomenergiának. Németország atommentes jövőről döntött, Nagy-Britannia nagyon bánja már, hogy egyáltalán belekezdett a Hinkley Point-i építkezésbe, Finnországban minden határidőt és költségkeretet áthágott az olkiluotói beruházás, Csehország lemondott a részben szintén Roszatom-érdekeltségű Temelin II-ről, Szlovákia elhajtotta a Roszatomot. Törökországban orosz tulajdonú nukleáris erőmű épül, ami kétségtelenül nagy üzlet és geopolitikai poén Oroszország számára. Ezenkívül Kínában és Oroszországban, Fehéroroszországban, illetve Vietnamban és Bangladesben építenek vagy terveznek új atomerőműveket. Ebbe a klubba tartozik most Orbán országa.
A meglévő paksi blokkokat a jelenlegi ismereteink szerint sorrendben 2032-ben, 2034-ben, 2036-ban és 2037-ben fogják végleg leállítani (mi lesz ezekkel utána? – kérdezhetnénk, de ez egy másik történet). Ettől nagyon nyugodtak nem lehetünk, mert többszörös felszólításra sem mondták meg, hogy milyen állapotban vannak a reaktorok és a biztonsági berendezések, és nem mutattak fel meggyőző biztonsági garanciákat arra, hogy kibírnak-e még 20 évet a korabeli szovjet berendezések. Nem az az oka a mostani nagy sietségnek, hogy a kormány sem nyugodt emiatt?
Ha a régi blokkok kitöltik az idejüket, 20 évig Magyarországnak a rendelkezésére fog állni annyi áram, amennyit az ország energiarendszere be tud fogadni egy nagy és rugalmatlan kapacitású erőműből. Ha ehhez 2027–2032 körül hozzáadunk még 2×1200 MW-ot, akkor 8–12 éven át a belföldi áramtermelés 80%-át fogja adni Paks. Éjjel-nappal. Ennyi zsinóráramra nincs szükségünk, ennyivel nem lehet megterhelni a hálózatot.
Ha lesz egy 8–10 éves periódus – valamikor 2025 és 2037 között –, amikor a régi és az új paksi blokkok egyszerre termelnek majd, akkor a hűtéshez – alacsony vízállásnál – nem lesz elegendő a Duna vízhozama. Hűtőtornyokat kell építeni arra a pár évre? Vagy duzzasztani kell a Dunát? Ennek komoly gazdasági és környezeti költsége lesz. 1998-ban komolyan hozzájárult a Fidesz győzelméhez, hogy Hornék előszedték a nagymarosi gát ötletét. Illés Zoltán mögött mentem akkor a demonstráción, aki nagy lelkesedéssel skandálta: „Lakást építs, ne gátat!” Ebbe most simán belebukhat a Fidesz is az áprilisi választásokon.
Völgyidőszakban valamit csinálni kell a tengernyi árammal. Eladni a jelenlegi világpiaci tendenciák mellett nem nagyon tudjuk majd (a legkevésbé megalapozott illúzió Orbán részéről az, hogy majd mi elégítjük ki a német ipar energiaigényét), tehát építeni kell egy tározós erőművet. Csakhogy nincs hova. Hacsak nem akarják felmelegíteni a Prédikálószék tervét.
Teljesen más jellegű hálózatra van szükség, ha egy helyen termeljük meg az ország áramfelhasználásának 80 százalékát, vagy az országban szétszórt kisebb erőművekből jönne ugyanennyi áram. Az előbbi esetben egy üzemzavar, egy havária, egy terrortámadás vagy egy hálózati hiba akár az egész országot lebéníthatja. És akárki akármit mond, nem lehet kizárni az atomerőmű-baleseteket! Ha Csernobil után az volt az uralkodó paradigma, hogy egy hasonló baleset nem ismétlődhet meg, a fukusimai katasztrófa óta ilyet nem lehet állítani. A szakértők szerint 20-25 évenként törvényszerűen sor kerül egy hasonlóan súlyos, bizonytalan kimenetelű nukleáris balesetre. Ráadásul máig nem tudjuk, mi történt valójában a paksi 2-es blokkban az üzemzavar idején, mi történt utána, hogyan zajlott a kárelhárítás, mennyibe került, és ki fizette a számlát. Azt viszont tudjuk – a 2003-ban fideszes vezetéssel felállított vizsgálóbizottság jelentéséből –, hogy akkor a paksi atomerőmű majdnem Csernobil sorsára jutott: „Az utólagos szakértői vélemények szerint a tartályban nem volt kizárható a spontán láncreakció lehetősége (KFKI AEKI, BME NTI). Azt is meg kellett a vizsgálat során állapítanunk, hogy a beavatkozás során ezekről a belső folyamatokról szóló ismeretek hiányában nem volt egzakt információ. Semmiféle, az időtényezőt is figyelembe vevő beavatkozás nem volt, amely meg tudta volna akadályozni egy ilyen reakció beindulását ” – írták a jelentés készítői.
Fogalmunk sincs, mi lesz a kiégett fűtőelemekkel, a nagy aktivitású eszközökkel és berendezésekkel. Majd az oroszok elintézik? Az oroszországi feldolgozás morális és környezetvédelmi szempontból egyaránt megkérdőjelezhető körülmények között történik. A reprocesszálást végző Majak a világ egyik legszennyezettebb területe, a környéken a várható élettartam évtizedekkel alacsonyabb, a gyermekhalandóság és a különféle fejlődési rendellenességekkel világra jött csecsemők aránya pedig nagyságrendekkel magasabb az európai és az orosz átlagnál.
A világban elvégzett független biztonsági felülvizsgálatok számos olyan elemi műszaki, humán és geológiai kockázatot azonosítottak, amelyekről korábban nem tudtunk, vagy nem vettünk tudomást. A világban az atomerőművek többsége elavult (tudom, Orbáné vadiúj lesz), számos reaktor nincs fölszerelve földmozgásmérő műszerekkel (tudom, nálunk nincsenek földrengések és cunamik), a haváriák esetén történő áramellátás sok helyen megoldatlan (nálunk, ööö…). De nem mindenhol készültek független vizsgálatok: Fukusima legnagyobb tanulsága, hogy hiányzik a hatósági függetlenség: az illetékes állami hatóságok szorosan függenek a kormányoktól és az atomipartól, a NAÜ pedig jellemzően a nemzeti hatóságokra támaszkodik.
Ha elindul Paks-2, minden más beruházás lehetetlen lesz. Nem lesz tőke másra, minden ennek lesz alárendelve 30–50 évig. A megújuló energiaforrások kiaknázásáról szóló programok teljesen lekerülnek a napirendről (azaz már rég lekerültek), ettől aztán végleg leszakadunk a fejlett világtól, ahol már egy évtizede minden erről szól. 2032-ig legalább 2000 megawattnyi új, megújuló forrásokra alapozó energiatermelő kapacitásnak kellene belépni, amit eddig ez a kormány elszabotált. 2010 óta alig jött létre új zöldenergia-kapacitás, méghozzá azért, mert a kormány tudatosan gátolja e beruházásokat.
Egyáltalán elfér-e egymás mellett az atom és a megújuló energia? Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem. A kiszorító hatás technológiai és pénzügyi értelemben is érvényesül. Nincs olyan európai állam, ahol az atom- és a megújuló energia párhuzamosan fejlődik – ezek az energiatermelési módok nem egymás kiegészítői, hanem egymás alternatívái.
Inkább a másik út
„Magyarországnak az oroszországi energiaforrásoktól való függés erősítése, energiarendszerünk további központosítása helyett inkább az energiatakarékossági, energiahatékonysági és megújuló energiás beruházásokat kellene támogatnia, amelyek helyi szinten biztosítanának több százezer munkahelyet” – hangsúlyozta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke. Ugyanezt szorgalmazza a Greenpeace is. A mi pártszövetségünk (Együtt 2014–PM) is az energiahatékonyságot, az épületenergetikai beruházásokat tartja előbbre valónak. Ahogy az Energiaklub fogalmaz: Paks-2-nek csak alternatívája van. De ezeket érdemben meg sem vizsgálták.
Nem így; nem most; nem ennyiért; nem biztos, hogy az oroszokkal; biztos, hogy nem Simicskával. És nem is atom! Paks-2 egy fékevesztett hatalom átgondolatlan és kártékony ötlete, amelyről a végső döntést a választóknak kell meghozniuk. Egy okkal több, hogy elmenjünk április 6-án szavazni, mert erről is dönteni fogunk!
