Bak Árpád

  • Bak Árpád

Bak Árpád cikkei

Csókpolitika a filmvásznon: fekete, fehér, igen, nem

  • Bak Árpád
Nem is volt olyan rég, amikor egy fehér és egy fekete bőrű ember nem csókolhatta meg egymást a filmekben. 10 lépésben mutatjuk meg, hogyan változott meg ez a helyzet, hogyan oszlott el a rasszista homály a moziban.

„Auschwitz csak alszik” – Moritz Pankok kurátor

  • Bak Árpád
Másodjára nyílt Budapesten kiállítás a roma származású osztrák festőnő, Ceija Stojka munkáiból. A három koncentrációs tábort megjárt, tavaly elhunyt alkotó képeit a Gallery8-be hozta el a roma kortárs művészekre szakosodott berlini Kai Dikhas Galéria vezetője, aki egyben Otto Pankok expresszionista festő és grafikus leszármazottja.

"Ez a generáció befelé vizsgálódik" - Daphne A. Brooks kultúrakutató az alternatív afroamerikai rock új hullámáról

  • Bak Árpád
Az augusztus végi hurrikán miatt New Yorkban bizonytalan ideig elnapolták az alternatív afroamerikai kultúra egyik legnagyobb tengerentúli eseményét, a hetedik évében járó Afro-punk Fesztivált. A brooklyni rendezvénysorozat James Spooner azonos című, 2003-as dokumentumfilmje vetítéseinek kísérőeseményeiből nőtte ki magát, és egyszerre veszi célba a punk szubkultúra faji előítéleteit, valamint a főárambeli afroamerikai önmeghatározás monolitikusságát. A fesztivál kapcsán a "black rock" új hullámáról a Princetoni Egyetem irodalom tanszékének professzorával, az afroamerikai kultúra kutatójával beszélgettünk.

Kövess minket: