„Auschwitz csak alszik” – Moritz Pankok kurátor

Másodjára nyílt Budapesten kiállítás a roma származású osztrák festőnő, Ceija Stojka munkáiból. A három koncentrációs tábort megjárt, tavaly elhunyt alkotó képeit a Gallery8-be hozta el a roma kortárs művészekre szakosodott berlini Kai Dikhas Galéria vezetője, aki egyben Otto Pankok expresszionista festő és grafikus leszármazottja.

magyarnarancs.hu: Ceija Stojka csak évtizedek múltán, az 1980-as évek végén kezdett írni és festeni a holokausztról. Mi volt a hosszú hallgatás oka?

Moritz Pankok: Azért adtam a budapesti kiállításnak a Megszégyenítve címet, mert a romák és szintik sokáig szégyenkeztek azért, ami a holokauszt során történt velük, és tabuvá vált számukra beszélni róla. Sorsuk részben emiatt lett elhanyagolva, részben pedig azok miatt, akik felelősek voltak a roma és szinti kisebbségek áldozatainak kárpótlásáért. Németországban ők gyakran ugyanazok voltak, akik a holokauszt lebonyolításában is részt vettek. Egyszerűen figyelmen kívül hagyták a tanúvallomásokat, és nem engedték az áldozatoknak, hogy tanulmányozzák az archívumokat. Ceija Stojka 1988-ban megjelent önéletrajzával szakított ezzel a hallgatással, majd 56 évesen festeni kezdett.

magyarnarancs.hu: Mi vette rá, hogy a nyilvánosság elé lépjen?

 

Fotó: Nino Nihad Pusija

MP: Nyilván nem Stojka volt az első, aki ezt tette, néhány nagyon fontos roma aktivista már előtte is színre lépett. Kiemelném Romani Rose nevét, aki fontos politikai munkát végzett a nyolcvanas évek elején. Egyike volt azoknak a szintiknek, akik 1980-ban éhségsztrájkoltak a dachaui koncentrációs táborban. A drasztikus tiltakozóakció után megalakult a Német Szintik és Romák Központi Tanácsa, és 1982-ben Helmut Schmidt kancellár elismerte, hogy a szintik és a romák faji üldözése folyt, és népirtás áldozatai lettek. (A tanácsot Rose vezette, és a szerv fontos szerepet játszott az elismerés kivívásában. – B. Á.) Ismereteim szerint Ceija Stojka és a bátyja, Karl voltak az elsők, akik nyíltan beszéltek ugyanerről Ausztriában, ahol különösen nagy csönd övezte a történelemnek ezt a fejezetét.

magyarnarancs.hu: Mi volt Stojka elsődleges motivációja: a trauma feldolgozása, vagy a történelmi dokumentáció?

MP: Nem hiszem, hogy az emlékeinek és traumájának személyes feldolgozása volt a cél. Kezdettől foga tudatosan arra törekedett, hogy megossza tapasztalatait a nyilvánossággal. Azért nézett szembe a múlttal, hogy megelőzze, hogy Auschwitz újra felébredjen, ahogy ő fogalmazott. Azzal az ismertté vált mondásával, hogy „Auschwitz csak alszik”, Stojka a szintik és romák náci idők előtti helyzetét állította párhuzamba a háború után is fennmaradt ellenséges atmoszférával. A mondat egy 1994-es festménye hátulján olvasható, gyakran írt szövegeket – prózát vagy verset – a munkái hátsó oldalára.

 

Fotó: Gallery8

magyarnarancs.hu: A Rekviem című, a budapesti Francia Intézetben 2012-ben megrendezett kiállítás – melynek szintén ön volt a kurátora – együtt mutatta be Ceija Stojka „sötét sorozatát” Otto Pankok roma témájú grafikáival. Stojka holokausztot ábrázoló munkái ezúttal a festőnő „világos” képeinek társaságában láthatók.

MP: Azért nem csak a sötét ciklus képeit mutattam be, mert mindkettő ugyanabból az impulzusból táplálkozik. A színes képeket nem korábban vagy később festette, a két ciklus egyszerre kezdődött. Mindkét típusú munkában általában egy faág is kiegészíti az aláírását, amivel a bergen-belseni koncentrációs tábor egyik fájáról emlékezik meg. A visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a fa leveleit ette, ez tartotta életben. A „világos ciklus” egy képzeletbeli világot mutat be. Természet és tájak, gyermekkori emlékek roma szekerekről, táncokról és ünnepekről. Egy elfeledett hagyományt szeretne megőrizni vagy – jobban mondva – újraéleszteni. Ceija Stojka azt akarta megfesteni ezekkel a képekkel, amit a nácik el akartak lopni a szintiktől és romáktól. Nagyon szembeötlőnek találom rajtuk a szél jelenlétét. A szél gyakran feltűnik Stojkánál, és egyszer ő maga utalt rá, hogy az emlékezetet jelképezi nála.

magyarnarancs.hu: Kurátorként milyen kihívást jelent az életmű erős történelmi beágyazottsága?

MP: Nem akarom túlterhelni a kiállításokat történelmi információkkal, szerintem közvetlen esztétikai és érzelmi élményt kell nyújtaniuk a nézőnek. De a Gallery8-ben bele lehet lapozni több könyvbe is, vagy meg lehet nézni Karin Berger dokumentumfilmjét. Szerintem sokat ad a művekhez, ha az ember hallja Ceija Stojka hangját, és megtapasztalja a személyét Berger életrajzi munkáján keresztül. Stojka az önéletrajza után is írt, és róla is sokat írtak. Ezek közt fontos állomás az Even Death is Afraid of Auschwitz című, nemrég megjelent monográfia, amelyet Lith Bahlmann és Matthias Reichelt berlini kurátorok szerkesztettek. A monumentális kötet Ceija Stojka Auschwitz-ciklusát mutatja be. (A közel 500 oldalas munka egy azonos című, augusztus végéig tartó berlini szólókiállítás katalógusa is egyben. – B. Á.) Értékes forrás jövőbeli kutatóknak. De hozzáteszem, hogy ugyanilyen fontos kontextualizálni Ceija Stojka „világos ciklusát” is. Veszélyes lehet, ha „csak” a holokausztélménye narrátorának látjuk őt.

magyarnarancs.hu: A roma holokauszt emlékezete csak akkor kezdett teret nyerni a köztudatban, amikor a túlélők generációja megöregedett. A fiatalabb művészeket mennyire foglalkoztatja ennek az emlékezetnek a föltárása?

 

Fotó: Gallery8

MP: Ez nem csak egy generáció számára fontos kérdés, a fiatal művészeket is foglalkoztatja a téma. Európa minden részéről dolgozom alkotókkal, és mindenhol erős nyomokat hagyott a szinti és roma közösségeken a népirtás. Azért beszélnek róla, mert mélyen a családjuk történetében gyökerezik, és a traumája kihat a fiatalokra is. Daniel Strauss fiatal szintiken végzett kutatásából kiderült például, hogy akiknek a családját érintette a holokauszt, azoknak az iskolában is több a problémájuk. Ez jól mutatja, hogy mennyire élő a népirtás hatása, és megmagyarázza, miért fordulnak a fiatal alkotók is a téma felé.

magyarnarancs.hu: A kiállított képek a Kai Dikhas Galéria gyűjteményéhez tartoznak?

MP: Nem, egy kivétellel Ceija Stojka fiától, Hojda Stojkától kölcsönöztük őket. A galériának van saját gyűjteménye is, amelyből szeretnénk létrehozni egy állandó roma kortárs művészeti kiállítást. Ennek a gyűjteménynek a Stojka-festményei jelenleg egy nagyszabású csoportos kiállításon láthatók, Frankfurt mellett. (Az Akathe Te Beshen / Here to Stay címet viselő tárlat tizennégy kortárs roma művész és Otto Pankok munkáit mutatja be – B. Á.)

magyarnarancs.hu: Egymással párhuzamosan fut két, Stojkának szentelt kiállítás Berlinben és Budapesten, kötetet publikálnak róla, és egy csoportos utazókiállításon is szerepel több műve. Mintha az idei különleges év lenne az elismerésében.

MP: Ceija Stojka közéleti személyiséggé vált Ausztriában, de külföldön kevésbé, annak ellenére, hogy már Japánban és az Egyesült Államokban is voltak kiállításai. Most kezdik fölfedezni a művészetét. Ez annak a felismeréséből fakadhat, hogy életben kell tartani az emlékét. A túlélők meghalnak, de a tapasztalataiknak befolyásolnia kell azt, hogyan bánunk a jövőnkkel. Félelemmel tölthet el bennünket a gyűlölet és a rasszizmus térnyerése. Több olyan hangra lenne szükségünk, mint Ceija Stojkáé. Úgy tűnik, csak a halála után tudatosul bennünk, hogy meg kell óvnunk a művészetét. Amikor az első kiállításainkat szerveztük, kiderült, hogy mások előttünk egyszerűen Uhu-ragasztóval ragasztották fel a munkáit kartonokra. Mára sikerült odáig eljutni, hogy archív anyagokként bánjanak velük. A közönségnek is időre volt szüksége ahhoz, hogy felismerje, a roma művészek milyen hozzájárulást jelentenek a kultúránkhoz. És azt, hogy ez a művészet nem valaki más dolgairól szól, hanem az ő dolgaik a mi dolgaink is.

A kiállítás október 10-ig látogatható.