Interjú

„Naplót írok, keményen”

Patkós Márton színész
szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2017/26. (06. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy éve végzett a Színművészetin, azóta az Örkény Színház tagja jobbnál jobb szerepekkel, most pedig az évad színésze díjat is megkapta, ami azért is nagy szó, mert a közönség szavazza meg. Elmondja, mit gondol színházról, saját magáról, félelmekről és feldolgozhatatlan traumákról.

Magyar Narancs: Mázlista vagy: elsőre felvettek a Színművészetire, már negyedévesen az Örkényben voltál gyakorlaton és jelentős szerepeket játszottál, az Apátlanokban meg már egyenesen tiéd a legjobb szerep.

Patkós Márton: Link alak, kettes tanuló voltam gimnáziumban, s ha nincs a tanárnő nagymamám, aki elkapja a grabancomat, most nem ülnék itt veled, mert nem lenne miről beszélgetnünk. Semmi nem érdekelt különösképpen, az iskola is főleg abból állt, hogyan ússzam meg a tanulást. Nem vagyok rá büszke, de ez az igazság. Semmiféle jövőképem nem volt. Ha nem a színészet ugrik be az utolsó pillanatban, akkor az eredményeim és az érdeklődésem alapján kábé max. a térfigyelőkamera-felszerelő OKJ-s végzettség jöhetett volna szóba. A főiskolán aztán rendesen formálódott a személyiségem, kezdtem ismerkedni a színészettel, ezzel a hivatással, amibe tulajdonképp úgy csöppentem bele, mint Pilátus a credóba. Úgy felvételiztem, hogy azt sem tudtam, ki kicsoda, nem tudtam a kötelező számú verset és monológot, a második rostán háromszor felvettem a mobilomat, szóval magamat adtam, nem volt rajtam teher, hogy be kell kerülni. Szabad volt a lelkem. Szerencsére ráéreztek arra, hogy ez az idegrendszer, ez a halálosan pörgő, ösztönből működő csávó érvényesülhet a színpadon. A harmadik forduló után már biztos voltam, hogy benne leszek az osztálynévsorban. Azt éreztem, nem lehet, hogy ne legyek benne. Bagossy László, Rába Roland és Pelsőczy Réka osztályába jártam. Bagossy, aki az Örkényben főrendező, amikor eljött a gyakorlat ideje, hozzásegítette az osztályt, hogy itt ismerkedjünk a kőszínházi léttel. Mácsai Pál pedig nagyon nyitott volt ránk, és ötünket szerződtetett. Óriási dolog ez, itt kezdeni. A tetejébe a barátaiddal, az osztálytársaiddal együtt indulhatsz ilyen erős társulatban, nem egymagad, szorongva.

MN: Mert amúgy szorongtál volna?

PM: Persze, biztosan. Amúgy is nagyon szorongós típus vagyok, bár az elmúlt időszakban azért felszedtem némi önbizalmat. Végül is, ha estéről estére négyszáz ember elé kiállsz, az segít a szorongás leküzdésében.

MN: Az egyik interjúban azt nyilatkozod, még nem bonyolódsz mélyebb darab- vagy szerepanalízisekbe, nem konfrontálódsz a próbákon, de majd eljön az idő.

PM: Egyelőre abban a fázisban vagyok, hogy próbálok figyelni, koncentrálni, kérdezni. Figyelem azokat a színészeket, akik meglepik a rendezőt, vagy valamilyen saját megoldással állnak elő, hoznak valamit magukkal a próbára, ami akár az egész ügyet ráteheti egy új sínre. Én még nem tartok itt, igyekszem saját magamból és a partner szeméből dolgozni.

MN: Ha rákérdeznek, folyton antientellektüel fazonnak állítod be magad, pedig alkatilag éppen hogy hiperérzékeny értelmiséginek tűnsz, aki mindenre rezonál. Az ember azt gondolná, ezek a szerepek találnak meg leginkább.

PM: Meg is találnak, ettől függetlenül nem vagyok az. Mondjuk úgy, hogy óriási műveltségi deficitem van. De bármikor elő tudom adni, hogy rohadt művelt vagyok. Ez néha szórakoztat. Persze egy életen át nem háríthatom az értelmiségi szerepet, nyilván ez majd változni fog. De egyelőre az ösztöneimmel és az idegrendszeremmel próbálom megoldani a szerepeimet. És sokkal szívesebben kérdezek, mint válaszolok. Minden érdekel. Ez nagyon fontos. Egy színészt minden kell, hogy érdekeljen, hiszen mindent bele tudsz vinni a szerepeidbe. A színház annyit ad vissza, amennyit beleraksz. Az egyetemen az egyik első zenésmesterség-óránkon Novák Eszter egy különleges növényre kérdezett rá, nem értettük, minek, hogy jön ez ide. Mire azt mondta, hogy akit ez nem érdekel, az ne menjen színésznek. Már sejtem, miért.

MN: Nagyon mély a hangod, ha az ember csak hall téged, azt hinné, egy ötvenes férfival beszél.

PM: Ez családi vonás. Kamasz koromban leszállt a hangom, a mutálás óta ilyen. Szinkronizálni például középkorú férfiakat szoktam. Azért hozzá kell tenni, hogy ha nincsen Bagó Gizella énektanárom és Ságodi Gabriella beszédtanárom, közel sem tudnám, hogyan kell vele bánni.

MN: Ki a legjobb barátod a színházban?

PM: Dóra Béla, de nem csak a színházban. Ő már az egyetemről a legközelebbi barátom. De van egy baráti körünk ifjabb Vidnyánszky Attilával, ez a Sztalker Csoport. Így tulajdonképpen kicsit a független szcénának is tagja vagyok, s hálás vagyok érte Mácsai Pálnak, hogy elenged minket máshová is dolgozni.

MN: Elképesztő, amilyen szenvedéllyel nyilatkozol a színházról. Mintha a játékon, az önkifejezésen túl nem lenne ott a rengeteg irigység, hazugság, intrika, féltékenység.

PM: Fantasztikus emberek vesznek körül, olyan intellektusok, írók, rendezők, igazgatók, akik csak azért, mert nem vagy gátlásos és szeretsz szerepelni, annyi szellemi munícióval ruháznak fel, hogy az hihetetlen. Amit tudok, azt az elmúlt hat évnek köszönhetem, és ennek a közegnek. Elkallódás helyett fejlődni van lehetőségem. Gondold el, milyen, amikor Parti Nagy Lajos kíváncsi arra, hogy valamit hogyan formálok meg. Hát, és a játék! Mindig is szerettem a fantasyt. Star Wars-fan vagyok. Volt egy fórumos szerepjáték, ahol írásos formában kellett irányítanom egy jedi vagy egy fejvadász életét. Egy időben azok életét éltem tulajdonképpen. A színházban annyi különböző ember van, közben pedig mind egy nyelvet beszél valahol, tudod, mi hajtja, mi mozgatja őket, hiszen ugyanaz, mint téged.

MN: Lehet, hogy a ti színházatok irigylésre méltóan jó, de azért nem kell messzire menni, hogy halljon az ember társulatokról, színházakról, ahol óriási a fluktuáció, borzasztó a légkör, az igazgató minősíthetetlen stílusban kommunikál a művészekkel, az embe­rek nyírják egymást, vagy épp a középszer tündököl.

PM: Nem csak a színházban, mindenhol az életben. A gyarlóság mindenkiben benne van. Kérdés, hogyan kezeli. Ez sok mindenen múlik, nem is tudom kifejteni. Igyekszem nagyon, hogy a saját személyiségem kibontakozzon egy munkában, hátha az inspirál másokat is. Én belehalok, ha miattam lesz valami baki egy jelenetben. Idegesít. Pedig emberi dolog.

MN: Te játszod az Örkény Színház eddig tán legnagyszabásúbb produkciójában, a József és testvéreiben az ifjú Józsefet. Anyukádat nagyon fiatalon elvesztetted, és itt is egy anya nélküli, apa kedvence fiút játszol. A saját fájdalmaidat mennyire vitted bele az előadásba?

PM: Furán hangozhat, de az egy nagyon nagy erő, hogy nincs az anyukám. Az egyetem első évében csináltam egy jelenetet, ami erről szólt, és egyórányira dagadt. Azóta sem tudom azt meghaladni. Nyilván történt valami igazi, nagyon igazi. Nem mindegy, hogyan éli meg az ember a traumákat. Rosszabb emberré válik tőle, vagy jobbá. Ha egy este sikerül úgy gondolnom rá, hogy úgy igazán megtörténjen valami bennem, akkor boldog vagyok.

MN: Kíváncsi vagyok, tíz év múlva mi lesz belőled. Egyrészt, hogy színészként hol tartasz majd, másrészt hogy megmarad-e ez a hihetetlen lelkesedésed.

PM: Ennyire biztosan nem leszek hektikus. Most azért elég idegbeteg üzemmódban mozgok. De nagyon meg kell becsülnöm a mostani helyzetemet. Dolgozom, ráálltam a pályára. Biztos lesznek mélypontok és csúcspontok is. Nem lehet mindig jó állapotban lenni, de valami alapvető belső békére törekedni kell. Ez még nincs meg.

MN: Mit csinálsz akkor, amikor nem színházat?

PM: Például naplót írok. Elég keményen. Évek óta. Ez egyben tart. Ha nem lenne, elfelejtettem volna, hogy ma veled fogok beszélgetni.

szerző
Kozár Alexandra
publikálva
2017/26. (06. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Népszavazás előtt
Mi lesz a bulinegyeddel?
Hódmezővásárhely
Interjú Márki-Zay Péter polgármesterjelölttel
Színházi melléklet
Andrei Şerban, Fekete Ádám, drámapedagógia
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...