Ismét merénylettől tartanak Sri Lankán

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. április 23.

Terror

A támadásokkal kapcsolatban eddig huszonnégy embert vettek őrizetbe.

Ranil Vikremeszinghe kedden közölte: a húsvéti pokolgépes merényletsorozat elkövetőinek azonosításában a hatóságok haladást értek el, és bizonyítékot találtak arra, hogy a merényleteknek külföldi szálaik is vannak.

A Sri Lanka-i kormányfő mai sajtóértekezletén beismerte, hogy a merényletek előtt figyelmeztetést kaptak, és az indiai nagykövetséget tekintették lehetséges célpontnak. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam (IÁ) által tett bejelentést is, amely szerint terrorszervezet követte volna el a merényletsorozatot. A korábbi bejelentést, amely szerint a támadássorozatot az új-zélandi Christchurchben muszlimok elleni mészárlás megtorlása lenne, a kormányfő szerint szintén ellenőrzik.

Egy másik Srí Lanka-i védelmi illetékes azt mondta, hogy a figyelmeztetés "órákkal" az első merénylet előtt érkezett.
Az egyik Srí Lanka-i forrás szerint indiaiak szombat éjjel is küldtek figyelmeztetést. Az indiai kormányilletékes szerint hasonló üzeneteket küldtek a Srí Lanka-i hírszerzésnek április 4-én és 20-án is.

Közben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bejelentette, hogy segít a Srí Lanka-i hatóságoknak a pokolgépes merényletek kivizsgálásában. A The Washington Post című amerikai lap korábban jelentette, hogy az FBI felajánlotta a szakértői közreműködését a bizonyítékok elemzéséhez, és átkutatja az adatbázisát a merényletekkel kapcsolatos információk után kutatva.

Srí Lanka: hét öngyilkos merénylő állhat a támadások mögött

Ma estére ismét kijárási tilalmat rendeltek el.

Figyelmébe ajánljuk

Kiszúrt autókerekek, leszaggatott plakátok, feljelentések - így várja a választást Ágasegyháza

A Bács-Kiskun megyei községben 2010 óta Füredi János a polgármester, akinek az előterjesztésére a képviselő-testület megtiltotta, hogy a kampány ideje alatt a jelöltek választási fórum céljából kibéreljék a település közintézményeit. Ez ellen, illetve a településen eluralkodott közhangulat miatt tüntettek egy maroknyian a napokban, két független polgármesterjelölt felhívására.