cyberhírek

  • .
  • 2007. június 28.

Tudomány

cyberhírek
HÕSÉGREKORD A Berni Egyetem kutatói szerint utoljára 1289-ben volt olyan meleg az őszi- téli időszak, mint 2006-ban. A kutatók szerint 1289 kiugróan magas hőmérsékleti értékei egy hatalmas trópusi vulkánkitörésnek voltak köszönhetők, a tavalyi időszak rekordját a Nyugat-Afrika felől felfelé áramló meleg levegő okozta.

HACKERTÁMADÁS Több mint ezer számítógépet kellett a Pentagonban időlegesen leválasztani az internetről, miután hackerek bejutottak az amerikai védelmi minisztérium levelezőrendszerébe. A Pentagon szóvivője súlyosnak minősítette a helyzetet, bár titkos információkhoz nem jutottak hozzá a támadók.

CSILLAGREZERVÁTUM A Zselici Tájvédelmi Körzetben létrehozzák a Csillagos Égbolt Rezervátumot, ahonnan a csillagászok zavartalan körülmények között figyelhetik majd az égboltot. Európában ez lehet az első ilyen megfigyelőhely.

MAMUTÖLÕ Alaszkában olyan farkasok maradványaira bukkantak amerikai kutatók, amelyek képesek voltak a mamutokat is elpusztítani. A robusztus állatok 12 ezer évvel ezelőtt haltak ki, körülbelül akkor, amikor elfogytak a számukra táplálékul szolgáló mamutok és bölények.

MARS-UTAZÁS Szimulált Mars-utazáshoz keres önkénteseket az európai űrügynökség, az ESA. A Mars 500 nevű projektbe októberig lehet jelentkezni, a tizenkét kiválasztott 520 napig, vagyis szűk másfél évig él majd Moszkva mellett, egy kutatólaborban felállított, 200 négyzetméteres fémtartályban.

KVANTUMSZÁMÍTÓGÉP A Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói olyan eszközt konstruáltak, amely képes több száz atomot tárolni egy háromdimenziós mátrixban, és mindegyiket külön számon tudja tartani. Az eredmény jelentős lépés a kvantumszámítógép fejlesztésében.

Férfi-fogamzásgátló A német Bayer-Schering gyógyszerkonszern nem kezdi el a férfiaknak szánt fogamzásgátló tabletta gyártását, annak ellenére, hogy az orvosi és gyógyszerészeti szempontból megbízható, semmilyen fizikai problémát nem okoz. A kísérletek sokkal inkább pszichológiai jellegű problémákat fedtek fel a szerrel kapcsolatban: az 1500 férfi bevonásával végzett kísérletek során az alanyok hangulatingadozásra panaszkodtak, extrém érzelmi csúcsokra és hullámvölgyekre, a szexuális érdeklődés szélsőséges változásaira. Érdekes módon azok a férfiak is ezeket a tüneteket mutatták, akik placebót, vagyis hatóanyag nélküli gyógyszert kaptak. A kutatók szerint a jelenségeket nem a szer okozta, hanem a fogamzásgátlás tényének lélektani hatásaiként jelentkeztek. A szer hatásmechanizmusa azon alapszik, hogy gyakorlatilag a nullára csökkenti a spermiumok számát, ezzel átmenetileg nemzőképtelenné téve a férfit. A hímivarsejtek képződése három hónappal a tabletta szedésének abbahagyása után indul újra.

Új képek a Marsról A NASA legújabb Mars-szondája, a Mars Reconnaissance Orbiter a fedélzetén levő HiRISE (High Resolution Imaging Science Experiment) kamerával minden eddiginél részletesebb, nagy felbontású képeket készített a vörös bolygó felszínéről - írta a hírek.csillagászat.hu portál a Science Daily nyomán. A képekből 1200-at most nyilvánosságra hoztak a NASA weboldalán (pds.jpl.nasa.gov). A szakemberek fokozott várakozással kezdtek az 1,7 terabájtnyi anyag elemzésének: egy-egy fotó hat kilométer széles területet mutat a bolygó felszínéből, a szonda 250-316 kilométeres keringési magasságából. A kamera a tervek szerint még legalább másfél évig dolgozik, a Mars felszínének egy százalékát fényképezi le. A kutatók szerint a felvételek fontos felfedezések százait rejthetik, amelyek felkutatásában a tudósok mellett most már az amatőr csillagászok közössége és a teljesen laikus képnézegetők is részt vehetnek. Az egyenként nagyjából egy gigabájt méretű képek tanulmányozásához egy speciális képkezelő szoftvert is közreadott a NASA.

Virtuális Róma Az örök város egykori mindennapjait kelti életre a világ legnagyobb, ókori várost modellező szimulációja - jelentették be a Virginia Egyetem szakértői. Walter Veltroni, Róma polgármestere ünnepélyes keretek között mutatta be a város által finanszírozott, tíz éve készülő"Újjászületett Róma" projekt első eredményét, amely a városatyák szerint forradalmasíthatja a turizmust. A szoftver Rómát i. sz. 320-ban, Nagy Constantinus uralma idején mutatja be, és a látogatók szinte az egész várost bejárhatják vele, sőt a harminc legfontosabb középületbe akár be is léphetnek. Mindez azonban csak az első lépés: a jövőben a város történetének szinte minden fontos időpontjáról digitális lenyomatot szeretnének készíteni a bronzkortól a gótok ellen vívott háborúkig - adta hírül a Múlt-Kor történelmi portál.

Klímaváltozás Környezetvédelmi szervezetek - többek között a Greenpeace és a Climate Justice Programme - petíciót adtak át az ENSZ kulturális szervezetének, az UNESCO-nak. A környezetvédők azt szeretnék, hogy az UNESCO-n belül működő Világörökség Bizottság is kiálljon a globális felmelegedésért leginkább felelős üvegházhatású gázok csökkentése mellett. A környezetvédők szerint a klímaváltozás a világörökségi helyszínekre is hatással van, és olyan világörökségek is pusztulnak, amelyek az UNESCO-nál nincsenek a veszélyeztetett helyszínek listáján - írta az Index a BBC nyomán. A tiltakozók hat helyszínt név szerint is megemlítettek: az ausztráliai Nagy-korallzátonyt, a nepáli Sagarmatha Nemzeti Parkot (ahol a Mount Everest is található), a Belizei korallzátonyt, a perui Huascaran Nemzeti Parkot, az amerikai-kanadai határon található Waterton-Glacier Nemzetközi Békeparkot és az ausztráliai Kék-hegységet. Az aláíró szervezetek úgy vélik, külön akciótervet és költségkeretet kellene létrehozni e hat helyszín megóvásáért. A petíciót olyan neves környezetvédők is támogatják, mint a Mount Everestet megmászó Sir Edmund Hillary és a BBC természetfilmese, Sir David Attenborough.

Figyelmébe ajánljuk