Hamufelhő és repülési káosz - Hull, csak hull reánk

Tudomány

A modern kor legnagyobb közlekedési-repülési káoszát okozta egy korábban jelentéktelennek tűnő izlandi vulkán. Nem árt felkészülni arra, hogy ilyen esetek - s ennél súlyosabbak is - bármikor előfordulhatnak kontinensünkön.
A modern kor legnagyobb közlekedési-repülési káoszát okozta egy korábban jelentéktelennek tűnő izlandi vulkán. Nem árt felkészülni arra, hogy ilyen esetek - s ennél súlyosabbak is - bármikor előfordulhatnak kontinensünkön.

Izland mindig is geológiai szempontból nyugtalan, folyton izgő-mozgó Földünk egyik legizgalmasabb pontja volt - a világ is jórészt gejzírjeiről, vulkánjairól, továbbá tehetséges zenészeiről, ideges halászairól (mostanság meg a gazdasági-pénzügyi válság egyik rontópáljaként) ismerte. S valóban: Izland helyzete minden szempontból különleges - már sziget létét is egy szerencsés geológiai együttállásnak köszönheti. Egyrészt pontosan az Észak-atlanti-hátságon fekszik: ez az a hely, ahol az eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemezek születnek. Igen ám, csakhogy ez "normális" esetben az óceán mélyén, több ezer méterre a vízfelszíntől zajlik - természetesen odalent is heves vulkánosság kíséretében. Itt azonban a felszínre bukkan a kontinensek bölcsője, ami annak köszönhető, hogy Izland alatt ráadásul egy ún. forró pont, avagy köpenycsóva (mantle plume) is található. A sziget alatt egy mélybe hatoló hatalmas kürtő- avagy csatornarendszeren át forró földköpeny-anyag tör a felszínre, ami ott heves bazaltvulkánosságban nyilvánul meg, s ez az évmilliók során át kiemelte a tengerből Izlandot. A vulkanikus zóna (követve az említett, kivételesen a vízfelszín fölé nyúló tengeri hátságot) délnyugat-északkelet irányban szeli át a szigetet, s közben még el is ágazik - a leghíresebb pont a turisták által is sűrűn látogatott Thingvellir hasadék, ahol két bazalttömb között pont Európa és Amerika geológiai határán sétálhat az ember. A többnyire regényes óészaki neveket viselő tűzhányók a történelmi idők során több hatalmas és részben történelmi jelentőségű kitörést produkáltak. Mind közül a legnagyobb alighanem még a X. században történt: a dél-izlandi Eldgjá 934-ben a históriai kor legnagyobb bazaltárját produkálta a vikingek által éppen csak belakott (s utóbb újratelepült) szigeten. A legtragikusabb következményekkel a sziget közepén megnyílt Laki-hasadék 1783-84-es működése járt - ekkor geológiailag igen rövid idő (8 hónap) alatt 14 köbkilométer (!) bazalt tört a felszínre, ami az utóbbi fél évezredben tartja a rekordot a felszínre tört magma kategóriában. (A szorgalmas és termékeny izlandi vulkánok amúgy is a világ lávaprodukciójának mintegy egyharmadát lövellik ki). Ehhez jöttek még a hidrogén-fluorid és kén-dioxid keverékéből álló vulkanikus gázok, melyektől előbb a juhállomány háromnegyede szenderült jobblétre, majd a rettenetes éhínség a lakosság negyedét is elvitte. A legutóbbi, amúgy a mostaninál nagyobb energiájú kitörést a Hekla produkálta pontosan egy évtizede - a geológiai és meteorológiai körülmények szerencsés összejátszása miatt abból mégsem lett semmi galiba.

Valhalla 2.0

A mostani kitörés az Izland déli részén található Eyjafjallajökull nevű gleccser közelében kezdődött - erről kapta a nevét a vulkán is, amely eddig 920-ban, 1621-ben, majd 1821 és 1823 között produkált jelentősebb explozív kitöréseket. Habár kétségtelenül vannak ennél szorgalmasabb tűzhányók is, ez a periodicitás vulkanológiai mértékkel nézve viszonylag gyakorinak számít - arról nem is beszélve, hogy az Eyjafjallajökull kitörései nyomán eddig rendre aktivizálódott nagyobb testvére, a vele ezek szerint magmacsatornaszinten is kapcsolatban álló Katla. Az izlandi vulkánműködés sajátossága, hogy a kitörés egyetlen magmakamrához csatlakozó, sorra megnyíló hasadékok mentén zajlik: ezek mentén akár tucatnyi forrásból, kráterből ömölhet az inkább bázikus, kissé azért viszkózus bazaltláva a felszínre. Kezdetben szerencséje volt kontinensünknek: a március 20-án beindult vulkanizmus először két gleccser, a már említett Eyjafjallajökull és a Myrdalsjökull közötti zónára, a Fimmvörduháls hegyi hágó északi lejtőire korlátozódott. Itt keletkezett az első, fél kilométer hosszú hasadék, amelyből 10-12 különböző ponton tör fel a láva, ezt követte a második hasadék, amely számos kutató és lelkes katasztrófaturista szeme láttára nyílt meg március utolsó napján. Bár a gleccserektől viszonylag távol zajlott a magma felszínre törése, az izzó kőzetanyag és a fagyott víz találkozása már ekkor sem volt elkerülhető, ennek hatására több robbanásos kitörést is produkált a vulkán: némely kitörési felhő négy kilométer magasságra emelkedett. Ez azonban szinte eltörpült a múlt szerdai erupcióhoz képest, amely már a jégsapka alatt zajlott, ráadásul ekkor a korábbi bazalttal szemben - legalábbis több vulkanológus szerint - viszkózusabb andezit tört a felszínre. Mindennek több szempontból is katasztrofális a hatása: először is az izzó magmát a fagyott víz annyira lehűti, hogy apró vulkáni üvegszemcsékre esik szét, amelyeket azután a freatomagmatikus kitörés (az izzó anyag és az olvadófélben lévő fagyott víz heves reakciója) igen magasra juttat fel. A destruktív vulkáni porból, hamuból (javarészt kémiailag üvegszerű anyagok), gázokból és vízgőzből álló kitörési felhő szerdán 13 kilométer magasra hatolt fel. Az ekkor készült fényképeken is látható, hogy a hatalmas, karfiolszerű képződményben gigantikus villámtevékenység zajlik, melyet a súrlódó porszemcsék által gerjesztett nagymértékű sztatikus elektromosság táplál. A jég alatti vulkáni működést lent, a földön egyrészt hatalmas áradás követte (a hamuval keveredett gleccserolvadék a jég rabságából kitörve lezúdult a lejtőkön - ennek izlandiul jökulhlaup a neve), másrészt nagy területeket borított el a hamufelhő. Érdekes, de helyi szemtanúk (többek között ott tartózkodó magyarok) beszámolója szerint a sziget sűrűbben lakott nyugati és északi részein a kitörés hatása alig érzékelhető - kispénzű turista pedig nehezen jut fel a katasztrófaturisták lehúzására specializálódott járatokra. Mindenesetre a kitörés környékéről - ez azért a helyiek tapasztalatát és felkészültségét minősíti - minden veszélyeztetett lakost, sőt a jószágaikat is kitelepítették, így azután a kitörés eddig szerencsére egyetlen áldozatot sem követelt.

Lobog a szélzsák

Európa azonban éppen ezután kapta meg a magáét: a troposzféra magasabb régióiba, sőt a sztratoszférába került finom vulkáni anyag túlnyomó részét az uralkodó nyugatias szelek kapták szárnyaikra, s beterítették velük egész Európát. Ebben a felszín közeli áramlások (az általunk érzékelhető szél) mellett fontos szerepet játszottak a magaslégköri légmozgások (az úgynevezett jet stream), amelyek a kontinens légkörének legkülönbözőbb szintjeit telítették vulkáni törmelékkel. Jellemző, hogy a Brit-szigeteken, sőt Németországban is tapasztaltak hamuhullást. A vulkáni hamu sok kárt okozhat, nagyobb koncentrációban gyilkos hatású az élő szervezetre, így az emberre nézve is, ám még a mostani, ennél hígabb kivitelben is kockázatossá teszi a repülést. Egyrészt a hamufelhő lehetetlenné teszi a vizuális navigációt, másrészt (pontosan a homokfúvás technológiájával analóg módon) a Mochs-skálán hetes keménységű (a kvarchoz hasonló) vulkáni üveg megmarja a fém- és üvegfelületeket, például átláthatatlanná téve így a repülőgépek ablakát. S ha ez nem is lenne elég: a hajtóművek turbináiba került vulkáni üvegszemcsék előbb megolvadnak, majd kondenzálnak a viszonylag hidegebb mozgó alkatrészeken, fokozatosan tönkretéve a hajtóműveket - ezek híján, navigáció nélkül, a sűrű-sötét hamufelhőben a túlélés esélye nagyjából nullára csökken.

Ennek figyelembevételével csütörtöktől kezdve sorra-rendre zártak be a repülőterek és a légterek: előbb a Brit-szigeteken, majd a hamufelhő terjedésével csaknem az egész kontinensen - a repülés zónája nagyjából a kontinens legészakibb és legdélibb területeire korlátozódott. Hét végére azután bezárt Ferihegy, hogy azután lapzártánk idejére feloldják (Ausztriában is) a légtérzárat. Más kérdés, hogy Európában még mindig akad olyan ország, ahol csak átrepülni lehet (Svájc), míg Nagy-Britannia továbbra is elérhetetlen repülővel. S a hamufelhő nem áll meg kontinensünknél: már gondokat okoz Japánban, másrészt éppen ezekben az órákban (április 19., 18.00 - a szerk.) éri el Kanadát (elvégre a finom hamut nem csak a domináns áramlatok szállítják). Teljesen bizonytalan a hamu utánpótlása is: az újabb hasadék vasárnap-hétfőn tovább lövellte magából a lávát és hamut (habár ennek intenzitása nem érte el a szerdai csúcsot), s nincs semmi biztosíték arra, hogy záros határidőn belül abbahagyná az intenzív pöfékelést. Ráadásul a kitörés akár intenzívebbé is válhat: mondjuk újabb hasadékok lökhetik magasba az izzó anyagot. Az izlandi tűzhányók tanulmányozása egyszerűen nem tart ott, hogy ilyen prognózisokat készíthetnénk - a mostani működés élő laboratóriumként szolgál, amelyben sok olyan jelenséget figyelhettek meg, melyeket eddig csak elméletben ismertek.

A tűzhányó működése már most is komoly károkat okozott számos ágazatnak - gondoljunk arra, hogy nem csupán a turizmus esik viszsza, nemcsak a légitársaságokat érheti kár (lapzártánkig ez európai szinten másfél milliárd dollár - a Malév vesztesége kb. egymilliárd forintra tehető), de Európában az áruszállítás negyven százaléka is légi úton zajlik. Mindezt legfeljebb a belföldi turizmus és más szállítási és utazási lehetőségek bővülése kompenzálhatja - kismértékben. Az izlandi kitörés hatása egyelőre leginkább Nagy-Britanniát sújtja (a veszteség több mint egymilliárd font), de előbb-utóbb máshol is visszavetheti a válság után csak lassan ébredező gazdaságot. A tőzsdék már hétfőn visszaeséssel reagáltak - igaz, az elemzők ezt már más (kínai és amerikai belgazdasági) fejleményekkel is kapcsolatba hozták. S miközben fogalmunk sincs, meddig befolyásolhatja Európa életét egyetlen tűzhányó, már most biztos, hogy a kitörésnek rövid távon is releváns klimatikus hatásai lesznek - hiszen elődei is ilyenekkel jártak: merész klímatörténeti hipotézisek szerint a Laki fent említett kitörése és az amiatt bekövetkező lehűlés és sorozatos rossz terméseredmények vezettek a francia forradalmat előkészítő krízishelyzethez. A nagy mennyiségű, a légkör felsőbb szintjeire került aeroszol (benne kénsavcsöppek) közvetlenül is visszaveri a napfényt, ezáltal csökkenti a besugárzást, másrészt kondenzációs magként szolgál olyan magaslégköri felhők (például a cirruszok) számára, melyek már magukban is növelik a Föld albedóját (fényvisszaverő képességét). A nagy magasságba lövellt vulkanikus eredetű s igen agresszív kémiai anyagok (például klór-monoxid) pusztíthatják a magaslégköri, amúgy is fenyegetett ózont. Egyes hipotézisek szerint már a mostani nyár is hűvösebb lesz a vártnál - de amíg ez kiderülne, addig is napról napra csodálhatjuk a légköri vulkáni anyag okozta, meglepő színű napkeltéket és alkonyokat.

Figyelmébe ajánljuk