Vélemény

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

  • Földényi F. László
  • 2024. május 8.

Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról

Nem létező szerbiai magyar beavatkozás amerikai követelésének visszautasításáról beszélt pénteki állami rádiós szózatában Orbán Viktor. Az 1999-es jugoszláviai légiháború során nem volt tervbe véve szárazföldi művelet, nem volt mit megakadályozni. Orbán hári jánosi „visszaemlékezése” egy bő másfél éve kezdődött önfényezés második része.

Teljes elsötétítés

Jánd falujának és az ország 4113. sz. útjának a szélére a korábbi „Isten hozott” vagy valami hasonló szöveget mutató tábla helyére kiraktak egy újat, amelyre ékes külföldi nyelven a következőket pingálták: „No Migration, No Gender, No War” – számolt be az ATV híradója.

Ki vannak fizetve

A múlt kedden jelentette be Magyar Péter, hogy péntek délutánra tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, s azon a kormány lemondását fogja követelni, amiért máig nem kért bocsánatot a bicskei gyermekotthonban elkövetett pedofil bűncselekmények áldoza­taitól.

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?
  • Polyák Gábor
  • 2024. április 26.

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.