Kövér erősítést kapott – Tébolyra utaló számok a parlamentben

  • narancs.hu
  • 2013. december 27.

Villámnarancs

A 2014-es választások után gyakorlatilag feleannyi képviselő ül majd a parlamentben, mint addig, hiszen a létszámuk 386-ról 199-re csökken.

Szerencsére nem kell félniük az elmagányosodástól, mert 2014. január elsejétől 30 fővel emelik az országgyűlési őrség, mindközönségesen a Kövér-gárda létszámát. Eddig 349-en voltak, de az új évben már 379-en lesznek, s az eddig sem szerény büdzséjük is megugrik még 200 millkóval meg négy új luxusautóval, illetve esőkabátokkal (hátha beázna a kupola vagy valami).

Ugyanakkor az intézkedésben mégis van valami tébolyult logika: ekkora létszámmal Kövér László egyszerre tudja kivezettetni az egész házat, ha nem tetszik neki valami, hisz minden képviselőre jut két őr. Az lenne a leghelyesebb, ha ott is ülnének mellettük, s például a kezükre ütnének, ha valaki rossz gombot próbálna megnyomni.

Figyelmébe ajánljuk