Magyarországon senki nem véd meg, ha meg akar nyomorítani egy csecsen

  • narancs.hu
  • 2017. április 24.

Villámnarancs

Egyre rémisztőbb a Magomed-sztori.

Interjút adott az Indexnek Magomed Daszajev, a csecsen férfi, aki még a múlt hét végén készített bocsánatkérő videót a szovjet emlékművet festékkel megdobáló Komáromy Gergellyel. Nem az interjú az igazán érdekes, hanem az a Facebook-beszélgetés, ami a portál birtokába jutott. Ebből ugyanis kiderül, hogy a találkozás előtt Magomed még egyáltalán nem baráti hangnemben szeretett volna Komáromyval beszélgetni.

„Az ilyeneket meg kell nyomorítani, aztán közszemlére tenni a videót, hogy a többiek elgondolkozzanak. ... Ez a hulladék még nem kapott a fejére az oroszoktól. Megleckéztetném. EMBEREK, SEGÍTSETEK MEGTALÁLNI!” – írta oroszul a csecsen férfi egy zárt Facebook-csoportban.

Az üzenetváltásból az derül ki, hogy Magomed kezdetben még bosszút akart állni, és a beszélgetést látta a budapesti orosz nagykövetség egyik munkatársa is. Sőt, még hozzá is szólt az üzenetváltáshoz, próbálta nyugtatni a kedélyeket, szerinte ugyanis a magyar rendőrség már intézkedett az ügyben.

false

 

Fotó: YouTube

„Magának akarta a bajt, meg is kapja. Nyilván nem a semmiért tette. Személyes ügynek tekintem. Ő akarta a bajt, és szívesen el is intézem neki” – tette hozzá Daszajev, aki arról is írt a csoportban, hogy Komáromy nagy szarban van.

Nem derül ki, pontosan mit tervezett, azonban mindezt leírta: „Hol lesz fellépése? Mikor? Vannak ott kamerák? Gyalog megy oda, vagy kocsival? Mennyi szemtanú lehet mellette? Lesznek ott rendőrök? Meg kell tudni, hol lakik, hogy ne csináljunk magunknak gondot. Ne vagyok én kamikaze. Tisztán kell az ilyen ügyeket intézni. Semmit nem fognak tudni bebizonyítani, jó ügyvédem van :)))”

„Egyéni problémákkal a frakciónk nem foglalkozik, közlekedési balesettel sem, olyan ügyekkel sem, amikor valaki valakinek a zsebéből kiveszi a pénztárcáját, a meccsen szidják a bírót, vagy megfenyegetnek valakit. Ez nem a mi dolgunk, nem a Fidesz-frakció dolga, ilyen kérdéssel nem szoktunk foglalkozni” – ezt mondta a Fidesz-frakció szóvivője, Halázs János. Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig azt, hogy a kormányzatnak nincs feladata a csecsen férfi ügyében.

És akkor most próbáljuk végiggondolni, mivé lett ez az ország. Ahol nagydarab emberek intézkednek, ahol kopaszok követnek el választási csalást, ahol néhány verőlegény eltöri az ujjad, ha a Ligetben tiltakozol, és ahol emberek beszélnek arról, hogy meg kell nyomorítani valakit.

Figyelmébe ajánljuk