Mikor jön a köteles beszéd? – Kövér László megint bevadult

  • narancs.hu
  • 2014. március 19.

Villámnarancs

Legközelebb milyen kampányrendezvényen bukkan fel az elszabadult Kövér László?

Kövér László tegnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányon kampányolt Simon Miklós nyírbogáti polgármester rendezvényén, és nem tett lakatot a szájára. A nol.hu beszámolója szerint Kövér olyanokat mondott, hogy Simon minden ellenfele „hétpróbás gazember”, akik  „1990 óta próbálják meg erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a méltóságát, és sárba taposni. Ezekkel állunk szemben, nehogy véletlenül elfelejtsék. Nem változtak semmit sem 1917 óta. Ugyanazok, részben személyükben is, részben pedig ugyanannak a brancsnak a tagjai. Ugyanazt gondolják az életről, az emberről, mint az elődeik, csak legföljebb az eszközök változtak, ők nem”. Kövér „bolsi bandáról” beszélt, akik „az utolsó töltényig harcolni fognak”.

A Fidesz egyelőre nem kommentálta Kövér László szavait, viszont beszédes, hogy a párt honlapján található balkányi tudósításában nem esik szó efféle tartalomról. Úgyhogy nem csodálkoznánk, ha április 6-ig kivonnák a házelnököt a forgalomból. Mert ha nem teszik, akkor az is lehet, hogy csak most jön a java. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy legközelebb milyen kampányrendezvényen bukkan fel az elszabadult Kövér László, és mit mond. Merthogy innen tényleg csak egy ugrás, hogy elragadtatásában megint egy köteles beszéddel álljon elő. Ugyanis a balkányi beszéddel egyértelműen bizonyította, hogy elveszítette józan ítélőképességét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.