Visszhang: kiállítás

Nyugi, nyugi, a kerék forog

  • - dck -
  • 2021. október 27.

Visszhang

Méhes Lóránt Zuzu pályáját két, egymással gyakran összefonódó, bár látszólag ellentétes stílus és tematika határozza meg: a fotóalapú hiperrealizmus és a karikatúra, a miszticizmus és a „rögvalóság”.

A kiállítás címe azonos az egyik fontos alkotás címével, emellett két interpretációval bír; olvashatjuk úgy, mint a művész kijelenté­sét („semmi pánik, megvagyok”), illetve a kiállítás egészét tekintve egészen másként is.

A tárlaton szerepel egy többször kiállított 2011-es festményegyüttes, egy sorozat, a Finomhangolás 2004-ből, továbbá szerepelnek Zuzu 1978-as szemüvegeinek reinkarnációi is: az eredeti mellett egy (2015-ben digitalizált) 1978-as színes fotósorozat, illetve egy 2020-ban átfestett, csinos Covid-vírusokkal megfejelt festmény. 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?