Koncert

ANIMA MUSICÆ KAMARAZENEKAR

  • (ba)
  • 2014. november 23.

Zene

A mai fiatalok nem átallanak zenekarba tömörülni. Fontos dátum a magyar előadó-művészet történetében 1963, a Liszt Ferenc Kamarazenekar indulásának éve, és 1983, a Fesztiválzenekar bemutatkozása – majd kiderül, mennyire fontos 2010 és az Anima Musicæ megalakulása. Legyen a maiaknak könnyebb, mint elődeiknek volt. Tán könnyebb is: egyikük sem látszik harmincnál idősebbnek, de már van egyesületük, vannak támoga­tóik, szóval infrastruktúrájuk, ami az elődöknek csak jóval később sikerült. Plusz a Junior Prima Díj.

A mai fiatalok mindenfélét játszanak. A zene ezer arca – hirdette a szórólapjuk, és igazat mondtak: a 18-tól a 21. századig tartott az est műsora. Viszont a mai fiataloknak nincs karmesterük (bezzeg Sándor Frigyes vagy Fischer Iván az elődöknél!). Ez Dukay Barnabás darabjában tűnt fel igazán, mikor A hegy fái című szikár, jól áttekinthető műhöz a szerző előlépett a nézőtérről, hogy vezényeljen, s ettől – éppen ettől – a kortárs zenében játszott az együttes a legszebb tónussal, a legegységesebben, valóban unisonóként szólaltatva meg az unisonót. Csaknem ennyire jól sikerült nyitószámuk, a Falusi muzsikusok. Ezt a Mozart-művet ily fiatalon elővenni merészség: ha a szándékoltnál több zenei paraméter torzul „falu­siassá”, akkor humoros helyett nevetségessé és élvezhetetlenné válhat a produkció. Nem vált azzá.

Fakóbb és itt-ott maszatos volt a vonós hangzáskép Sosztakovics 1. zongoraversenyében (Rita Kinka – zongora, Siket István – trombita); jóval szebb Johann Bernhard Bach (J. S. B. középtávoli rokona) Szvitjében és Elgar nagyon romantikus Szerenádjában. Egyáltalán: ezek a mai fiatalok fordítva csinálják, mint a régi fiatalok. Az a hallgató benyomása, hogy a nagyforma megrajzolása, az értelmezés, a karakterek eltalálása, a frazeálás képezi a zenélés könnyebbik részét, és a technikai megvalósítás a nehezebbet. Mind­ez pedig azt ígéri, nem fog feledésbe merülni 2010.

Óbudai Társaskör, október 15.

Figyelmébe ajánljuk