Film: Szabadidő a jó levegőn (Sára Júlia: Egérút)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Akínaiak már a spájzban vannak, finoman szólva is. E tényt kezelhetjük a politikai korrektség jegyében, de fölfoghatjuk mint szimplán művészeti kérdést is. A legjobb, ha a bérkocsi felől közelítünk. Pontosítok: a Csömöri úttól közelítünk a Mozaik utca felé, előttünk bénázik egy nagyobb darab személyautó: föltart, de kis idő alatt leküzdjük, a sofőr nem kiabál át a mazsolának, nekem már kiszitkozódta magát, csak átnéz szúrósan, összevonva a szemöldökét, ám a feddő grimasz félbeszakad, lemondó sóhaj következik. "Hát persze, kínai, gondolhattam volna. Egyre több a kínai, nincs ezzel ugye semmi baj, de mindnek ilyen bazi nagy kocsija van, ezen viszik az édes-keserű levest, meg a sok pulyát, mert elférnek, de hát tudja, genetikailag a gépesítettség ilyen magas foka náluk, hát nemigen van kódolva."

Akínaiak már a spájzban vannak, finoman szólva is. E tényt kezelhetjük a politikai korrektség jegyében, de fölfoghatjuk mint szimplán művészeti kérdést is. A legjobb, ha a bérkocsi felől közelítünk. Pontosítok: a Csömöri úttól közelítünk a Mozaik utca felé, előttünk bénázik egy nagyobb darab személyautó: föltart, de kis idő alatt leküzdjük, a sofőr nem kiabál át a mazsolának, nekem már kiszitkozódta magát, csak átnéz szúrósan, összevonva a szemöldökét, ám a feddő grimasz félbeszakad, lemondó sóhaj következik. "Hát persze, kínai, gondolhattam volna. Egyre több a kínai, nincs ezzel ugye semmi baj, de mindnek ilyen bazi nagy kocsija van, ezen viszik az édes-keserű levest, meg a sok pulyát, mert elférnek, de hát tudja, genetikailag a gépesítettség ilyen magas foka náluk, hát nemigen van kódolva."

Mi ez? Hétköznapi rasszizmus. De nézzük művészetnek, s úgy legott vidáman folytatható: "Genetikailag kódolva? Anyád! Akkor ezeknek csupa Eddie Merckxeknek kellene lenniük, nem, már ami a gépesítettségnek a feldolgozott fokát illeti genetikailag, barom. Jönne a sok kínai, mi meg föltörnénk biciklisportban, mert abban eléggé a béka segge alatt vagyunk, és rendezhetnénk is belőle olimpiát. Csak dresszt kéne varratni a sok kis jövevénynek, mert azok otthon vagy hetven évig genetikailag szénné biciklizték a fejüket, megkapnák a magyar válogatott trikóját, odaállítanánk őket Bodrogi mellé, és: hajtsatok, tekerjetek, kis sárga ördögök. Egyből miénk lenne az aranyérem."

Most szeretném ezt mind sportászati szempontból, mind genetikailag részletezni, vagy ha tetszik, elmélyíteni. Milyen sport a biciklizés? Nemes. Vannak benne sztárok és vízhordók. "Na, hülye! Etté már rizsát? Hogy csinálják azt? Hordják rá a vizet, nem? Van ilyen kis lapos kúp alakú tökfödőjük, és valami járomszerű fán lógnak a vödrök, és azt cipelik, hogy nőjjön a rizsa. Érted, vízhordók."

A biciklizésben azok a vízhordók, akik az országúti versenyek során odabicikliznek a csapatot kísérő kocsihoz, átveszik a kólát, meghallgatják a taktikai utasítást (Venga, venga, venga), és előreviszik a menőknek. Innen pofonegyszerű minden, Kolumbusz tojása, biciklizni imádnak, vízhordásban is erősek, mind genetikailag, mind karizmatikusan, hát nyerjünk velük olimpiát, ami azért is jó, mert addig se autóznak és tartják föl a munkába igyekvőket. Másrészt mindenki mégse lehet válogatott, így aki nem tud az olimpiára biciklizni, az teker a Nagykörúton, és így Pestből szép csendesen Amszterdam lesz, ami legalább olyan jó, mint az olimpia, leginkább a jó levegő miatt.

Mindezt csak azért mondtam el, mert Sára Júlia Egérút című filmjében van egy kínai kerékpáros, rendesen dresszben, megyen a hegyen, és Máté Gábor leelőzi Ladával. A hegyi menők kivétel nélkül kicsik és vékonyak, mint a kínaiak. Ám az kétségtelen, hogy a moziban egy csomó más - nem kerékpáros - kínai is van, egyfelől mint élőerő, másfelől mint lampion, harmadfelől, de távolról sem utolsósorban mint leitmotívum.

Ezzel csak azt akarom mondani, mit mondani: bizonyítani, hogy sokáig hülyeségeket beszélni egy népcsoportról, belekeverve még akár a genetikát is, nem minden esetben egyenlő a rasszizmussal. Csak majdnem minden esetben. Az esetek kilencvenkilenc egész kilenc tized százalékában. A fennmaradó egy tized két fő csoportra osztható: hülyeség és művészet.

Sára Júlia filmjében a svédfogóval fejbe hajított kínaiak folyamatos jelenléte tehát nem rasszizmus (hacsaknem a svédek szempontjából). Hanem hülyeség. Vagy művészet.

Ha az alkotókat kérdeznénk, én biztosra veszem, hogy az előbbire voksolnának. Miszerint: hülyeség.

Szerintem meg művészet. Na, jó: ez már művészet, így pontos.

De az alkotókat, úgy tűnik, nem kérdezi a kutya sem. Különben mire véljük azt a némileg szokatlan forgalmazói eljárást, hogy egy filmet bemutatnak a filmszemlén, aztán egy, sőt másfél évig otthagyják a dobozban. Most bemutatták. Egy kópiával, a Művész moziban. Konkrétan a legkisebb teremben. Arra kell mindebből gyanakodnunk: nem nagyon bíznak ebben a darabban. Hogy mennyire van igazuk, az éppenséggel pont idetartozna, de annál tovább juszt sem megyünk egy tapodtat sem, hogy kétségtelenül nem ez a dolgozat fogja nézettség tekintetében lenyomni idén a Csillagok háborúja aktuális folytatását (A klónok támadása). És nem nyomná akkor sem, ha tíz kópiával indulna a multiplenyákban. Ettől persze még lehetne egy műremek.

Az Egérút műfaját tekintve lendületes műkedvelés a jó levegőn. S ezenmód is vizsgálandó. Mert ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy miért kell egy pályakezdő fiatal filmesnek az első filmjében azzal foglalkozni, hogy mi a fene van egy öregedő első könyves író hülyeségeivel, akkor az értelmezhetetlenség mocsarába navigáljuk magunkat, s csak az üres elutasítás marad számunkra, azt meg nem kedveljük.

Mint bevezetőnk érzékeltetni próbálta: gusztusunktól adott esetben nem esik túl messze az a közkeletű féligazság, mely szerint abszurdnak lenni a legkönnyebb a világon. Oh, ha csak erről lenne szó: de van ám itt jelentős erudíció is, pedig nem kéne.

Szerintem nyugodtan meg lehet csinálni egy filmben azt, hogy az egyik jelenetben az iszapbirkózó szereplő ruhája még csupa sár, de a rákövetkezőben már nem az. Csak ilyenkor nem szabad minduntalan Kusturicát és a cseh újhullám különböző korszakait emlegetni, mert így nem túlságosan elegáns. Inkább afféle slamperáj, bár én azt sem bánom.

Sára Júlia filmje világos, üde színekben mutatja magát, ám erőltetett, átgondolatlan és minden irányban a könnyebbik megoldás felé tart. A rendező mindennek dacára sem tűnik reménytelen esetnek.

Turcsányi Sándor

Egérút, színes, magyar; 2000, 100 perc; írta és rendezte: Sára Júlia; fényképezte: Grunwalsky Ferenc; szereplők: Máté Gábor, Schell Judit, Scherer Péter; forgalmazza a Budapest Film

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...