Kár, hogy ezekből vajmi kevés jut el a mainstream médiáig, ennek megfelelően a közönség javarészt csak élő fellépéseik alkalmából találkozhat e produkciókkal. Hatványozottan vonatkozik ez első kiválasztott pozitív példánkra, a Pecára - elvégre az egyik legjobb koncertzenekarról beszélünk, mely immár meglehetős rajongótáborral s egy több mint háromnegyed órás hanghordozóval
(Calle Cartagena 211) is bír -, utóbbi méltán érdemli meg a b. közönség figyelmét. A Peca kiváló zenészeinek (a zenekarvezető, fuvolás/vokalista/stb. Gábos Barna, a gitáros Kardos Dániel, a basszer Vajdovich Árpád, a dobos Ballay Gergő, az ütőhangszeres Mogyoró Kornél és Luis Alberto Castillo Osorio) képzeletét érezhetően a latin-amerikai zenék és a mifelénk hagyományos, nagyvárosi (vagy már régen beépült) populáris zenék találkozása ihlette meg. És persze azt sem felejthetjük el, mennyire inspiratív közvetlen környékünk hagyatéka: ennek megfelelően a Peca számaiban egymáshoz simulva, egymásnak mintegy feleselve ott figyelnek a latin-amerikai, spanyol cigány vagy éppen balkáni elemek, mindez rockkal, dzsesszes improvizációkkal vegyítve, néha reggae-lüktetésbe csomagolva. A szépen felépített kompozíciók szép, fokozatos ritmusváltásokkal, mondhatni rafinált ravaszsággal húzzák be a csőbe a hallgatót, aki egy idő után csak annyit vesz észre, hogy megállíthatatlanul pörög a dobok diktálta ritmusra. S valóban: jól fel kell kötnie a vonatkozó ruhaneműt annak, aki követni akarja pl. a
Que te pasa co–o mind szédületesebb iramát. A lemez szexepiljét kétségtelenül fokozza az érzelemteli spanyol nyelvű vokál - hangsúlyos kivétel a magyar nyelven előadott, látszólag horgász tárgyú
Korán van.
*
Máshonnan közelít és máshová is jut el DJ Bootsie - mégis közös e két lemezben a kompozíciók finom, mondhatni rafinált felépítése, a zenei hatások sokfélesége és az egyaránt megkapó végeredmény. A lemezjátszista/producer DJ Bootsie-t jól ismerheti a közönség (előbb az Árral szemben hiphopformáció, majd a Zagar tagjaként), most egy egész estés hanghordozóval is bemutatkozik - a Silent Partner igazi, finoman felépített downtempoalbum, tele olyan számokkal, melyek egyenesen film alá kívánkoznak. A hangzást a jó kis hiphop alapokon tovagördülő, oldschool soul-, "krimidzsessz"-motívumok (továbbá hatásos vonós hangminták) mellett Schrank Doma finom gitárjátéka határozza meg - a hiphopiskola hatása pedig Bootsie szkreccsein és az alkalmankénti rapbetétekben (Vuluke Khall) érhető tetten. Találunk itt egészen meglepő, s egyben megragadó darabokat is, mint a Horseriders Towards The Abyss (eredetileg még Lovasok a szakadék felé), mely magyar népzenei motívumra épülő, rendkívül megkapó darab - korábban már szerepelt az Etchno című elektronika/népzene fúziós kompiláción s több neves nemzetközi válogatáslemezen (pl. Buddha Bar VII) is. S persze azt sem felejthetjük, hogy a lemez számos darabja (mint pl. a Tango Ronin) kifejezetten táncolni való item (egyébként meg persze igaz, hogy táncolni mindenre lehet, csupán hangulat és kedv kérdése az egész - de van, amire egyenesen kötelező). Két lemezről szóltunk a fentiekben: kétségtelenül más a hangulatuk, a tempójuk, de közös bennük, hogy jóval többet érdemelnek, mint hogy észrevétlen tűnjenek el a naponta ránk zúduló zeneáradatban.
Szerzői kiadás, 2005; UCMG/Ugar, 2005
