Az ország közállapotait tekintve első pillantásra nagy merészségre vall, ha valaki egy nemzeti jelképet, a piros-fehér-zöld trikolórt és a giccs univerzális színét, a rózsaszínt választja kiállítása témájának: ki az, aki önként kiteszi magát politikai támadások özönének? A tárlat rendezőjét, Vörösváry Ákost azonban egészen más megfontolások mozgatták. Vörösváry olyan gyűjtő, aki festmények, grafikák, fotók, printek és szobrok mellett bútorokat, apró nippeket, dokumentumokat, meglepő tárgyakat halmoz fel, melyeket aztán a legnagyobb természetességgel helyez el egymás közelében. Kiállításain nemcsak egy életet átszövő szenvedély tárgyi lenyomataival ismerkedhetünk meg, hanem minden alkalommal rácsodálkozhatunk, hogy a magas művészet és a mindennapi kultúra nem is áll oly távol egymástól, hogy az eltérő közegekből érkező tárgyak között milyen új és váratlan összecsengések tárulhatnak fel.
Vörösváry 1985-ben mentette meg "látványtári leletként" a piros-fehér-zöld színnel kapcsolatos gyűjteményének első darabját, egy Lada 1200-as nemzeti színekkel feltuningolt első ajtaját. Ez és az időközben több ezer tárgyat számláló - Pinczehelyi Sándor PFZ-sorozatának nyomán nevét PFZ-re redukáló - gyűjteményből merített válogatás látható a diszeli Stankovics-malom terében, a mintavétel pedig az 1800-as évek közepétől napjainkig terjed. S bár a tárlat szándékoltan vázlatos, mégis jól érzékelteti, hogy különböző korok hogyan használták fel vagy ki e nemzeti jelképet. A körképet nézhetjük úgy, hogy miként ismétli magát a történelem, de gyermeki rácsodálkozással is: ki gondolta volna, hogy mennyi mindenhez passzintható a nemzetiszínű pántlika? Például ott van rögtön az első világháború idejéből származó, nemzetiszínű borítóval megjelentetett sorozat, a Közhasznú Könyvtár (Pfeifer Manó kiadása), olyan örökbecsű témákkal, mint a Műtrágyák ismertetése és gyártási módja vagy A moly és a poloska irtása. Közelében a magyar királyokról készült festmény, alsó részén egy kis medalionnal, amelyen A kis trónörökös, a nemrég meghalt Habsburg Ottó látható aranyfürtös kisfiúként, s melyet sajátosan ellenpontoz egy névtelen festő remeke, rajta egy nemzeti szalaggal átkötött csörgőt rázó koravén csecsemővel. Innen csak pár lépés, és máris feltárul előttünk a Honalkotó Árpád vezér - dicsőítés a honalapítás ezredik évfordulója örömünnepén című, szimbólumokkal terhelt munka, melyen a vezér szobra alatt álldogál Petőfi - a budapesti Március 15. téren álló szobor pózában -, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, hátrébb pedig egy francia bíborosra emlékeztető személyt, egy tógát viselő, révületbe esett prófétát, továbbá egy török süveget viselő, fehér szakállas férfit láthatunk. A trianoni traumára is sok mű emlékeztet, kezdve a hímzett falvédőtől, rajta a "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" felirattal, a nemzeti színekben pompázó Nagy-Magyarország-térképen át ("Enélkül Európának nincs békessége"), egészen a Schuler József Rt. plakátjáig, melyen Nemzeti irónok sorakoznak; a barna ceruzán a "nem, nem, soha", a piroson a "székely irón", a kéken az Erdély, sárgán a Felvidék, a kiegészítő radíron pedig a revízió szavakkal. A hon nagyjaival foglalkozó könyveken átugorva máris az ötvenes években járunk: Kolbász Kálmán kalandjai közelében pedig külön fakeretbe illesztve látható a falon az Alkotmány (na jó, nem asztalon, s amúgy is a Rákosi-féle). Az időutazásban az olimpikonok fényképeit az "Akikre büszkék vagyunk" címen futó, iskolai falújságokról ismerős összeállítás követi: Farkas Bertalan és Magyari Béla feszítenek űrhajósruhában, szívük felett a Kádár-címerrel, karjukon széles nemzetiszínű szalaggal. Nemzeti zászló sematikus rajzán virít a "Zászlótisztítást vállalunk", mellette pedig az "Isten hozott a Jesoloi Lidora" (sic) felirat, s külön kis tárlót foglalnak el a trikolórral díszített szalámis és kolbászos árucímkék, autósmatricák. Egy hirdetésen pántlikával átkötött SPAR kenyér (99 forint) díszeleg, egy másik üzletlánc matricája pedig nem kevesebbet állít magáról, mint hogy "Hazait eszünk, hazait veszünk". Ezek után nem meglepő, hogy az újságok is gyakran öltöznek ünneplőbe: a Szittyakürt gyakran, az Autósélet és a Manager Magazin borítója ritkábban. S talán még a legharcedzettebbeket is meghökkenti az az 1990-es óriásnaptár, melynek egyetlen témája, a pucér hölgy csupán nemzetiszínű pántlikát és néhány dekoratívan elhelyezett búzakalászt visel.
A tárlatot Winkler Barnabás rózsaszín Zsolnay-kerámiákból álló, több száz darabos gyűjteménye - ez volna a plusz egy - egészíti ki. A 19. század hatvanas-hetvenes éveiben piacra dobott termékek mindegyike egyedi, mert kézzel készült: a korsók, csuprok, tégelyek, sótartók nemcsak - ugyan alig észrevehetően - különböznek egymástól, hanem mindegyik a rózsaszín egy-egy sajátos, egyedi árnyalatát hordozza. A Vörösváry szerint "az önszerelem megtestesülését" és a könnyed boldogítást szolgáló szín variabilitása persze visszautal a nemzeti színek használatának sokszínűségére is, hogy úgymond a nemzetet egyesítő jelképnek nincs és nem is lehet egyetlen olvasata. Ezt példázza, ugyan kicsit szájbarágósan, az a bájosan esetlen és két fejével ellentétes irányba néző, pántlikákkal díszített hintaló, amely mellett az "Előre, magyarok!" felirat olvasható. A Stankovics-malom otthonos terében megrendezett tárlat egészében pedig humorosan (vagy szarkasztikusan?) arra mutat rá, hogy csak kellő távolságtartás kérdése, miféle tárgyakat, további színárnyalatokat társítunk történetesen éppen a nemzeti színekhez.
Első Magyar Látványtár Alapítvány Kiállítóháza, Tapolca-Diszel, Derkovits u. 7. A Winkler-gyűjtemény szeptember 11-ig, a PFZ-gyűjtemény az év végéig, bejelentkezéssel látogatható (info [at] latvanytar [dot] hu)
