Az már első ránézésre lejön, hogy az alkotók szerencsére kellően komolyan vették a feladatot, a céltárgy már méretével és kemény fedelével jót sejtet, s a belsővel sem lehet komoly problémánk: gondosan tervezett darabról van szó, szépen tördelt hasábok között búvik meg egy sor fekete-fehér fotó (az alkotókról, a műhelyekről s természetesen leginkább maguknak az alkotásoknak egyes képkockáiról), aztán rajzok és skiccek, a könyv hátsó oldalain pedig színes képek s végül egy szerény, százhét oldalas adattár. A legizgalmasabb persze a lényegi rész, a könyv első felét kitevő "rajzfilméletrajz".
Kalandos fordulatokban,
érdekes egyéniségekben pedig nem szenvedett hiányt ez a történet (melyet a végkifejlet ismeretében akár drámának is nevezhetünk), hogy mást ne mondjunk, már maga az indulás ilyen volt. Elborzasztó, lehetetlen körülmények között (az ötvenes évek legelején járunk) startolt itthon a műfaj, és mindjárt itt az elején a legkontúrosabb kulcsfiguraként jelenik meg a hazai rajzfilmipar doyenje, az akkortájt szerte a világon jókora befolyással bíró Disney-stílusra nemet mondani bíró s tulajdonképpen a magyar rajzfilmet mint olyat megteremtő Macskássy Gyula, hogy lelkes kis csapatával apró, dohos szobákban, vasalódeszkákon fesse cellre álmait. S hiába volt több szempontból is sikeres már az első komolyan vehető alkotás, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, azért még jó ideig vegzálták őket: 1954-ben például az alkotógárda cirka 90 százalékát eresztették szélnek hosszú évekre. Volt viszont elég pénz a gyártáshoz, ráadásul az akkori vezetés kevésbé fázott a rajzolt történetektől, s így - gyakorlatilag a magyar játékfilm aranykorával egy időben - az animáció is megkezdhette Oscarral és minden egyéb fesztiválsikerekkel, mai szemmel nézve irdatlanul bőséges nézőszámokkal tarkított sikerpályáját, hogy aztán az elmúlt tíz évben a körülményeket, lehetőségeket tekintve szép lassan visszajusson már-már a fél évszázaddal ezelőttit idéző állapotokig. A kör bezárult.
Dizseri Eszter e történet egy bizonyos szeletét belülről, érintettként szemlélhette végig (nyolc éven át mint rajzoló, később mint PR-vezető dolgozott a Pannóniában), vegytiszta objektivitásra így ne is számítson a kedves olvasó, a szerző ugyanis leplezetlen szeretettel közelít a témához. A történet fonalát mindig maga kezdi gördíteni szikár, pontos mondataival, hogy aztán az egyes fejezeteken keresztül bemutathassa és meg is szólaltathassa a létező összes rendezőt, tervezőt, háttérfestőt egészen az utolsó vidéki független pincestúdió kifutófiújáig. ´k pedig mesélnek, mesélnek, és ezekre a monológokra, interjúkra bizony ráfért volna egy erősebb kezű szerkesztés, mert túl azon, hogy egyes, bizonyára hangulatfestési céllal szerepeltetett anekdoták vagy némely öninterjú jól oldja a temérdek adattal, információval terhelt közlendőt, rengeteg bennük az ismétlés, a merőben érdektelen részlet. Párás szemű nosztalgiával tekint vissza minden egyes animátor a régi szép időkre, legfőképp az azilumot jelentő Pannónia stúdióra, ahol mindenki szép volt és tehetséges. S még a nagyobb gáncsoskodások, a szégyenletes dolgok (mint például az Oscar-díj át nem vétele) is mintha el lennének kissé bagatellizálva. Csak a szépre emlékezünk. Ámde a szintén hosszú oldalakat kitevő, a magyar sajtó ez irányú cikkeiből, kritikáiból való
szemlézgetés
a célnak már megfelelőbben, az olvasó számára jóval izgalmasabban oldódott meg.
Benne foglaltatik hát e kiadványban mondhatni a legapróbb szeglete is a választott tárgynak, ami viszont kevéssé bomlik ki, az annak a jelenségnek a tárgyalása, hogy miért, mitől is válhatott annyira egyedivé, népszerűvé a "klasszikus" magyar animáció, mit tudtak ezek a filmek, amit mások nem (azonkívül persze, hogy "nagyon-nagyon jók voltak mind"), s mely alkotásaink így a világ öt legnagyobb animációs stúdióinak egyikévé varázsolták a Pannóniát anno. A mai elkeserítő állapotot már több szempontból fejtegetik. Szerencsére sem a szerző, sem az amúgy e tárgykörben rém pesszimistán megszólaló művészek nem dobálódznak kizárólag az anyagiak hiányával (ellenpélda ugyanis, lásd mondjuk a fillérekből összetákolt, sikert sikerre halmozó South Parkot, nem kevés akad manapság), viszont nem is tűnnek túl invenciózusnak, sokan sírják vissza a régi iskolát, hiányzik a nagyot akarás, az új utak, lehetőségek fáradhatatlan, tudatos és célzott keresése. Az utolsó oldalak sugalmazása imigyen könnyedén kihallható: jöjjenek a fiatal, szép, tehetséges (és független) alkotók. És tényleg: csak jönne valami már.
Greff András
Balassi Kiadó, 1999, 320 oldal, 2000 Ft
