Akkor lennénk a legnagyobb bajban, ha valaki azt kérdezné, hogy miért is. Tudniillik miért is tetszik ez a 1999 óta futó (szülőhazájában épp a kilencedik évadjánál tartó) amerikai rajzfilmsorozat. De a "miért tetszik?" még hagyján, hisz ez a kérdés még szabadon hagy elég széles szubjektív mezőket a tereléshez, ám az, hogy "mi a jó benne?", már nyilván végképp sarokba szorít. Egy felelet persze erre is mindig kéznél van: a hülyeség. Nos, ezúttal azért jöttünk, hogy e hülyeség dicsét zengjük: éljen a hülyeség! És vivát! Ráadásul nem csupán azért éljen, mert csak ezt tudjuk felhozni védencünk mentségére, hanem azért is, mert ígérgetésre szorulunk belőle, lévén most a sorozat legelső évadja jött ki DVD-n, s emlékeink szerint a dolgok úgy a harmadik-negyedik körül fordulnak végérvényesen jóra. Vagy ha tetszik, ott szakad át minden gát, körülbelül akkor borulnak el teljesen az alkotók - persze ennek is megvan az oka, jelesül az, hogy innentől mehettek tutira, és azonmód vérszemet kaptak; mert ekkor térnek vissza a halálból. A Family Guy ugyanis a halála után élte fénykorát.
Peter áll a kereveten kucorgó családja és tán még néhány közvetlenül érintett fél (szomszédok vagy hasonlók) előtt, és fájdalmas, mégis tárgyilagos hangon jelenti be, hogy a sorozatot elkaszálta a Fox, mert kellett a hely az olyan egyéb sorozatoknak, mint a ... és itt csupa olyan széria címe jön, amit egy évad után vettek le a műsorról. A magyar szinkron e jelenetben inkább a hülyeséget próbálta fokozni, s ilyeneket kevert bele, mint Isaura és Rosalinda, meg még ahány latin-amerikai hangzású női nevet ismert a fordító.
Mindegy, az a lényeg, amit már a kedves olvasó is kiszámolt rég, hogy 1999 és 2011 között bizonyosan nem kilencévadnyi a különbség, viszont a csatorna 2002-ben (a 3. évad után) levette a műsorról a mérsékelten népszerű (sokak által a Simpson család koppintásának vagy a South Park farvizén evickélőnek tartott - utóbbi nyilvánvaló marhaság) rajzfilmfolyamát. Ám erre váratlan riposzt érkezett: a szamizdatban gyökereset fordultak a népszerűségi mutatók. A kisebb, utánjátszó csatornák le sem tudták venni a műsorukról, s a DVD-k is tömegével fogytak. Így hát a Fox 2005-ben hivatalosan is újraindította a sorozatot.
Ami igaz, az igaz, a mű éceszgébere, Seth MacFarlane (aki négy főszereplőnek is adja a hangját) valóban nem mutatott túlzott szemérmességet a sárga fejű elődök viselt dolgainak prédálásában, de akadnak perdöntő különbségek is, kezdve mindjárt a legszembeötlőbbel, a megjelenítéssel. Míg a Simpsons kiállítása, grafikai igényessége ezt az egész "rém rendes család" szcénát, amiben kötésig járunk, látványos felülnézetből ábrázolja, magyarul néminemű rajzfilmes fogékonyságot minimum megkívánnak első látásra a figurák, addig a Family Guy pont az ellenkező irányból közelít, aki először lát rajzfilmet, annak is rögtön nyilvánvaló minden, csak semmi rafinéria, már a ceruza is tudja, mire megy ki a játék. És persze tartalmilag sincs semmi sem a külső körülményekre, pláne nem a befogadói készültségre bízva - amint az sem véletlen, hogy maga az Egy rém rendes család is a Fox gyermeke (született 1987-ben).
Kik hát ők?
A sorozat középpontjában a quahogi (nem létező Rhode Island-i város, neve valami kagylót takar) Griffin család áll, akik természetesen nem normálisak. Van egy segghülye (nem ismerünk sajnos plasztikusabb kifejezést, pardon) családfő, egy gonosz kisbaba és egy beszélő, alkoholista kutya, hogy a többiekről és a szomszédokról egyelőre ne is beszéljünk. Inkább írjuk be a hülyeség rubrikába azt is, hogy - mint már anynyiszor a kultúrtörténetben - a művészet nemes bosszúja terelt a körükbe minket: MacFarlane természetesen Rhode Islanden nőtt fel, s íme, a fiú most visszatér, hogy rendezze a hátrahagyott számlákat.
Melyek a következő tételekből állnak össze:
Peter Griffin a család feje (hangja: Seth MacFarlane; Kerekes József - és itt mondjuk el, hogy míg a magyar szinkron kimondottan jó, addig a fordítás éppenséggel szűkíti a lehetőségeinket). Egy tipikus amerikai: buta, mint állat, kövér, alkoholista, rossz munkája van (eleinte egy játékgyárban, később a helyi sörgyárban dolgozik) és folyton a tévét bámulja. Mondhatjuk nyugodtan, hogy tiszta Homer Simpson, csak míg Homer minden epizódban kitalált valami okosat, addig Peter folyton hülye. De amikor hülye, akkor is lehet szerencséje - ennyiben tipikus amerikai (mármint mozgóképes értelemben).
Lois (Alex Borstein, Vándor Éva) Peter felesége, szintén tipikus amerikai háziasszony, egész nap otthon munkálkodik, és alapjában nem túl érdekes ember. Ám néha elkapja a hév, és kap egy egész epizódot: lesz így többek közt bokszoló, kleptomániás vagy épp hírolvasó a Foxnál.
Chris (Seth Green, Hamvas Dániel) a család középső gyereke (13, az újabb részekben 14 éves), klasszikus tinédzser, apjához hasonlóan el van hízva, talán még nála is butább, újságot hord ki a környéken a zsebpénzért - és egy gonosz majom lakik a szekrényében (akiről később kiderül, hogy..., mindegy, kiderül valami).
Meg (az első évadban Lacey Chabert, a továbbiakban Mila Kunis; itthon Nemes Takách Kata) a legidősebb gyerek (16, később 17) és a család pofozózsákja, mindenki rajta viccelődik (érdekes, részben a csúnyaságán, pedig tiszta anyja, akire viszont senki nem mondja, hogy csúnya lenne). Az iskolában és otthon is folyamatos megaláztatásoknak van kitéve, barátai sincsenek, és még a szülei sem tudnak róla semmit. Van egy epizód, amiben az sem jut eszükbe, hogy hányadik születésnapja van éppen, s végtelenül bénán próbálják kiszedni belőle - nem is kérdés, hogy sikerül-e.
Stewie Griffin (Seth MacFarlane, Dolmány Attila) a nézők kedvence, a kisbaba. 1 éves, és ördögien gonosz. Tervei között szerepel a világuralom, de mindenekelőtt Loist szeretné likvidálni. Emellett brit akcentussal beszél, és feltehetően homoszexuális - bár erre csak ritkán és számos áttétel útján találunk utalást. Na, meg imádja szívatni Briant; vannak külön "Road to..." epizódjaik is, amikor kettesben kalandoznak, és a legkülönfélébb helyeken (Európában, a náci Németországban vagy éppen párhuzamos univerzumokban) mennek egymás idegeire.
Milyen Briant?
Brian Griffin (Seth MacFarlane; Schnell Ádám) a család kutyája, aki történetesen tud beszélni. Emellett alkoholista, és a füvet sem veti meg, s természetesen demokratának vallja magát (Toyota Priust, egy hibrid autót vezet), viszont vannak republikánus vonásai (például rasszista, de tagadja). Író lenne, de ezen a téren sem tud maradandót alkotni. Rengeteg rossz tulajdonsága van, például szerelmes Loisba, mégis valószínűleg ő a legokosabb a családban.
S ha ők nem jelentének már eleve garanciát a parttalan ökörségre, a körülöttük sertepertélő szomszédok és James Woods bevégzik a munkát: van itt ugyanis tolószékes rendőr (Joe), aki nagyon komolyan veszi a munkáját, amolyan helyi hős, ennek ellenére nyomorultul érzi magát, amiért képtelen ellátni magát. Felesége, Bonnie hét évadon keresztül terhes a lányával, ám ezalatt is van egy fia, akit a lány megszületésekor kiírnak a sorozatból ("Meghalt Irakban" - mondja Joe). De akad tutyimutyi színes bőrű versenyző is (Cleveland), akit (nyugi, csak a negyedik évadban) megcsal a felesége Quagmire-rel, majd el is hagyja. Cleveland (nyugi, csak a hetedik évad végén) elköltözik Quahogból, s abból lesz a Cleveland Show. De ki az a Quagmire? Egy szexmániás pilóta, a perverzebb fajtából, hatvankét éves, ellenben nagyon jól tartja magát. 'k hárman Peter legjobb barátai, akikkel folyton együtt kocsmázik és marhul - ami ugyancsak az ősbűn (az Egy rém rendes család) leosztása, vagy ha úgy tetszik, eleve elrendelés.
És James
Ám leiratunk ezen sarkalatos pontján ahelyett, hogy a többieken köszörülnénk tovább a nyelvünket, leplezzük le James Woodsot! Nos, barátunk önmagát játssza, előbb összebarátkozik Peterrel, majd összevesznek, s onnantól kezdve Woods mindent megtesz, hogy megkeserítse a család életét. És még mindig nem mondtunk semmit, amikor pedig a tanulság levonásához értünk. Arra nézvést leginkább, hogy a rettenetes MacFarlane tudománya nem áll másból, mint abból, hogy a gyakorlatilag nemhogy évadokon, de epizódokon sem átívelő története valójában piszkosul nem is történet, hanem egy nagyon is szűkös keretrendszer, amelyben teljesen esetlegesen, jaj, random módon dőlnek a poénok: mindenekelőtt az amerikai popkultúra rovására. Mindez odáig megy - s ez aztán a napnál is világosabb már az első évadból -, hogy MacFarlane nyugodtan alapíthatna iskolát is - azzal együtt is, hogy a hülyeségakadémián fellépéséig már a levelező helyek is nyilvánvalóan beteltek. Mert bevezet például egy teljesen új poénformát: ez az ún. "cutaway gag", vagyis "elvágás". Amikor valamelyik szereplő mond például egy hasonlatot, amire menetrendszerűen befut annak a sztorival nyilván köszönő viszonyban sem álló illusztrációja. Hogy előző lapszámunk szelleméhez se maradjunk hűtlenek, ha netán valaki azt mondaná a sorozatban, hogy "megverte, mint szódás a lovát", akkor azonmód jönne egy vicces klip a tárgyban, szódástul, lovastul, de torinóstul, nícséstül és tarrostul. Szerencsére ilyeneket nem beszélnek a szereplők soha, viszont sűrűn szó esik Robert Loggiáról, Tom Cruise-ról és kivétel nélkül az összes többi jómadárról, hisz mint mondtuk, a Griffin család ügymenete az amerikai popkultúra folyamatos kiröhögtetésébe van csomagolva.
Összegzésképpen annyit bízvást állíthatunk, hogy a Family Guy kétségkívül állja a versenyt a megidézett előképekkel, és távolról sem érdemtelenül lett több generáció alapműve. S mivel e nemzedékek közül a legelső is csak most tapossa egyetemi éveit, nem csupán azt szűrhetjük le, hogy a hülyeségnek még mindig kőharapó az ereje, de azt is - és ez mennyivel fontosabb -, hogy a jövője is elég biztosnak látszik.
Forgalmazza az InterCom
