Győrszentiváni akkugyár: megmérték a légszennyezettséget, a fideszes polgármester szerint minden rendben van

  • Papp László Tamás
  • 2024. április 11.

Kis-Magyarország

A szentiváni emberek biztonságban élnek - mondta Dézsi Csaba András. Szerinte aki azt javasolja, hogy a városrészben ne legyen további ipari tevékenység, az politikai aktivista.

Sajtótájékoztatót tartott szerdán Győr kormánypárti polgármestere, Győrszentiván városrész fideszes önkormányzati képviselője, valamint a város önkormányzata által felkért környezetvédelmi szakértő a levegőszennyezettségi mérések eredményeiről. Az eseménynek azért van jelentősége, mert immár másfél éve demonstrációk, tiltakozások követik egymást a helyi Ipari Park Győrszentiván mellé tervezett bővítése, valamint egy akkumulátorgyár esetleges odatelepülése miatt. Az ennek apropóján megalakult csoport, a Szívügyünk Szentiván ugyancsak készíttetett méréseket, amely a múlt év márciusában tettek közzéAz önkormányzat által rendelt mérésekből nagyjából az derült ki: nincs itt semmi látnivaló. 

A mérésekről 2023 áprilisában volt már egy hasonló összetételű sajtótájékoztató. Magyar Imre, a Green Lab Magyarország Mérnöki Iroda Kft. szakértője tavaly ilyenkor azt hangsúlyozta: a levegőminőség állapotának megítéléséhez egy éven keresztül, négyszer két héten át tartó mérés szükséges, vagyis ez még csak tájékoztató jellegű részeredmény. Most a teljes méréssorozat eredményeit ismertette a szakember.

Tavaly már kirajzolódtak bizonyos tendenciák: számos vegyület, például a formaldehid esetén az egészségügyi határérték-túllépés többszöröse volt az ún. tervezési irányértéknek. A végkövetkeztetés azonban ezúttal is ugyanaz volt, mint tavaly: aggodalomra nincs ok, a levegő minősége alapvetően jó. Éves szintű egészségügyi határérték-túllépés nem történt, csupán 24 órás átlagérték-túllépések, kiugrások fordultak elő. 

„Szakmailag mi az indoka, hogy a formaldehidre nincs egészségügyi határérték?” – kérdeztük Magyar Imrétől a sajtótájékoztatón. „Ezt nem a környezetvédelmi szakma határozza meg, hanem példéul a WHO. Ez az egészségvédő szakembereknek a dolga. Mi csak megkapjuk azt az értéket, amit ők meghatároznak” – felelte a Green Lab szakértője. „Jó így, hogy a formaldehidre nincs egészségügyi határérték, vagy jobb volna, ha lenne?” – kérdeztük. „Jó lenne, ha lenne, mert problémás komponens, rákkeltő is. Én azt mondanám, hogy legyen mindennek úgymond határértéke, de a tervezési irányértékre is ugyanúgy odafigyelünk, mikor a környezetvédelmi szakma mondjuk egy új vagy meglévő beruházást néz meg” – fogalmazott Magyar Imre, hozzátéve: a tervezési irányérték lényegében ugyanúgy határérték. Nem engedhető meg, hogy a kibocsátás túllépje ezt, „sőt: annak a 40 százalékát sem szabad túllépni”.  

 
Magyar Imre
Fotó: A szerző felvétele
 

„Ha nincs egészségügyi határérték, akkor hogy dönthető el a formaldehid esetén, hogy ez a koncentráció káros vagy sem?” – kérdeztük. „Ez érdekes dolog, sok esetben az Európai Unió megenged országonkénti eltérést: például a német szabály megengedőbb” - felelte Magyar Imre. Sík Sándor, Győrszentiván fideszes önkormányzati képviselője pedig ehhez később hozzátette: az irányérték-túllépés nem jelenthet látható egészségügyi kockázatot. „Persze a kívánatos érték a nulla lenne, de ezt talán még az Amazonas menti esőerdőkben sem lehet elérni. Nem indokolt, „vészhelyzetet hirdetni, hogy mind meghalunk, ez azért kicsit túlzásnak tűnik” – tette hozzá a városrész kormánypárti képviselője.

„Ezek a határértékek messze alatta vannak annak, hogy be kell avatkozni” – fogalmazott Dézsi Csaba András polgármester is. Mind a szakértőt, mind a polgármestert megkérdeztük: a civilek által készített méréseket, illetve szakvéleményt ismerik, látták-e, összevetették-e ezzel a méréssel, voltak-e eltérések, ha igen, mi lehet azok oka. „Én sajnos nem láttam, szívesen megnézném” – felelte Magyar Imre. Mire idéztünk a szakértői véleményből: „A határértéket meghaladó légszennyezettségi szint, formaldehid vonatkozásában (...) környezeti veszélyeztetettséget jelent. A településen a jelenlegi levegőkörnyezeti helyzetben sérülnek a környezetvédelem szempontjai, ami a lakó- és a munkakörnyezetet egyaránt érinti.” „Igen, valóban, az adott komponens, a formaldehid esetében tényleg voltak határérték-túllépéses napok” – mondta erre Magyar Imre, hozzátéve: a formaldehid bárhol előfordul, jelen van a kipufogógázban, de az iparban is elterjedt, s látszik, hogy nagyjából egyenletes a terhelés, a fűtési időszakon és azon kívül egyaránt, tehát elképzelhető, hogy valami diffúz forrásból jön. „A benz(a)pirén esetén már más a helyzet: egyértelműen látszik, hogy a nem fűtési időszakban szinte nincs, fűtési időszakban igen” – mondta az önkormányzat szakértője.

A civilek szakértőjének javaslata úgy hangzik: „A méréssel kimutatott légszennyezettségi szint koncentrációk és a határértékek túllépése miatt Győrszentiván településen és a település környezetében nem létesíthető további levegőterhelést okozó légszennyező forrás, valamint nem javasolt további gazdasági, ipari vagy kereskedelmi szolgáltató terület kijelölése, ipari tevékenység létesítése.” „Ezek politikai következtetések!” – reagált a szakértői véleményre Dézsi Csaba András. „Olyan következtetést levonni, nem tanácsolja egy szakértő, hogy további ipartelepítés történjen: na, itt kérdőjeleződik meg, hogy ez szakértő-e valójában, vagy pedig egy politikai aktivista, ugyanis ilyet egy szakértő nem tanácsol” – fejtette ki hozzátéve: számára a lakosság számít, az, hogy a győri, azon belül a szentiváni emberek egészségügyi biztonságban élhessenek. Nem pedig az, folytatta Dézsi, hogy olyanokkal viaskodjon, akik fel akarják heccelni az embereket. „A mérések azt mutatják, hogy a győrszentiváni emberek biztonságban élnek” – állította a fideszes polgármester. Hozzátette, a méréseket elküldik a környezetvédelmi hatóságnak és a katasztrófavédelemnek; egyúttal azt ígértte, hogy Győr egyéb pontjain is lesznek mérések, s azokból akár az is kiderülhet, hogy a formaldehid a kipufogógázok miatt más városrészekben kritikusabb „akár itt is, ahol ülünk, ha kinyitjuk az ablakot” – mondta.

 
Dézsi Csaba András
Fotó: A szerző felvétele

Korábban felmerült az is, hogy bizonyos helyi orvosok szerint Győrszentivánon nőtt az asztmás és daganatos megbetegedések száma. Dézsi Csaba András erre anno úgy reagált, ezek a betegségek növekvőben vannak az egész világon. A polgármester azt mondta: az önkormányzat fel fogja mérni, hogy alakultak ezek a tendenciák Győr területén, aztán összevetik ezt egy Győrhöz hasonló nagyváros adataival. A Narancs.hu rákérdezett: elkészült-e ez a felmérés? A polgármester szerint bekérték az adatokat a háziorvosoktól, de nincs teljes lefedettség, mert nem minden háziorvos küldte be. 

A sajtótájékoztató érdekesen fejeződött be. Lapunk az esemény végén, amikor Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje a győri fürdő helyzetéről kezdte faggatni a polgármestert, Dézsi Csaba András és kihívója beszélgetéséről videót készített volna telefonnal, ám Dézsi ezt nehezményezte, etikátlansággal vádolva minket, mondván: élő videót itt nem lehet csinálni. Hiába válaszoltuk: ez nem élő közvetítés, csupán felvétel, amelynek készítését a sajtótájékoztatón a városháza honlapján közzétett szabályzat is lehetővé teszi. Az eseményről a Győr Plusz és a Kisalföld munkatársa is készített videófelvételt, de a polgármester egyiküket sem rótta meg ezért.

A győrszentiváni akkugyárral, a tervezett beruházással kapcsolatos cikkeink itt érhetők el.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.