Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
Azt kéri a miniszterelnöktől, "ne legyen gyáva, ne bújjon a mentelmi joga mögé!"
Súlyos Fico állapota, de ébren van, beszélni is lehet vele
A politikai irányvonal nem változik, azonban a történtek után „rendet kell teremteni” Szlovákiában.
A magyarok többsége megadóztatná a gazdagokat
A DK és a Momentum is kiszélesítené a vitát az EP-jelöltek körében
A DK a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét, a Momentum a Tisza Párt "valódi listavezetőjét" várja vitára.
Országosan csaknem 7700-an indulnak a polgármesteri székért
Állandó készenlétben
A család, ahol minden gyerek ugyanazzal az öröklődő betegséggel él
Vitézy győzelme esetén akár még pozíciót is kínálna Karácsony Gergelynek
Fordított esetben ő sem ugorna el, ha Karácsony felkérné helyettesének.
Futball helyett identitás: jövőre a német topligában mutathatja meg magát az antifasiszta mozgalom kedvenc csapata
A hamburgi St. Pauli klubjában a futball csak egy sokkal nagyobb dolognak a része, amiben még ott van valami azokból az alapértékekből is, amelyek már szinte teljesen eltűntek a profi sportból.
Pressman szerint a magyar kormány Ukrajna kapitulációját javasolja
Azzal, hogy a nyugati fegyverszállítmányok leállítását szorgalmazza.
Felvásárolják Zala és Somogy megyét a külföldiek
Zalában minden ötödik lakásvásárló külföldi.
Kedd éjfélig dönthet az adója egy százalékáról
Ha nem teszi, az adója egy százaléka az államnál landol.
Szlovák belügyminiszter: A testőrök mentették meg Fico életét
A rendőrség több mint 40 közösségi médiában elkövetett gyűlöletkeltést vizsgált.
Két család vitája szándékos gázolásba torkollott Pécsen – Videó
A vita a város központjában kezdődött, egy bozótvágó is előkerült.
Egy Békés megyei kisvárosban szinte felesleges is a választás: minden induló bejut majd a testületbe
Szarvason 26 év után távozik a fideszes városvezető, tizenöt Békés megyei településen csak a jelenlegi polgármester indul, hogy újrázhasson, Csorváson viszont még a képviselőjelöltek között sem lesz verseny. Választási érdekességek a Viharsarokból.
Tiszaburán 51 képviselőjelölt indul az önkormányzati választáson
Hat képviselői helyért száll versenybe a rekordszámú egyéni listás jelölt.
Rájuk lőtt a repülő, lezuhant, eltették egy darabját
Abszurd történeteket is bemutat a csongrádi múzeum új állandó kiállítása.
Hibásan szerepel a Himnusz a hetedikes tankönyvben
„Kínzó rabság könnye hull / Árvák hő szeméből”. Szeptemberre kijavítják.
Meghalt Alice Munro kanadai írónő
Megírta, hogyan érvényesül a magabiztos butaság az érzékenységgel szemben.
Már forog Enyedi Ildikó új filmje
A Csendes barát Tony Leung Chiu-Wai főszereplésével készül.
Nicolas Cage-ből film noiros Pókember lesz
A Pókember: Irány a Pókverzum után fekete-fehér, élőszereplős sorozatot kap a szuperhős.
10+1 sztár, akit Roger Corman fedezett fel
Jack Nicholsontól Charles Bronsonig számos világhíres színészt, alkotót indított el a pályáján a napokban elhunyt producer-rendező.
Húzza az időt a közmédia az EP-vitával kapcsolatban
Pünkösd után tájékoztatják a résztvevőket.
Donáth Anna: Hosszú távon együtt tudnánk működni Magyar Péterrel
Az Orbán nélküli Fidesszel viszont nem elképzelhető az együttműködés.
A roma ajánlások harmada érvénytelen volt
Olvashatatlan adatok, hibásan megadott személyi azonosító és hasonló okok miatt. Volt, aki a becenevét írta az ajánlóívre.
Fokozzák a kontrollt a kormányhivatalok az önkormányzatok felett
Sőrés Zsolt: A projektjeimnek Magyarországon nincs piacuk
Egy Békés megyei kisvárosban szinte felesleges is a választás: minden induló bejut majd a testületbe
Szarvason 26 év után távozik a fideszes városvezető, tizenöt Békés megyei településen csak a jelenlegi polgármester indul, hogy újrázhasson, Csorváson viszont még a képviselőjelöltek között sem lesz verseny. Választási érdekességek a Viharsarokból.
Ürülékkel kenték be az iváncsai akkugyár mosdóit a kirúgott kirgizek
309 vendégmunkást küldtek el a gyárból az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt.
Az elszalasztott lehetőségek városa: fejlődik, vagy csődközelben van Szolnok?
Jó pár kihívással kell szembenéznie annak, aki 2024-ben Szolnok polgármestere lesz: a megyeszékhelyen korábban elkezdett beruházások egy része a mai napig nem készült el, vagy egész egyszerűen ígéret maradt, a lakosság csökken, kevés az igazából versenyképes vállalkozás, megszűnt a város közlekedési csomópont jellege, nincs önálló felsőoktatási intézménye.
Közúton mentek a lőtérre a honvédség új Hiúzai
Ilyen jármű eddig nem járt a 47-es főútnak azon a részén.
Visszavonulás Ukrajnában, Zelenszkij minden nemzetközi eseményét lemondták
Harkiv régió több falujából volt kénytelen visszavonulni az ukrán hadsereg.
A Kádár-kockáról szól a Ludwig Múzeum új kiállítása
Tetszik vagy nem, a magyar épített kulturális örökség része.
Ukrán főparancsnok: fokozódnak a harcok Harkivban
Eltérő nézőpontok
A legtöbb szavazatot kapta az ellenzéki pártok közül 2018-ban, manapság viszont stabilan 5 százalék alatt mérik őket. Jellemző, hogy a júniusban újrainduló jobbikos polgármesterek inkább egyesületi színekben próbálkoznak. A pártban vannak, akik szerint hamarosan vége a dalnak.
A hárítás magasiskolája
Az állami gondozottaknak járó otthonteremtési támogatásból vett egy lerobbant csanádpalotai házikót Alexandra. Az ingatlanvásárlásra a kijelölt utógondozó és az illetékes gyámhivatal is rábólintott. Most viszont újszülött kisfiával nem engedi visszaköltözni oda a helyi gyermekjóléti szolgálat.
Fecseg a felszín
A NER-sajtó valóságos kampányt folytat a nem a saját holdudvarba sorolt közvélemény-kutatók ellen. A közölt adatok „pontossága” azonban nem feltétlenül valamiféle ideológiai részrehajlás következménye.
„Az idealista gyerek”
Az élet kapuja
Támogassa a Magyar Narancsot!
Ahhoz, hogy a viharos ellenszélben talpon tudjunk maradni, önre is szükségünk van.
A létünkért küzdünk – és önért is. Ne engedjük el egymást semmiképp! Támogassa a Narancsot!