The B-52’s: 52 Girls
Amilyen lendülettel indítják, azt hihetnénk, meg sem állnak, míg ki nem végzik az utónévlexikont. Effie, Madge, Mabel – s persze a két énekesnő, Kate (Pierson) és Cindy (Wilson) – meg a többiek a tengerpartról és New Yorkból, „ezek az USA lányai / a legfontosabb lányok az USA-ból”, nevezd meg őket, ha tudod.
Mélyebb értelmet nem keresnék ebben, a hangsúly a kirobbanó életörömön, mindössze annyit jegyeznék meg, hogy csak 24-ig jutnak a felsorolásban. Nem tudom, létezik-e hosszabb változat is, ahol megvan mind az 52 lány, szívesen idetettem volna egy kimerítő koncertfelvételt 52 névvel a zenekar korai éveiből, de csak silány minőségűeket láttam, úgyhogy marad az állóképes stúdióverzió 1979-ből – és a hiányérzet: meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy nem tudjuk meg, ki a többi 28 legfontosabb lány az USA-ban.
Little Richard: Long Tall Sally
Little Richard legalább két nőt adott az örökkévalóságnak. Az egyik Lucille, aki lelépett, és férjhez ment: reggel a hűlt helyét találja, könyörgőre fogja hát, hogy térjen vissza. A másik Sally: róla elárulja Mary néninek, hogy John bácsi ezzel a nyurga csajjal szórakozik („mindene megvan, ami John bácsinak kell”). John bácsi pedig, amint észreveszi, hogy Mary néni utánaeredt, hanyatt-homlok menekülve elbújik a sikátorban. Dióhéjban ennyi a Long Tall Sally sztorija, a kis Ricsi összeugrasztja a nénit a bácsival, és nagyon élvezi.
Ez itt a Don’t Knock The Rock egyik jelenete, 1956-ból. Bár a plakátja színes volt, maga a film még fekete-fehérben képzelte el, hogyan fogadja el a végső sorban nem is olyan romlott rock ’n’ rollt a konzervatív, kisvárosi Amerika. Little Richard állva zongorázik, a lábát is fölteszi, ahogy Jerry Lee Lewis szokta. A szaxofonszóló alatt pillanatra felbukkan Bill Haley, kacsafarokkal a homlokában, övé a film címét adó szám.
Beatles: Julia
A Beatles életműve nőalakokban is gazdag. Ott a hűtlen Anna. A szép francia Michelle. A magányos Eleanor Rigby. A katonás parkolóőr, Lovely Rita. A kaleidoszkópszemű Lucy in the Sky with Diamonds. A sokgyermekes anya, Lady Madonna. A mosolygós Dear Prudence. A beképzelt Sexy Sadie. A Martha My Deart tegyük félre, az Paul McCartney kutyája, viszont a Let It Be kulcsszereplője, Mother Mary jöhet: az ő tanácsát hallja álmában Paul, hogy ne görcsöljön, hagyja, hadd legyenek úgy a dolgok, ahogy lenni akarnak. A fejek forradalma című kötetében Ian MacDonald kínálja ezt a magyarázatot, s kulcsot ad John Lennon Juliájához is. Mother Mary Paul mamája, Julia pedig Johné. Mindketten tinédzserek voltak édesanyjuk elvesztésekor, s ez nemcsak közös pontot jelentett számukra azokban az években, hanem később felejthetetlen dalokra is ihlette őket.
Az anyjához szóló, őt elérni akaró Lennon a Julia álomszerű hangulatával gazdagította a The Beatles című 1968-as dupla albumot. A dal rejtett hőse Yoko Ono. Az idézett könyv szerint ő a szövegben megjelenő „óceángyermek”, aki hívja (Yoko japánul ennyit tesz). És Johnnak mellette a helye…
Gilbert O’Sullivan: Clair
…egy három év körüli kislánynak meg ágyban a helye este, aludnia kell, nem pedig mindenféle trükkökkel, hogy például szomjas, elbliccelni a lefekvést, visszaélni szegény bébiszitter lágy szívével, mert imádja ezt a csöppséget, Clairt, aki ha nagy lesz, férjül akarja venni Ray bácsit. Erről a szituációról szól Gilbert (született Raymond) O’Sullivan egyik legnagyobb slágere, 1972-ből. És ne tessék semmi disznóságra gondolni, szerethet egy felnőtt férfi egy kislányt csak úgy, tisztán, büntetőjogi paragrafusokban foglaltak megvalósítása nélkül is.
A filmen sugárzó boldogsággal szaladgáló Clair Mills az énekest menedzselő Gordon Mills lánya. Akkoriban tényleg többször rábízták Ray bácsira. Clair ártatlan múzsacsókja Nr. 1 kislemezt érő dalra ihlette Gilbert O’Sullivant. A közös emlékek szépségét az sem mérgezte meg, hogy az énekes tíz évvel később bíróságon perelte vissza szerzői jogait egykori menedzserétől.
Leonard Cohen: Suzanne
Pontosabban: Leonard Cohen: Suzanne, a szerző és Judy Collins előadásában.
Cohen még „csak” négykötetes költő és kétkötetes regényíró, amikor telefonba énekli a dalt Collinsnak, aki azt 1966-ban lemezre véve örökzöldet ültet. Saját estjén azután ő lépteti először színpadra Cohent, aki belekezd a dalba, de remeg, akár a nyárfalevél, félbe is hagyja. Aztán folytatja.
És hogy milyen lebilincselő előadónak bizonyult, azt szerencsére láthattuk pár éve Budapesten is. A Suzanne két verzióban létezik magyarul: Koncz Zsuzsa Bródy János fordítását énekelte, Dinnyés József pedig a sajátját. Más-más, de érvényes megoldást találtak mindketten a refrén „she/he’s touched your perfect body with her/his mind” sorának átültetésére.
Kínálkozna Leonard Cohen 2008-as londoni koncertje, de mégis inkább ez a ’76-os (tévesen ’67-re datált) felvétel a befutó Judy Collinsszal. Az első strófa a szerelem vakságáról Cohené, a második a hit vakságáról Collinsé, a refrén és a harmadik versszak közös. És kéretik szemrevételezni az énekesnő kékségét.
Crosby Stills & Nash: Suite: Judy Blue Eyes
A fókuszban tehát a kék, Judy szeme. „Hosszú narratív költeménynek indult a kapcsolatomról Judy Collinsszal. Hónapokon át ömlött belőlem, több noteszt megtöltött. Pokoli nehezen raktam hozzá zenét. Volt egy csomó dalrészlet, végül azt mondtam, énekeljük egybe őket, és nevezzük szvitnek, mert lényegében ugyanarról szólnak” – így Stephen Stills, aki (a Buffalo Springfield és a CS&N között) Judy kísérőzenekarában gitározott. Innen a szerelem. Bármilyen rövid lehetett, a gyönyör és a gyötrelem ezerszer hosszabb távú élményre inspirálta.
A CS&N első albumán, 1969-ben megjelenő szvit kihagyhatatlan darabja lett a Neil Younggal kiegészült zenekar repertoárjának, feloszlásuk után, újrázásaik idején is. Ez a felvétel 1982-ben készült, az eredeti trióval (zakóban Stills, mezítláb Nash, kockás ingben Crosby). S miként a szerző mondta, legalább négy-öt szám van a nyolc percben. Mások egész pályafutásában nincs ennyi emlékezetes dallam, ahogy pedig 7.30-nál a kubai örömzenére kifut, önmagában világsláger lehetett volna. Itt „csak” egy kóda.
Cowboy Junkies: Sweet Jane
Tíz éve már, hogy Lou Reed a Margitszigeten járt Poe-lemezével (The Raven), de régebbi dolgai is előjöttek. Zenekarában Jane Scarpantoni csellózott. Ez valószínűleg meg is határozta a Sweet Jane felkonferálását, arra viszont egyértelműen emlékszem, hogy a hölgy frenetikus szólóval jelezte: ez tulajdonképp az ő száma – még ha valamely fatális véletlen folytán Lou írta is.
1971-ben, a Velvet Underground történetének alapszakaszát lezáró Loaded albumon jelent meg. Azután Reed fellépésein, eredeti időtartamának kétszeresére nőve is mindig a címbéli név két szótagára futott ki. Habár szó esik benne egy konszolidált házaspárról is (Jack, Jane és a gyerekek), de a refrén mindent elsöpör. Lou Reed zseniális minimalizmusa működik itt. Pont elég annyi, hogy Sweet Jane – minden benne, bármi legyen is az.
Erre érzett rá, ezt az érzést erősítette fel a Cowboy Junkies. Tökéletes templomi albumukon (The Trinity Sessions, 1988) a sztorit elhagyva jóformán a refrénre csupaszították le a dalt, paradox módon végtelenné tágítva jelentéstartalmát. Az egyszerűség, az akusztikus hangzás és Margo Timmins éneke lélegzetelállító hatású. Nem véletlenül tartotta Reed is ezt a legjobb Sweet Jane-feldolgozásnak.
Eleni Mandell: Muriel
Nem könnyű Tom Waits számait másféle orgánumon elképzelni, mint az ő egyre mélyülő, egyre rekedtebb hangján, pedig… miért is ne. Egy három dupla cédéből álló sorozaton például kizárólag nők éneklik a szerzeményeit (Female Tribute to Tom Waits), közöttük Eleni Mandell a Murielt. Ez egy korábbi tribute albumról költözött át ide (New Coat of Paint), melynek összeállításánál nem volt szempont a nemi hovatartozás. Csak a minőség. Eleni Mandell Murielje minden mércét megüt. Ennek alapján fedeztem fel magamnak, és ajánlom jó szívvel bármelyik korszakát (saját nőinév-dalaival együtt: Tristeza, Pauline; Christine; Sylvia).
A Muriel 1977-ben jelent meg Tom Waits Foreign Affairs albumán. Muriel fájó hiányáról szól, miután elhagyta a várost – meg nyilván a róla éneklő pasast. Aki továbbra is minden bárban őt keresi, menekülne az emléke elől, de csak Murielt látja mindenütt, a hátrafésült haját és a gyémántcsillogást a szemében. „Ez az egyetlen jegygyűrű, amit neked veszek” – az elszalasztott lehetőség szomorú metaforája egy whiskey meg egy olcsó szivar társaságában.
Michael Jackson: Billie Jean
Nem igazán hangzik női névnek, pedig az, így hívtak egy híres teniszezőnőt is (Billie Jean King többszörös wimbledoni bajnok volt). Ez a Billie Jean azonban nem róla szól, hanem a zenész fiúkra rárepülő csajokról. Kissrácként Michael sok ilyet látott bátyjai körül. Később baja is lett eggyel, aki öngyilkossággal zsarolta, ha nem ismeri el, hogy tőle szülte a gyerekét. „Billie Jean nem az én szeretőm / Csak egy lány, aki állítja, én vagyok az / De ez nem az én fiam” – szól a refrén.
Az alkalmi kapcsolatok kockázataira figyelmeztető Billie Jean 1982-ben jelent meg. Jackson addig is sikeres volt, ezután akkora félisten lett, ami már könnyen egészségkárosodást okozhat. Népszerűsége elválaszthatatlan volt attól, hogy első fekete előadóként elérte, hogy klipjeit sűrűn sugározza a felfutó Music TV. Itt most mégsem a hivatalos videó látható, hanem a Motown Records 25. évfordulós koncertjén rögzített fellépése 1983-ból. A hang ugyanaz – merthogy playback –, viszont ezt végigtáncolja, nem is akárhogy. Előre lépegetve itt halad először hátrafelé (meg is őrül a nép a Moonwalk láttán 3.37-nél).
Michael Jackson itt még nagyon egyben van, minden tekintetben.
Björk: Jóga
Magyarul olvasva eltévedhetünk: a számnak semmi köze a jógához, sőt a dalszöveg sem mutat közvetlen kapcsolatot a címmel. Az is csak Björk elmondásából tudható, hogy ez egy név: régi barátnője, Jóhanna Jóhannsdóttir beceneve, aki a 2010-ben Reykjavík polgármesterévé választott színész, Jón Gnarr Kristinsson felesége. Mindez a 80-as évekbe, Björk zenekarához, a Sugarcubeshoz vezet vissza, amelynek egyik tagját, Einart a viccpárt második embereként küldte be a nép a városházára. Amilyen szimpatikus furcsasága mindez az izlandi közéletnek, olyan emblematikus figurája hazájának Björk.
Homogenic című albumát és rajta a Jógát afféle himnusznak szánta Izlandhoz. A véletlen értelméről, a szavak nélküli megértésről, az élesre állított érzékek szükségállapotának szépségéről is szóló szövegben többször elhangzik: emotional landscape. Magyarul elég nyögvenyelős, mégis ilyen „érzelmi tájkép” az, ahogyan Björk elektronikát és vonósokat összeolvasztva megfesti Izland hangképét. Nem véletlenül készített hozzá Michel Gondry számítógépes trükkökkel megbolondított természetfilmes klipet. Ebben alig szerepel Björk, ezért szavaztam a vonósok kísérte, 1998-as cambridge-i koncertfelvételre.
Everly Brothers: Barbara Allen
A női neveknek búcsút intve egyúttal búcsúzzunk Phil Everlytől is: január elején hunyt el 74 éves korában. Mama kedvence arcukkal, a country és a rock & roll jófiúiként azt mutatták meg az Everly fívérek, hogy mekkora üzleti lehetőséget rejt magában egy lágy harmóniákat éneklő fiúduó, s idővel azt is, hogy micsoda vonzerővel bír a bulvárra egy civakodó testvérpár – akaratlanul is utat törve Simon & Garfunkel, illetve legutóbb a Gallagher bratyók (Oasis) előtt.
Nagy slágereik (s egyúttal „lányos” dalaik: Wake Up Little Suzie, Cathy’s Clown) egyike a Barbara Allen. Ballada egy szerelmespár haláláról, könnyfakasztó záróképpel: a régi templomkertben eltemetett Willie sírján növő vörös rózsa és az új temetőben elföldelt Barbara sírján növő zöld rózsa a kettő közötti falon felkúszva összefonódik, majd elhal. Így lesznek egymáséi, holtukban.
52 lányt ígért a B-52’s, de csak 24-et adott. Utánuk előhívtunk tízet, de többször ennyien kimaradtak, mint például:
Beach Boys: Barbra Ann
Beach Boys: Help Me Rhonda
Blondie: Sheila
Bob Dylan: Visions of Johanna
Bob Dylan: To Ramona
Charles Aznavour: Isabel
Chuck Berry: Maybelline
Chuck Berry: Oh, Carol
Cocteau Twins: Alice
Creedence Clearwater Revival: Proud Mary
Crosby Stills & Nash: Guinnevre
Dale Hawkins: Suzie Q
Dexys Midnight Runners: Come On Eileen
Donovan: Jennifer Juniper
Eric Clapton: Layla
Four Tops: Walk Away Renee
Gilbert Becaud: Natalie
Georgie Fame: Rosetta
Hollies: Carrie Anne
Hollies: Jennifer Eccles
Julie London: Laura
Lou Reed: Sally Can’t Dance
Nara Leão: Maria Joana
Neil Young: Pocahontas
Paul Anka: Dianne
Police: Roxanne
Ramones: Sheena Is a Punk Rocker
Ramones: Judy Is A Punk
Ray Peterson: Tell Laura I Love Her
Rod Stewart: Maggie May
Rolling Stones: Angie
Simon & Garfunkel: Cecilia
Siouxsie & The Banshees: Christine
The Band: Ophelia
The Knack: My Sharona
Tom Jones: Delilah
Tom Waits: Alice…
…továbbá Hello, Dolly! a Hello, Dolly!-ból, Maria a West Side Storyból, Donna a Hairből, meg az Illés Szőke Annija és Sárikája, az Omega Lénája, a Hungária Marinája, a KFT Valériája és Elizabete, a Kispál és a Borz Jutkája és Emeséje, nem feledve Foxi Maxit és az Ó, te drága Klementinát…
…de mindenekelőtt és főként João Gilberto elérhetetlen szerelmét, a névtelen lányt Ipanemából, akinél a legjobb lesz most abbahagyni a végtelen keresést.
Legközelebbi téma: FÉRFINEVEK
