• MaNcs 25. évf. 5. sz. (2013. 01. 31.)
    Az MSZP és az Együtt 2014

    Erőgyűjtési szakasz

    Három hónappal azután, hogy Bajnai Gordon választási együttműködésre szólította fel az ellenzéket, és tizenöt hónappal a választások előtt továbbra sem tudni, hogy az ellenzék milyen alakzatban próbálja leváltani az Orbán-kormányt.

    2013 / 5
  • Interjú

    "Tudom, hogy mit művelek magammal"

    Lubics Szilvia ultrafutó

    Hahóton fogorvos, három gyerek édesanyja. 41 éves. Harminckét kilométerre lévő nagykanizsai otthonából időnként kocogva jár munkába a keményebb edzések mellett. Tíz éve kezdett futni, többszörös magyar bajnok, 2011-ben és 2012-ben az év ultrafutónőjének választották, már külföldön is jegyzik, s a hazai férfiélmezőnyt is rendszeresen megveri.

  • 2013, a napciklus tetőpontja

    Lángos özöne - Földmágneses viharok jönnek?

    Az utóbbi hónapokban csak a magasabb szélességeken élők érzékelhették a Földet elérő intenzív napszél hatását - gyönyörű sarki fény formájában. Legközelebb talán már nálunk sem marad észrevétlen.

  • chili&vanília

    Trettl levese

    Csúcsgasztronómia és repülőgépek egy fedél alatt - első hallásra különös párosítás, ma már azonban egyértelmű nemzetközi éttermi sikersztori.

  • A szerk.

    Tartson ki, György!

    Lapzártánk utolsó pillanatában érkezett a hír, mely szerint a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége keddi soros ülésén lemondásra szólítja fel az elnökét, Fekete Györgyöt.

  • A szerk.

    Törve, félbe

    Szétesett az LMP, őszinte részvétünk. Az, ami velük történt, annál is felfoghatatlanabb, mert a két félpárt és képviselői között sem szakpolitikai, sem a demokratikus berendezkedés alapjait érintő kérdésekben nagyítóval sem találnánk különbségeket.

  • Sajó László: Öt és feles

    A futball ábécéje

    (D mint drukker)

    A lelátó egyes részeit kell javítgatni ahhoz, hogy a repedezett betont ne tudják felszedni a rosszindulatú szurkolók, s azt bedobálva nehogy kárt tehessenek valakiben. (Domonyai László, az MTK ügyvezető igazgatója) Ki az a hülye, aki erre kimegy?

  • Cserey Gyula

    Az oroszlán ugrani készül?

    Kiléphet-e Nagy-Britannia az Európai Unióból?

    David Cameron brit miniszterelnök szerint felül kell vizsgálni az országa és az Európai Unió közötti viszonyokat, mert hátrányosak az Egyesült Királyságnak. Az így kialkudott új játékszabályok fényében dönthetnének majd a britek a legkésőbb 2017-ig megtartandó népszavazáson, hogy az unión belül vagy kívül akarják-e folytatni.

  • Keszthelyi András

    Középre húz a szívem

    Konszolidál-e Orbán?

    Pár hét alatt két fontos kérdésben hátrált meg a Fidesz. Először december végén a felsőoktatási keretszámok, majd év elején a szavazói regisztráció ügyében. Nem sokkal később felröppent, hogy a kormány valamilyen formában vissza akarja hozni a 13.

  • Másodfokon az ipari kémkedési ügy

    Az orosz meló

    Új megvilágításba kerülhet az az ipari kémkedési bűnügy, amelynek sajátossága, hogy nem történt ipari kémkedés. A tét hárommilliárd forint. A Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon folytatódik az ügy.

  • Új, orbánista agrárkamara

    Tartalomhoz forma

    "MMA-szindróma" - így összegezte a Narancsnak az egyik érintett szervezet alelnöke a gőzerővel szerveződő új agrárkamara körül kialakult helyzetet: hogy tudniillik a kamara a Fekete György-féle művészeti akadémiához hasonlatos Fidesz-közeli köztestületté alakulhat.

  • Interjú

    "Canossát nem fogunk járni"

    Tabajdi Csaba, az MSZP EP-képviselője a párt nemzeti programjáról

    A kolozsvári bocsánatkéréssel és a "nemzeti program" meghirdetésével a szocialistáknak nem az a céljuk, hogy a szimbolikus politizálásban konkuráljanak a jobboldallal - mondja a párt európai parlamenti képviselője.

  • Miért éppen Amerika? - Iskolai lövöldözések

    Mi késztethet arra egy fiatalt, hogy halomra lőjön egy rakás gyereket? Miért nem szúr senkinek szemet a sokszor hónapokig tartó előkészítés? Ki a felelős? A szülők, az iskola, a gyilkosokból sztárt csináló tömegmédia?

  • A burmai rohingják

    Számkivetettek

    Jó néhány népcsoport van a világon, amelynek tagjai etnikai hovatartozásuk miatt otthontalanok a saját hazájukban - bár kétségkívül más típusú hétköznapi élmény a szegregáció, mint az állandó rettegés és életveszély.

  • Hotelstars minősítés

    Új csillag születik

    Tavaly július óta csak a Hotelstars minősítési rendszerhez csatlakozott szállodákon maradhat csillagos besorolás. Ez kissé megbolygatta a korábbi hotelkategorizálási rendszert.

  • Magányosan a mozgalomban

    Ajtony Árpád (1944-2013)

    Amikor 1969-ben megjelent a fiatal írókat bemutató Naponta más antológia, sokat viccelődtünk: nem inkább Napon Tamás lenne az adekvát cím? Hiszen annak legalább nincs semmi értelme. Olyan jókádárista.

  • "Ezek az emberek elpusztíthatatlanok" Interjú Térey Jánossal

    A már negyvenes évei elején is szinte klasszikusként tisztelt, színpadi szerzőként is sikeres Térey Jánossal beszélgettünk a hazafias költészet XXI. századi lehetőségeiről, a magyar történelmi emlékezetről és hárításról, nemsokára megjelenő új kötetéről és a Nemzeti Színházról.

  • Interjú

    Zsidó Disneyland helyett - Michael Chabon interjú

    Amerika egyik legsikeresebb írójának először jelent meg regénye magyarul: a Jiddis Rendőrök Szövetsége egyszerre krimi, zsidó sorstörténet és alternatív történelmi fantáziadarab. A 49 éves szerzővel alacsony-, magas- és elveszett kultúrákról beszéltünk telefonon.

  • Könyv

    Kohn Winnetou

    Michael Chabon: Jiddis Rendőrök Szövetsége

  • Szürkületi vakság

    Eugen Ruge: A fogyatkozó fény idején

    "Az NDK összeomlása után - voltaképpen mindmáig tart ez - a keletnémet létezést alacsonyabb rendűnek, másodrangúnak, másodosztályúnak tekintette a közmegegyezés..." - idézi a fülszöveg a szerzőt, aki ezt nem fogadja el, s ha nem is versengést, de "önmagunk komolyan vételét" várja, értelemszerűen önmagától is.

  • Krúdy Gyula: A macskavári sasok

  • Karen Thompson Walker: Csodák kora

  • Mi lesz a Magyar Színházzal?

    Gyertek, gyerekek!

    Ifjúsági színházat szeretne L. Simon László a Hevesi téren, akár önállóan, akár a Nemzeti Színház részeként. Az igazgatót arról kérdeztük, mit szól az ötlethez, a kritikusokat meg arról, szükség van-e egy új ifjúsági színházra.

  • Interjú

    Élet a bunkerban

    Szögi Csaba, a Közép-Európa Táncszínház vezetője

    A Bethlen Téri Színházban működő legrégebbi kortárs táncszínház is a megszűnés szélén bokázik. Próbálnak előremenekülni, új programokkal, szélesebb célközönséggel. De mikor beszélgettünk, még tartott az egy hónapos szénszünet.

  • Magyar táj, magyar ecset

    Székely Csaba: Bányavakság

    Nem tagadom, volt némi - aggodalommal vegyes - gyanakvás bennem Székely Csaba drámáit olvasván: túlságosan is erőteljesnek látszott az a fegyverzet, amelyben elénk pattant, és jöttek a díjak is rögvest.

  • Verd szájba

    Ábrahám Pál: Viktória

    "Lesz-e úgy, mint valamikor rég?" - énekli a címszereplő dorozsmai grófnő Ábrahám Pál 1930-as, a Király utcából egyetlen kurta esztendő leforgása alatt egészen Londonig kalandozó operettjének első felvonásában.

  • rés a présen

    Imádok itt lenni

    Márcio Canabarro táncos

  • Látszik rajta

    Baksa-Soós János és Csákány István a Laborban

    Herczeg Klára figuratív szobrászművész, a bájos vízhordó nők, munkásmozgalmi harcosok és a makói Öcsi-szobor alkotója élete legprogresszívabb döntését hozta meg a nevét viselő díj megalapításakor.

  • Power/Erő

  • A rajtaütés

  • Interjú

    "Amilyennek kinéz" - Aki Kaurismäki filmrendező

    A Leningrad Cowboys menni Amerika, A múlt nélküli ember, a Bérgyilkost fogadtam, a Kikötői történet 55 éves rendezője oldott hangon adott interjút lapunknak a thesszaloniki filmfesztiválon, ahol retrospektív sorozatot vetítettek életművéből.

  • Elő a zsebkendőkkel!

    Joe Wright: Anna Karenina

    Ha az első perctől berzenkedünk, hogy kérem szépen, ez nem Tolsztoj, az nem azért van, mert Tom Stoppard forgatókönyvíró nem végezte el rendesen a munkáját. A felvágatlan angol regénybe illesztett míves papírvágó késtől a negyvenfős szénakaszáló bandáig itt van szinte minden, ami képre váltható, csak a hang hiányzik, amely bemutatja a szereplőket és elmeséli a történetüket.

  • Film

    Viagra fitneszsalátával

    40 és annyi

  • Szabadúszók

  • Egyesült állatok

  • tévésmaci

    Mér, villog a keserű sas

  • étel, hordó

    Mezzo

    Sokáig a John Bull Pub hálózat budai létesítménye volt a Csaba utca és a Maros utca sarkán álló vendéglátóhely, az ír kocsmáknak azonban rég leáldozott. Rolls Royce és lazaccsíkok, szarvasfilé és high-tech - a Mezzóban jártunk.

Legfrissebb Narancs

Interjú Bodolai Lászlóval
Kié lett az Index?
A fele tán igaz
Magyar–iráni atombiznisz
Ezt is megússza
Orbán és az Európai Néppárt
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...