A szerzők magyarázata szerint „emblematikus fotón a (…) a 2016-os emlékév arculattervezéséhez, vagyis óriás- és egyéb plakátok, falfestések, épülethálók kompozícióihoz felhasznált, korabeli szereplőket ábrázoló képeket tekintjük. »Beazonosításon« pedig a képeken szereplők rövid élettörténeteit”. A kormányzati megbízásból készített óriásplakátokon 23 személy szerepel, közülük 21 egyértelműen azonosítható, egy személynél kételyek merülnek föl, egy személyt pedig bizonyíthatóan tévesen neveztek meg a kampány során.
Az intézet három munkatársa, Eörsi László, Rainer M. János és Sárközy Réka már hónapokkal ezelőtt, a plakátok kikerülése után hangot adott annak, hogy az egyik képen látható gyerek nem Dózsa László, amint azt az óriásmolinók hirdetik, hanem Pruck Pál. Az emlékév társelnöke, a többszörös igazgató Schmidt Mária azonban kitartott amellett, hogy márpedig az Dózsa László gyerekkori fotója, és ugyanazon lendülettel lehazugbűnözőzte Pruck Pált. Dózsa László meséje és Schmidt Mária szakvéleménye azonban már akkor is vitathatatlan vereséget szenvedett a tényekkel szemben.
Három hete kiderült az is, hogy tavaly novemberben az OSZK főigazgatója írásos figyelmeztetésben részesítette az említett három történészt (valamint Ungváry Krisztiánt); az indoklás szerint megsértették az OSZK nyilatkozati rendjét azzal, hogy a sajtómegkereséseket nem irányították automatikusan a sajtóosztályra. Rainerék megszólalása úgymond nem tudományos, hanem „közéleti jellegű” volt, amire az intézmény „nyilatkozati rendje” érvényes. Ez az indoklás elsőre is annak látszott, ami: kamunak. A történészek a korszak elismert kutatóiként ugyanis egy ténybeli tévedésről fejtették ki szakmai álláspontjukat. (Nota bene: az eset abszurditása nem ebben az önmagában is lidérces epizódban, hanem abban a lehetséges értelmezésben mutatkozott meg a legjobban, miszerint a főigazgató a figyelmeztetéssel valójában megmentette kollégáit a nagyobb bajtól, például a kirúgástól vagy intézetük végleges beszántásától.)
A négy történész fenyítése mögött Schmidt Mária sziluettje sejlett föl. Schmidt szerepe közismert az ’56-os Intézet önállóságának 2012-es fölszámolásában, s azt is tudjuk, hogy e tudományos műhelyt a maga fennhatósága alá akarta vonni. (És innen nézve az OSZK osztályaként való további működés szerencsés fejleménynek tekinthető.) A szakmában azt is evidenciaként kezelik, hogy ebbéli szándékáról Schmidt továbbra sem mondott le. Ő maga persze nem kommentálta Rainerék fegyelmijét, miért is tette volna, ha úgysem bizonyítható semmiféle ráhatás.
Az ’56-os Intézetet egy tavalyi rádióinterjúban Schmidt Mária kvázi fölszólította annak a munkának az elvégzésére, amelyet Rainerék a most nyilvánosságra hozott jelentéssel lezártnak tekinthetnek. Az ’56-os Intézet munkatársai ezúttal lassan, tagoltan is elmondták, hogy Schmidt Mária is megértse: a képen nem Dózsa László, hanem Pruck Pál látható.
Egykorú szemtanúk szerint 1997-ben Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia előző évben leköszönt elnöke a rá jellemző szenvedéllyel kelt ki egy a Magyar Nemzetben publikált írás ellen, amely a finnugor elméletet tagadó gondolatkísérleteknek is helyet kért a nap alatt. Kosáry kijelentette, hogy azzal a cikkel a „tudományos alvilág” jelent meg az újságban. A szerző, Schmidt Mária egyébként a Fidesz akkori nagy menetelését – a jobboldali térfél lehető legteljesebb, a szélsőségeket is magába foglaló bekebelezését – igyekezett segíteni a maga szerény eszközeivel. Azóta már, példa erre Rainerék főigazgatói figyelmeztetése, nem éri be annyival, hogy a nagy cél érdekében hülyeségeket irkál és beszél.
