A szerk.

Beefben Verával

És most következzenek belföldi híreink! A mögöttünk álló hétvégén négy fontos esemény is történt hazánkban. Ezek sorrendben.

Könnyű az élet

Valamikor március közepén jelent meg a CÖF nevű kormányzati civil szervezet – teljesen nyilvánvalóan közadakozásból és üvegvisszaváltásból finanszírozott – országos plakátkampánya, kábé azzal az üzenettel, hogy a hazaáruló magyarországi ellenzéket Amerikából finanszírozzák dollárokkal.

Vigyázzállás, kihúzza magát

A múlt kedden hozta nyilvánosságra Magyar Péter azt az 1 perc 53 másodperces hangfelvételt, amelyen akkori felesége, Varga Judit, a 2023 januárjában még hivatalban lévő igazságügyi miniszter súlyos állításokat fogalmaz meg a kormányzati szereplőt – vagy szereplőket – érintő korrupciós botránnyal összefüggésben.

Felhőkarcolók sötét árnyéka

November végén derült ki – alig egy héttel azután, hogy Budapest az egyesítésének 150. évfordulóját ünnepelte –, hogy a főváros egyik legnagyobb rozsdaövezetét, Rákosrendezőt, az egykori vasúti rendező pályaudvar területét az Egyesült Arab Emírségekből származó üzletember, Mohamed Alabbar akarja megvásárolni.

Most kőhalom

Akár el is képzelhetnénk egy pillanatra, amint Magyarország hivatalban lévő igazságügyi minisztere épp a szuterén ablakán gyömöszöli kifelé a betyárbútort egy jó előre odatámasztott gorilla karjába, majd maga is megpróbálja követni a csomagját, de miután ez nem sikerül neki, ordítozva távozik a konyhaajtón át.

Elfelejtette

Miután a Fidesz megnevezte főpolgármester-jelöltjét, Vitézy Dávid is elhatározta magát arra, amiben mindenki más régóta biztos volt: elindul a június 9-i önkormányzati választáson. Noha korábban az LMP kapacitálta a főpolgármester-jelöltség elfogadására, kampányindító videójában Vitézy a párt nevét ki sem ejtette. Csak néhány órával később egy gigantikus, négy újságoldalnyi terjedelmű interjúban tette meg.

Egy rakás szerencsétlenség

Kis köpcös emberke, olyan mitugrászforma, piros ingpulóverben. Szaladgál, toporog a kocsik között, rázza az öklét, lökdös, taszigál mindenkit és pöröl. Fenyegetőzik, gyalázza a körülötte állókat, káromkodik ocsmányul, törve a magyart. De küzd.

Az aranytojást tojó ló

Hamar jön az idén a húsvét, úgyszólván itt van már a nyakunkon. S ahogy a húsvéttal mindig szokott, jön az Operaház Parasztbecsület-szezonja is – szerencsére. Pont jókor, hisz’ most van rá a legnagyobb szükség, nem is csak a húsvéti áhítat miatt, de praktikus okokból is. Az Operaház ugyanis – tán úgy tíz esztendeje – Georges Delnon rendezésében játssza a darabot, s ez a tény manapság különös aktualitással ruházza fel az előadást.

Mosdatók

Szegény Orbán Viktor ezúttal tényleg igyekezett, a kormányfő választása láttán a neves politikai elemző is retirált, miszerint „alábecsültem Orbán Viktort” – erre tessék, kiderült, hogy ezúttal is szar került a palacsintába. Nem, nem amiatt, mert a gyalázatos tettet elkövető lúgos orvos ügye Sulyok Tamás akkori Ab-elnök hathatós közreműködésével húzódott a kelleténél évekkel tovább – pedig normális országban ez önmagában elegendő ok lett volna a körültekintőbb jelölésre.