A Fidesz Stop!-petícióját is meghackelték a NERbottal

  • narancs.hu
  • 2021. november 26.

Belpol

Több mint kétezerszer töltötték már ki kamu adatokkal.

Kamuadatokat és email-címeket használva tömegesen tölti ki a kormány “Stop Gyurcsány! Stop Márki-Zay!” petícióját az a számítógépes program, amely ugyanezzel a módszerrel már két korábbi nemzeti konzultáció esetében is akár tízezerszám generált fals kitöltéseket, válaszokat.

Tomanovics Gergely csütörtök este több élő közvetítést is elindított a Youtube-csatornáján, ezeken látszik, ahogy az általa írt algoritmus, a NERbot mintha nem lenne holnap, úgy tölti ki a Fidesz – teljesen értelmetlen – petícióját.

Már a nemzeti konzultációk alkalmával se okozott különösebb problémát az oldalak meghekkelése, a petícióról most azt írta:

„még a nemzeti konzultációénál is trágyább: nem csak a CAPTCHA-t nem sikerült beállítani még most sem, de ez már az e-mailcím valódiságát se ellenőrzi, úgyhogy

teljesen komolytalan az egész, a Fidesz által közölt kitöltésszámot is ennyire vehetjük majd komolyan – a NERbot célja, hogy erre rávilágítson”.

Egy idő után már volt olyan petíció, amit Robot Vagyok néven adott be a Tomanovics a NERbot által. A végén 2300 fölött járt már a kitöltött petíciók száma. 

A NERbot nyári, konzultációs akcióját követően a kormány feljelentést tett. Nehéz lenne megmondani, milyen bűncselekmény történt, ha a védelem hiányában még csak fel sem kellett törni a konzultációs oldalt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk