A fogorvosoknál is jöhet a praxisközösség

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 19.

Belpol

A tervek szerint szeptember 1-jén indulhat a modellváltás, a módosítás szerint mostmár tisztán fogorvosi praxisközösségekkel is.

Rendeletmódosítással tették lehetővé a fogorvosi praxisközösségek létrehozását - jelentette be az EMMI.

A Kásler Miklós miniszter utasítására kiadott engedély lehetővé teszi, hogy  - amennyiben az adott alapellátást nyújtó fogorvosi szolgáltató vállalja az emelt szintű szolgáltatás nyújtását - létszámkorlátozás nélkül fogorvosi praxisközösséget hozhat létre, ami által jogosulttá válik a 100%-os bértámogatás igénybevételére.

A kollegiális praxisközösségek egy adott területhez tartozó háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgálatok közösségét jelenti; a modellváltás a tervek szerint szeptember 1-jén indulhat el, és azért van rá szükség, mert mert 928 üresen álló praxis van Magyarországon.

A praxisközösségek létrehozásának célja, hogy lerövidüljenek a betegutak és csökkenjen a kórházak terheltsége is.

A praxisközösségekről szóló vonatkozó kormányrendelet jelenlegi módosításával tehát a fogorvosi praxisok létszámkorlátozás nélkül tisztán fogorvosi praxisközösséget is létrehozhatnak, amellyel ők is jogosultak a 100%-os bértámogatás igénybevételére.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk