A kormány "gyűlöletbeszédként" értékeli az EU-s kritikákat

  • narancs.hu
  • 2021. július 6.

Belpol

Külön kormányhatározatban állnak ki "a Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai támadások" ellen.

Egy kedden megjelent kormányhatározatban (!) reagált a kormány az LMBTQ-közösséget a pedofíliával összemosó homofób törvényt ért európai kritikákra.

Egy kicsit hosszabban idézzük az Orbán Viktor által aláírt határozatot, amelyben a kormány a következőket állapítja meg:

  • Számos európai uniós tagország kormányfője, más kormányzati képviselője, illetve több európai uniós tisztségviselő olyan durva és antidemokratikus kijelentésekre ragadtatta magát a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény kapcsán, amellyel átléptek egy vörös vonalat. Az a hangnem és azok az állítások, amelyeket megfogalmaztak, rég letűntnek hitt korok gyarmatosító beidegződéseit és magukat felsőbbrendűnek tartó szereplők minden tiszteletet nélkülöző hatalmi megnyilatkozásait idézik. A Magyarországot ért durva és antidemokratikus politikai és hatalmi támadásokkal szemben hazánknak minden rendelkezésre álló európai jogi eszköz alkalmazásával meg kell védenie magát. A gyűlöletbeszéd Magyarországgal szemben is tilos! Elfogadhatatlan, hogy egyes európai bürokraták napi ideológiai csatározásokra használják a közösségi jogot. Mindez szöges ellentétben áll a jóhiszemű és tisztességes együttműködés és a méltányosság európai követelményével.
  • A mindannyiunk számára fontos közös európai értékekre és alapvető jogokra nem lehet egy olyan étlapként tekinteni, amelyből az európai ideológiai fősodor képviselői önkényesen válogathatnak aszerint, hogy mi az, ami a szívüknek kedves, és mi az, amelyre fittyet hánynak. Az őshonos nemzeti kisebbséghez tartozók egyéni és közösségi jogainak védelme, az európai uniós tagországok nemzeti és alkotmányos szuverenitásának, önállóságának maradéktalan elismerése, a közösségek önrendelkezéshez való joga, illetve a gyermekvédelem értéke nem szabadon választható, hanem mindenkire nézve irányadó európai jog és érték!
  • Mi, közép-európaiak ismerjük jól, hogy milyen az, amikor az állampárt, illetve az általa működtetett diktatórikus rendszer vagy karhatalmi erő akarja a szülők helyett nevelni a gyermekeket. A kommunistáknak sem engedtük ezt meg, nem engedjük hát, hogy a liberális demokrácia önjelölt apostolai a magyar szülők helyett neveljék a gyermekeket. Nem engedhetjük, hogy a szülők helyett civil szervezetek gyámsága alá helyezzék a gyermekeinket.

A kormány ezért felkéri Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy tájékoztassa uniós partnereinket a határozat tartalmáról, az LMBTQ-ellenes törvényről és a kabinet további gyermekvédelmi intézkedéseiről. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk