Mindennél fontosabb számukra a szabadság, társadalmi ideákban nem, inkább egy kicsi, de erős államban és a "posztkommunista attitűd" eltakarításában hisznek. Szóhasználatban, gondolkodásban gyökeresen mást próbálnak mutatni, mint a népi balos, de nevében konzervatív és a fogalmazásuk szerint "arcélét és hitelét vesztett" liberális értelmiség. Ahogy egyik népszerű bloggerük fogalmazott: "Mi más korban nőttünk fel, mások vagyunk. Utóbbi adottság, de egyszersmind szándék is." Mára több száz főt tömörítő laza közösségükben az őskonzervatívtól a libertáriusig a jobboldali spektrum minden árnyalata képviselve van, a szélsőjobb irányába viszont nincs átjárás. Köreikből érkeznek a jobboldal új, időnként a Fidesszel szemben is kritikus megmondóemberei, míg némelyek közülük a második Orbán-kormány színre lépése óta a kormányzati politika alsó lépcsőfokain is jelen vannak. Amikor a távlatokról kérdeztük őket, röviden és nagy egyetértésben válaszoltak: "A cél a polgári Magyarország."
Közös nevező
Az első Orbán-kormány ideje alatt a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas még valódi utánpótlásbázisát adta az akkori kormánypártnak. Innen nőtte ki magát a Fidesz mai középnemzedékéhez tartozók közül Nyitray Zsolt, Rogán Antal és Gyürk András. Különösen utóbbinak volt nagy szerepe abban, hogy 1999-ben az ifjúsági szervezet belső terjesztésű lapjaként megjelent az Utolsó Figyelmeztetés (UFI); Gyürk kimondott szándéka volt egy ifjú konzervatív gondolkodókból álló hátország megalapozása. Az UFI ekkoriban még nem volt több, mint a Fidelitas időszakos, egy-kétezer példányban kiküldött hírlevele. Születése idején mindennapos téma volt a baloldali médiauralom; Orbán Viktor alig egy évvel azelőtt hirdette meg a "médiaegyensúly" politikáját. A jobboldali sajtó fellegváraiban a 40 fölötti jobboldali újságírók és értelmiségiek pozíciói érinthetetlenek voltak, így a jobboldali szabadelvű városi fiatalok az UFI körül csoportosultak. 2001-től az UFI anyagaiban egyre szaporodtak a szervezeti hírektől elkülönülő témák, önálló rovatok és publicisztikák. "Magától értetődően alakult ki a szerzőkben az igény, hogy ne csak új pártsejtek létrejöttéről adjanak hírt, de megírják a gondolataikat is" - mesélte a Narancsnak a korai évekről Rajcsányi Gellért, az UFI kilenc évvel későbbi alakváltozatának, a mandiner.hu-nak a jelenlegi főszerkesztő-helyettese. ' akkoriban még lelkes olvasóként készített riportot a szerkesztőkkel, mielőtt maga is a lap újságírója, később szerkesztője lett. A mandiner.hu jelenlegi szerkesztői és állandó munkatársai közül kezdettől jelen volt még Balogh Ákos Gergely (akkor főszerkesztő-helyettes, ma főszerkesztő), a főszerkesztő-helyettes (ma már a Heti Válasz munkatársa) Ablonczy Bálint, valamint Novák Tamás és Skrabski Fruzsina (a tavalyi Biszku-film készítői). Az UFI főszerkesztője éveken át Hegedűs Zoltán, egykor aktív Fidelitas-tag volt; a korai évek meghatározó szerzői közé tartozott Szálinger Balázs is, az akkortájt feltűnő, azóta József Attila-díjjal elismert költő.
Megismerkedésük, elindulásuk fontos helyszíne volt a 90-es évekbeli Egyetemi Széchenyi Kör (ESZÉK). Az ismeretségek kisebb közösségekbe, kocsmatársaságokba szerveződtek, ebben pedig az érintettek szerint szerepe volt a Kor-határ Alapítvány korai szervező munkájának is. A Kor-határ a 90-es évek végétől minden évben megtartotta a kőszegi Fesztivál a határon című rendezvényt, és már az első Orbán-kormány ideje alatt számos klubdélutánt, beszélgetést hoztak össze Budapesten is. Bemutatkozó szövegük felütése jól mutatja azt az űrt, aminek betöltésére valós igény mutatkozott: "A 20-as, 30-as generáció helyzetéről gondolkodva jutottunk arra a megállapításra, hogy jelenleg nem létezik olyan fórum, ahol a fiatalok közösen vitathatnák meg az őket leginkább érdeklő kérdéseket." Két, azonos évfolyamra járó történészhallgató szerepe különösen fontos volt ezekben a körökben: Ablonczy Balázsé és Gyürk Andrásé. Előbbi azóta az egyik legelismertebb fiatal történész (Trianon és az azzal kapcsolatos történelmi legendák kutatója, Teleki Pál monográfusa), 2006 elejétől az ifjú konzervatívok legfontosabb folyóiratának, a Kommentárnak a főszerkesztője, utóbbi pedig 1996-tól 2005-ig a Fidelitas elnöke, jelenleg fideszes EP-képviselő.
Felfele bukás
"Már az első generáció is a rendszerváltást követően szocializálódott, és a 90-es évek második felében szerezte első közéleti tapasztalatait. Számunkra az, hogy bejárhatjuk Európát, hogy négyévente szabadon választhatunk, hogy a média plurális, már mind evidencia. Épp emiatt semmi sem fontosabb számunkra, mint a szabadság eszménye és valósága. Talán ez, a szabad szellemű kiindulópont választ el bennünket legélesebben a konzervatív gondolkodók korábbi nemzedékeitől" - fogalmazott a Narancsnak a mandiner.hu két szerkesztője, Balogh Ákos Gergely és Rajcsányi Gellért. Más interjúalanyaink is egyetértettek abban, hogy szociológiai értelemben csak nagyon óvatosan lehetne definiálni e körök eredőjét. "Talán annyit el lehet mondani, hogy döntően városi fiatalokról van szó, akik a nagyon tágan értelmezett középosztály családjaiból kerültek ki. Nehéz általánosítani, vagy akár jellemző szocializációs útvonalakról beszélni. Van, aki tinédzserként még anarchista mozgalmakban vagy a punk-őrületben vett részt" - mondták mandineres beszélgetőpartnereink. Sokan a dunántúli városi középosztályból érkeztek. Elbeszélésük szerint az utódpárttal szembeni averzióikat az idősebb generációnál már a Horn-kormány "retrográd" politikája, a fiatalabbaknál előbb Medgyessy ügynökbotránya, majd a Gyurcsány-korszak lépten-nyomon megerősítette.
"Ez a történet ma már legkevesebb három elkülöníthető generációt érint. A mandiner.hu jelenlegi szerkesztői között vannak egyetemisták, miközben a korábbi UFI-szerzők és szerkesztők, az ún. 'láthatatlan szerkesztőség' tagjai közül a legtöbben már túl vannak a harmincon, sokan családot alapítottak, és vannak, akik már a negyvenet közelítik" - egészítették ki a képet a mandineresek. Sokan a korábbi szerzők közül ma is azt mondják, hogy a 90-es évek második felének Fideszét, a "98"-as vagy a "2000"-es Fideszt tekintik politikai eszményképüknek, dinamizmusát éppen úgy, mint "polgári" értékrendjét. "Orbán ekkor mondott valami olyasmit, hogy olyan országot szeretne, ahol senkit nem érhet hátrány a származása miatt - de előny se. Akkor úgy éreztem, na, ez az a mondat, amire vártam" - nosztalgiázott a Narancsnak a körökhöz tartozó, ma ismert (és már gyanakvóbb) jobboldali újságíró.
A 2002-es választásokon a lelkesedés töretlen, de álláspontjuk már nem mentes a kritikától. Akkor többnyire még a politikai részvételt a maga egyszerűségében élvező egyetemisták, míg az idősebbek közül az első Fidesz-kormány alatt többen beszédíróként, kommunikációs munkatársként dolgoztak a Miniszterelnöki Hivatalban, s részben ennek is betudhatóan már kevesebb illúzióval viseltettek a gyakorlati politika iránt. Némelyek a kampány háttérembereiként is dolgoztak. Beszámolóik szerint unták Wermer András folytonosságra koncentráló, a választás jelentőségét kisebbíteni kívánó kampányát, amely a választást mintegy a sikeres kormányzati munka demokratikus kötelességtudatból tudomásul vett megzavarásának kívánta bemutatni, melynek kimenetele épp ezért úgyis egyértelmű. "A kokárda marhaság volt, másrészt viszont a köteles beszéddel kapcsolatos manipulációra sem reagáltak érdemben. Arra pedig, ami az első fordulóban történt, a kampánystábnak egyszerűen nem volt receptje" - mondta egyikük. A beszélgetések során az is kiviláglott, hogy a koronaúsztatáshoz hasonló aktusoktól többen már akkor viszolyogtak. "A második forduló előtti két hét lendülete - függetlenül a kínos kitételektől, hogy a haza nem lehet ellenzékben - tovább erősítette a közösségünket, a bukás pedig még inkább." Orbán 2002-ben szólított fel a jobbos sajtópaletta nagy részének előfizetésére a Heti Választól a Magyar Nemzeten át a Demokratáig, ezzel gyakorlatilag kijelölve az UFI pozícióját: "Mi lehettünk a független jobbos sajtó, a 'polgári underground'." A lap renoméján sokat dobott a D-209 botrány után megjelent különkiadás, ebben közölt anyagaikra már az országos sajtóban is rendszeresen hivatkoztak. "A nyelvhasználatban, a stílusban tudtunk váltani, ennek a fordulatnak egyik ihletője volt például a korai Narancs is. Ezzel újabb és újabb generációk számára is vonzóvá tudtuk tenni az írásokat. A konzervatív alapállású újságíróknak ehhez sosem volt érkezésük, és soha nem is törekedtek rá" - hangzott el egy másik mandineres beszélgetésen.
Az UFI címlistája a kezdeti 1500-ról 20-30 ezerre kúszott, egyetemi éveiket taposó szerkesztői pedig az önállósodás mellett döntöttek, és kiemelték a lapot a Fidelitas kötelékéből. A 2002-es kormányváltás után a már színes UFI kiköltözött az újságosstandokra; 2004-ig havonta egyszer jelent meg, és pár ezer példányt nyomtak belőle. "Néha tudtunk jelképes honoráriumot fizetni, de alapvetően szívből ment a cucc. A bevételek épp csak a nyomdaköltséget fedezték, ehhez tudtunk még némi plusztámogatást begyűjteni" - nosztalgiázott Balogh és Rajcsányi, akik szerint a független, kritikus attitűd megszilárdulásának jót tettek az "ellenzékben" töltött évek. Abban nemcsak ők, szinte minden beszélgetőtársunk egyetértett, hogy a közösséget megteremtő legfontosabb szervező erő a 2002-2006 közötti "katasztrófakormányzás" volt.
Csomópontok
A Heti Válasz (HV) 2004-es újjászületése több beszélgetőtársunk szerint kulcsmozzanat volt. Kritikusai szerint 2004-re Elek István főszerkesztő gyakorlatilag "lenullázta a lapot érdektelen, a népnemzeti vonalat erőltető szerkesztői stílusával, egyáltalán nem törődve a piaci igényekkel". A példányszám ekkorra 13 ezer alá zuhant, és az üzemeltető alapítvány kuratóriuma végül ötmillió forintért adta el azt az újságot, amelynek három évvel korábban csak az indító kampányára 108 millió forintot költöttek a kormányzat biztosította tőkéből (a Heti Válasz eladásának részleteiről lásd: Végkiárusítás, Magyar Narancs, 2004. június 10.). Az új vezetés fiatal újságírókat is szerződtetett, és odafigyelt a képzésükre is. Ekkor indult a mai HV egyik vezető szerzője, Stumpf András karrierje, nem sokkal később szerződtették az UFI-ból Ablonczy Bálintot, és Rajcsányi is azóta közöl rendszeresen cikkeket. A Heti Válasz irányváltása egy ismert jobboldali blogger szerint azért is volt fontos a számukra, mert "ez volt az első, biztos háttérrel rendelkező jobboldali lap, amely teret adott olyan típusú oknyomozó írásoknak, amik korábban csak az Élet és Irodalomban, a Magyar Narancsban és más balos újságokban jelentek meg".
A Heti Válasz-csoport a Magyar Nemzet-csoporthoz hasonlóan ajánlatot tett a befektetőt kereső UFI-ra, de azt végül a Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf nevével fémjelzett CEMP portálcsoport integrálta. Így lett az UFI-ból Reakció, majd Reakció blog. Az utánpótlás szempontjából lényeges adalék, hogy 2005-ben a Fidesz útjára indította a Szabad Európa gyakornoki programot, évente húsz fiatal számára biztosítva lehetőséget, hogy első politikai tapasztalatait Brüsszelben szerezze meg. Ennél jóval nagyobb a jelentősége a Kommentár folyóirat 2006-os megszületésének: felszabadító hatást gyakorol azóta is, elsősorban a "második nemzedék" tagjaira, és a lap törekszik is rá, hogy minél nagyobb számban tudhassa őket szerzői közt. (A Kommentár rendszeres szerzője például a lapunkban tárcasorozatot üzemeltető Balázs Zoltán is.) "Végre egy lap, aminek alkotóközösségéhez, szellemiségéhez kapcsolódni nem csak intellektuálisan vonzó, de kimondottan szexi is" - mondta a Narancsnak a már idézett jobboldali újságíró, utalva azon független és szabadelvű jobboldali műhelyek fájó hiányára, amelyek intézményesítésére a konzervatív értelmiség korábban kísérletet sem tett. A Kommentár volt az első lap, amely visszatérően foglalkozik a nyugati, de főleg az angolszász konzervatív társadalmi és politikai hagyományokkal, nézetekkel, ezzel egyszersmind kiemelve a vitákat a napi belpolitikai csatározások kontextusából. Egy Reakció blogos szerző a Kommentár megjelenését az amerikai konzervatív The National Review ötvenes évekbeli születéséhez hasonlította: "Ott is egy alapvetéseiben közös, együtt gondolkodó közösség önfelismerése és igénye teremtett meg egy önálló, független lapot." Az elmúlt években a Kommentár Alapítvány szervezte a "polgári underground" legnagyobb szabású, immár több száz fiatalt megmozgató - többnyire zártkörű - konferenciáit, műhelybeszélgetéseit is. Az ifjú konzervatívoknak 2006-ban már minden irányban megvoltak a kapcsolódási pontjaik. Többen (köztük Rajcsányi) rendszeresen publikáltak a korábbi, Szombathy Pál-féle Magyar Hírlapban, ahogy a Magyar Nemzetben is; jól ismerték a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteit, távolról kapcsolódtak hozzájuk más kulturális szerveződések (például az IGEN Katolikus Kulturális Egyesület) és kisebb lapok (mint például a Magyar Kurír) újságírói is. De ahhoz, hogy a "polgári underground" tovább formálódjon, "kellett" még két fontos momentum: az egyik Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde volt, a másik a politikai blogoszféra kialakulása.
Találkozások
A politikai nyilvánosság átalakulása nagyjából a "második nemzedék" színre lépésével egy időre tehető. A 2005 és 2008 közötti időszakot a korábbi szerzők az organikus fejlődés következő állomásaként festik le: "Ekkor már azok voltak a legaktívabb szerzők, akik anno tinédzserként lelkesen olvasták az UFI-t." Az új, húszas évei közepén járó generáció számára meghatározó 2006 ősze: a "hazugságbeszéd" és az utcai zavargások voltak politikai eszmélésük első kézzel fogható tapasztalatai. Az ifjú szerzők derékhada a 80-as évek közepén született, sok köztük az ELTE történész- vagy szociológushallgatója, többen az Állam- és Jogtudományi Kar Politológia Tanszékén végeztek. Fontos tanáruk a már említett Ablonczy Balázs, a Szociológiai Intézetben oktató Molnár Attila Károly, illetve a politológián előadó Navracsics Tibor, akinek a szárnyai alatt 2007 őszén önálló blogközösség is alakult Jobbklikk néven. Ez a blog - elsősorban, de nem csak Navracsics személye miatt - eleinte közvetlenül és láthatóan kötődött a Fideszhez: Navracsicson kívül alkalmi vendégszerzője volt Répássy Róbert, Révész Máriusz, de szerzői közt voltak a "polgári undergroundhoz" egyáltalán nem kapcsolódó Magyar Nemzet-publicisták is, mint Körmendy Zsuzsanna vagy Szerető Szabolcs. Itt publikált rendszeresen a Nézőpont Intézet két akkori munkatársa, Szabó Márk külpolitikai szakértő és Böszörményi Nagy Gergely kampányszakember is. A korai szerzők között találjuk a szintén Navracsics-tanítvány politológus Lánczi Tamást is. Rendszeresen írt a Jobbklikkre a politológus G. Fodor Gábor, Navracsics egyetemi kollégája, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, és itt publikált a Kommentár jelenlegi szerkesztője, L. Simon László is, aki azonban csak 2010-től vált pártpolitikussá, miután a Jobbklikk szerzőgárdája részben lecserélődött. A kormányváltás után a Jobbklikk szerzői közül többen tisztviselőnek szegődtek a Navracsics vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM): Lánczi Tamás kabinetfőnök és helyettes államtitkár, Szabó Márk kabinetvezető-helyettes, Böszörményi Nagy Gergely a KIM kommunikációért felelős államtitkárságán főosztályvezető-helyettes lett, és szintén a KIM alkalmazásában dolgozik a Jobbklikk korábbi állandó szerzője, Megadja Gábor. Navracsicsot a Nézőpont Intézet munkatársai (tehát volt és jelenlegi Jobbklikk-szerzők) megbízásáért és alkalmazásáért támadta is a Blikk; forrásaink szerint Habony Árpád, Orbán Viktor kommunikációs tanácsadójának biztatására, akivel Navracsics meglehetősen rossz viszonyban van.
Ugyancsak 2007-ben indult a kimondottan társadalomtudományi érdeklődésű fiatalok (közülük többen Molnár Attila Károly tanítványai) blogközössége, a Konzervatórium. A blog a nyugati konzervatív eszmetörténet fontos szereplőit és alapvetéseit is tárgyazza - aminek különös jelentősége volt a nemzetközi tanulmányi tapasztalatokkal is rendelkező "második generáció" számára. E csoportból nőtt ki a Véleményvezér blog is, amely azóta a legolvasottabb politikai blogok egyikeként lett ismert; működtetői személyes ismeretségeken keresztül kapcsolódtak a konzervatív undergroundhoz. Ma már - a többi fórummal ellentétben - a Véleményvezér kizárólag a napi politikára fókuszál; leggyakrabban űzött tevékenysége a Fidesz egyszerre tétova és agresszív gazdaságpolitikája, a "matolcsyzmus" módszeres ostorozása. A virtuális közösség egysége szempontjából fontos fejlemény volt, hogy 2008 végén Spéder és Nobilis a CEMP válságintézkedései egyikeként megszüntette a Reakció blog finanszírozását. Baloghék Mandiner néven, új befektetőkkel folytatták működésüket, és tudtak előrelépni is: a Mandiner már nemcsak blog, hanem hírgyűjtő oldal is, nyitott maradt a jobboldali paletta minden vállalható véleményére, és ezzel megőrizte központi szerepét a hálózat életében. Azzal, hogy a viták felköltöztek a webre, a régi és új szerzők nemcsak a nagyközönség, de egymás előtt is megmutatták magukat. A virtuális kapcsolatok sűrűsödése katalizálta a közösség mindennapjait: a blogtalálkozók, közös kocsmázások, "konzíliumok" 2008 elején kezdtek mind gyakoribbá válni. Egyes visszaemlékezők szerint mindez a Jobbklikk szerkesztőinek kezdeményezésére történt - némelyekben azt a félelmet keltve, hogy a Fidesz a Jobbklikken keresztül próbálja majd gyarmatosítani a konzervatív underground fórumait. A többség szerint azonban nem ez a lényeg, hanem a közös túrák, beszélgetések, kocsmázások - ezekről nagy lelkesedéssel mesél mindegyikük. A generációk egymásra találásának különös jelentősége volt abban, hogy az egyébként sok tekintetben másként gondolkodó kisebb körök virtuálisból valódi közösséggé formálódtak.
A második részben a közösség történeti referenciapontjairól, politikai, filozófiai gondolkodásuk vonzalmairól és a jelen belpolitikai berendezkedésről vallott nézeteikről olvashatnak.
