A Népszabadság átalakulása: Színes és kalandos

szerző
Gavra Gábor - Miklósi Gábor
publikálva
2004/23. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt héten lezárult a három hónapja, Eötvös Pál lemondása óta tartó interregnum: a dolgozói közös részvény birtokosai megegyeztek a Népszabadság Rt. fõ tulajdonosával, hogy a lapot Eötvös távozása óta megbízott fõszerkesztõként irányító Vörös T. Károly lesz az újság fõszerkesztõje.

Bár a jól értesültek Eötvös Pál februári, váratlan távozását a tavaly szeptemberi Teller-levél históriával próbálták összefüggésbe hozni, az elnök-fõszerkesztõ döntésének hátterében sokkal komolyabb ok állt. A lap fõ tulajdonosa, a svájci Ringier AG által alapított Ringier Kiadói Kft. (magyarországi sajtópiaci szerepérõl és a Népszabadság tulajdonosi szerkezetérõl lásd: A Ringier útja címû keretes anyagunkat) a kedvezõtlen piaci tendenciák miatt egy ideje komolyabb változásokat szorgalmazott. "Az elmúlt tizenöt évben munkám 70 százaléka annak kivédésére irányult, hogy bárki beleszóljon a szerkesztõség ügyeibe" - fogalmazott a Narancsnak Eötvös Pál, aki bizonyos dolgokban - mint a lap fõvárosi mellékletének megszûnése - így is jelentõs engedményekre kényszerült. Februárban ugyanakkor a Népszabadság Rt.-t negyedrészben tulajdonló, a 90-es évek elején a párt által gründolt és sok szálon ma is az MSZP-hez kötõdõ Szabad Sajtó Alapítvány vezetõi is elérkezettnek látták az idõt a személyi változásra.

"Két-három éve, mióta vitatkozunk a Ringier-vel a megújulásról, defenzíven védtük a lapot. Most jött el az a pillanat, hogy egyetértettünk a szakmai befektetõvel - magyarázta a fordulat okait lapunknak Földes György, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke. - Beláttuk, hogy nem elég a piaci tendenciákra hivatkozni a példányszámcsökkenés indoklásakor, hanem új koncepcióra van szükség, ami szervezeti-személyi változásokkal is jár." Földes szerint a Szabad Sajtó Alapítvány fõ érdeke az, hogy "a lap a változás ellenére úgy õrizze meg az eredeti olvasótáborát, hogy közben az általa képviselt értékvilág minél több emberhez jusson el". Ezért a beleegyezésüket ahhoz a feltételhez kötötték, hogy nem változik a lap ideológiája, minõségi jellege, és nem sérülnek a kisebbségi tulajdonosok jogai.

A Ringier és a Szabad Sajtó Alapítvány közös levelet intézett a fõszerkesztõhöz, melyben dinamizálást, arculatváltást és személyi változásokat sürgettek. Eötvösnek olyan programot kellett volna benyújtania, amely a szerkesztõség felépítésének racionalizálását célozza, rovatvezetõi szintig meghatározva az új vezetést. Mindez egyértelmûvé tette, hogy a tulajdonosok a lapot az elmúlt években ténylegesen irányító három fõszerkesztõ-helyettes, Karcagi László, Tamás Ervin és Zalai István távozását is "ki kívánják eszközölni".

Eötvös Pál azonban - mint lapunknak elmondta - nem igazán értett egyet a körvonalazódó tulajdonosi tervekkel, s nem kívánta betölteni a neki szánt ítélet-végrehajtói szerepet sem, ezért az azonnali távozás mellett döntött. Hiába garantál ugyanis a Népszabadság Rt. alapító okirata irigylésre méltó, Magyarországon egyedülálló szerkesztõségi autonómiát (bár a fõszerkesztõ személyérõl a Népszabadság Rt. közgyûlése dönt, a jelölés a dolgozói részvényhez kötõdik, és a szerkesztõséggel kapcsolatos döntések hangsúlyosan el vannak választva a kiadó többi részétõl), hosszú távon nem lehet széllel szemben vitorlázni: a tulajdonosok elõbb-utóbb térdre kényszeríthették volna a fõszerkesztõt. A nyílt háborúskodás ugyanakkor senkinek nem állt érdekében, hiszen demoralizálta volna a szerkesztõséget, ami a lap gyengülését, eredményeinek romlását és piaci értékvesztését vonta volna maga után.

Mindezt ráadásul egy olyan idõszakban, amikor a politikai napilapok piaca a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt amúgy is

tartósan szûkülni

látszik. A kereskedelmi tévék indulása óta a közérdeklõdés a bulvártémák felé mozdult, amit csak erõsít a bulvárlapok és -tévék hatékony keresztpromóciója. A politikai napilapokat fõleg az idõsebbek veszik, míg a piacra belépõ fiatalok inkább az ingyenes Metrót és a bulvárt olvassák. A Népszabadság gazdasági pozícióit emellett az is veszélyezteti, hogy a hírek szerint idén õsszel a vidéki napilapok piacán már most toronymagasan piacvezetõ Axel Springer (AS) új országos (azaz a fõvárosra fokuszáló) politikai napilapot indít; a lapcsoport összetett ajánlataival az AS feltehetõleg tarolni fog a hirdetési piacon.

Eötvös távozása felzaklatta a szerkesztõséget, a munkatársak többsége ugyanis a kikezdhetetlen tekintéllyel és befolyással bíró elnök-fõszerkesztõ alatt egyfajta védõburokban élt: a szerkesztõség és a lap többi egysége között nemigen folyt érdemi kommunikáció, az újságírók nem szembesültek közvetlenül a tulajdonosi igényekkel. "Eötvös a lemondásával akaratán kívül nehéz helyzetbe hozott minket" - fogalmazott a lap egyik befolyásos munkatársa. Korábban a fõszerkesztõ újraválasztása ellenjelölt híján automatikusan történt, most azonban hirtelen tétje lett a szerkesztõségi dolgozók akaratának. 'k viszont kevéssé voltak felkészülve arra, hogy éljenek az alapszabály biztosította jogukkal.

Az ideiglenes fõszerkesztõ, Vörös T. Károly csak azzal a kikötéssel vállalta a júniusig tartó, három hónapos megbízatást, hogy a szerkesztõség személyi állománya érintetlen marad, és megbízása lejártakor visszaveheti a rovatát. Beleegyezett ugyanakkor, hogy a szerkesztõségben "levezényli" a tulajdonos által régóta szorgalmazott arculatfrissítést. Az új layoutról szóló belsõ vita így hetekig párhuzamosan zajlott a fõszerkesztõváltással és a jelöltállítással kapcsolatos polémiával. A tulajdonosok ráadásul hónapokig nem tartották szükségesnek tájékoztatni a lap munkatársait a szándékaikról, ezért a legtöbben részinformációkból próbálták kikövetkeztetni a fejleményeket, s ez tovább növelte a feszültséget a Bécsi úti szerkesztõségben.

A Ringier Kft. egyes becslések szerint a Népszabadság részvényeire összesen mintegy 10 milliárd forintot költött. "Ha tulajdonos lennék, minden bizonnyal engem is frusztrálna, hogy egy ilyen helyzetben nincs beleszólásom a vállalatom vezetõjének kiválasztásába" - fogalmazott egyik, szerkesztõségbeli forrásunk. Mint azt Lengyel L. László, a Népszabadság Rt. vezérigazgatója, a lap felelõs kiadója érdeklõdésünkre elmondta, a Népszabadság csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha igazodik a megváltozott piaci környezethez. A fõ kérdés szerinte az, hogy az új célközönségnek, a 35-45 körüli olvasóknak van-e igénye minõségi napilapra, és ha igen, azt várják-e, amit a Népszabadság nyújt. "A fókuszcsoportos vizsgálat kimutatta, hogy a célközönség túl

komolynak, nehéznek és hivatalosnak

tartja a lap tartalmát, úgy érzik, hogy tele van hosszú, szürke cikkekkel" - idézte fel a riasztó eredményeket. Érthetõ, hogy a tulajdonosokban és a kiadóban is megfogalmazódott az igény, hogy attraktívabb, az olvasó szemét jobban vezetõ újságot készítsenek. A vezérigazgató szavaival "a cél az, hogy kisebb terjedelemben többet mondjunk ugyanarról a témáról. Érthetõbb, tömörebb, illusztratívabb lapra van szükség, sok magyarázó grafikával és képpel, hogy az olvasó öt-hat perc alatt, az újságot végiglapozva megszerezhesse az õt érdeklõ információkat." Lengyel szerint a felmérések azt is kimutatták, hogy a fiatalosabb, közvetlenebb stílus az idõsebbeknek is vonzó.

Mindezzel összhangban húsvétkor jelentõsen megváltozott az újság külleme: feltûnõbbek lettek a címbetûk, rövidültek a címek, több lett a kép és a grafika, és általában "szellõsebb" lett a lap (az egyik munkatárs számítása szerint újabban mintegy 20 százalékkal kevesebb betû van ugyanannyi oldalon). Ez pedig kétségkívül a lap "inflálódásának" a jele. Az olvasók a nemzetközi és a hazai oldalakat már jól elkülönülve találják, ami kétségkívül felhasználóbarát "újítás", még ha sokakat meghökkent is, hogy a vezetõ belpolitikai hírek csak a "színes-szagos" szórakoztató külföldi anyagok után következnek. Az új arculat ugyanakkor hosszas, a szerkesztõségen belüli vita eredményeképpen jött létre, és jellemzõ módon a címbetûk típusáról a patthelyzetnek köszönhetõen végül az Népszabadság Rt. - tipográfiai ügyekben nem kifejezetten kompetens - felügyelõbizottsága döntött.

Az arculatváltást számos beszélgetõpartnerünk egyértelmûen negatív, a súlyvesztés és az elsekélyesedés felé tett lépésként értékelte. A bulvárosodást szorgalmazó tulajdonosi nyomulás elleni harcként láttatta a fõszerkesztõ-választást a múlt heti Élet és Irodalomban megjelent elemzésében Szigethy András, a Népszabadság egyik munkatársa is. Mások szerint viszont a tartalmi felhígulás veszélyét az újítások ellenzõi inkább taktikai okokból, a szerkesztõségen belüli pozícióik védelme érdekében nagyították fel. "Jelentõs tévedés van a bulvár fogalmával kapcsolatban" - fejti ki álláspontját Mikó F. László, a lap mûvészeti vezetõje. "Attól, hogy csinosabb és érdekesebb az újság megjelenése, még nem léptünk a bulvárosodás felé. Úgy látszik, hogy a layout is olyan dolog, amihez mindenki ért, de kíváncsi vagyok, mi történne, ha én próbálnék beleszólni a cikkek tartalmába." Mint mondja, izgalmas feladat volt az újságot úgy áttervezni, hogy a címoldal címeinek végigolvasása alapján az ember úgy érezhesse, nagyjából tudja, hogy mi történt, de muszáj legyen elolvasnia a cikkeket is. Mikó emlékeztetett, hogy a komoly nyugat-európai lapok is piacvesztéssel küszködnek, és tetszetõsebb megjelenéssel, tematikus blokkokkal, igényes grafikai megoldásokkal keresik az olvasók kegyeit, mégsem vádolja senki bulvárosodással például a Berliner Zeitungot vagy a The Guardiant. "A bírálók közül sokan azt hiszik, hogy az új designt a Ringier erõltette ránk, pedig a tulajdonosok egyáltalán nem szóltak bele, hogy milyen legyen a lapterv."

Az új célközönségnek a fókuszcsoportos felmérések szerint bejön ez a külcsín: a százmillió forintos hirdetési kampánnyal összekötött váltás tízszázalékos eladott példányszám-növekedést hozott. Kérdés persze, hogy sikerül-e megtartani, illetve növelni az olvasók számát, amiben viszont a tartalmi változások játszanak majd fõszerepet.

A vezérigazgató

úgy látja, hogy fel kell hagyni például azzal a gyakorlattal, hogy értelmiségiek üzengetnek egymásnak a lapban; ehelyett a fajsúlyosabb anyagokat a Hétvégében kellene megjelentetni, ami így amolyan értelmiségi magazinként funkcionálna. Lengyel L. László szerint ideje felhagyni az intézmény- és hatalomközpontú újságírással, helyette az olvasók által hasznosítható praktikus információkra, a politika következményeire, az emberek életére gyakorolt hatására kell helyezni a hangsúlyt. Bár Lengyel közel két hónapja nyilatkozott a Narancsnak, Vörös T. Károly május 28-i "székfoglaló" szerkesztõségi cikkében szinte szó szerint ugyanígy fogalmazott: (a Népszabadság) "elitizmus helyett a közérthetõségre, a politikai-intézményi szempontok helyett pedig a magyar társadalom valós problémáinak pontosabb bemutatására vállalkozik".

Az arculatváltással kapcsolatos vita közben kezdõdött a fõszerkesztõ-jelölési procedúra is. Április közepén, az elsõ megmérettetésen kiderült, hogy a szerkesztõségen belül két fajsúlyos jelölt van: a megbízott fõszerkesztõ 46, Nagy Csaba, a külpolitikai rovat vezetõje 24 szavazatot kapott, a további három jelölt pedig összesen 25-öt. A szerkesztõségben "fontolva haladóként" számon tartott Vörös mellett Nagy Csaba a munkatársak szemében kifejezetten forrófejû, a reformokra vetélytársánál nyitottabb jelöltnek tûnhetett, akivel a változtatásokat követelõ tulajdonosok Vörösnél könnyebben tudtak volna együttmûködni. Bár az erõviszonyok körvonalazódni látszottak, a szerkesztõség munkatársai közül sokak szerint a meccs ekkor még korántsem volt lefutva: nem lehetett tudni, hogy a két jelölt között hogyan oszlanának meg a szavazatok. Az alapszabály szerint ugyanis az a szerkesztõségi jelölt, aki abszolút többséget kap, a tulajdonosi bizottság elé kerül, ilyen azonban nem volt.

Mivel a rendszer korábban nem volt kipróbálva, a másik három tulajdonos úgy döntött, hogy bevonja a Ringier-t a jelöltállításba. (Bár a jelölés a szerkesztõség privilégiuma, annak nincs akadálya, hogy elfogadjanak egy külsõ jelöltet.) A meghallgatásra a Szabad Sajtó Alapítvány Vörös T. Károlyt, a szerkesztõség pedig erõsorrendben Vöröst, Nagy Csabát, Füzes Oszkárt és Ferencz Gábort jelölte. A Ringier részérõl Dorogi Sándor (az MTI volt elnöke), Martin József (a Figyelõ fõszerkesztõje), Merényi Miklós (a Magyar Televízió Híradójának korábbi fõszerkesztõje) és Pallagi Ferenc (a Blikk fõszerkesztõje) merült fel lehetséges jelöltként. Néhány nappal késõbb a lapnál szinte

mindenkit hideg

zuhanyként ért a hír, hogy a jelöltek meghallgatásakor a Ringier képviselõje jelezte: Vörös T. jelölését nem fogja elfogadni. A szerkesztõségben ezután nem volt kérdés, hogy ragaszkodni fognak a belsõ jelölthöz, és az is többé-kevésbé eldõlni látszott, hogy az nemigen lehet más, mint a megbízott fõszerkesztõ.

Vörös T. lapunknak május kö-zepén kifejtette, hogy szerinte a Ringier személyében túlságosan arisztokratikus jelöltet lát, aki nem fogja tudni kellõképpen dinamizálni a szerkesztõséget: "nem akarnak olyat, aki körömszakadtáig védi az autonómiát" - nyilatkozta lapunknak. Vörös osztotta azt a nézetet, hogy az új fõszerkesztõvel szemben az a Ringier elvárása, hogy "elinduljon lefelé", vagyis a jelenlegi elitlapot a bulvár felé tolja. Szerinte azonban Magyarországon ez ma nem járható út: ugyanebbe a csapdába esett bele a Magyar Hírlap és a Népszava is, ezek a lapok pedig már "csak mesterséges lélegeztetéssel tarthatók életben". Vörös emellett arra sem volt hajlandó, hogy a kért személyi változtatásokat három hónap alatt levezényelje. Néhány napig valóban fennállt a Ringier és a szerkesztõség közötti nyílt konfrontáció veszélye, ám késõbb gyõzött a belátás. A Ringier két hete, néhány egyeztetést követõen rábólintott Vörösre, és onnantól kezdve az események az új fõszerkesztõ múlt csütörtöki kinevezéséig már formálisnak voltak tekinthetõk.

A tulajdonosok és az új fõszerkesztõ közötti megállapodásról annyi tudható, hogy a személyi változtatásokra, köztük a fõszerkesztõ-helyettesek lecserélésére Vörös egy évet kapott. A lap a jövõben bizonyosan új rovatstruktúrával fog mûködni, a további érdemi változások még bizonytalanok. Az új fõszerkesztõ helyzete nem könnyû: a tulajdonos mélyreható változásokat, a munkatársak többsége viszont, ha nem is a status quo, de a hagyományok megõrzését várja tõle, a régi olvasók többsége ragaszkodik a Népszabadság politikai irányvonalához, míg a megcélzott új, fiatal értelmiségi olvasótábor a pártoktól való nagyobb távolságtartást vár el a laptól. Mindeközben elõdjétõl eltérõen Vörös T. Károly a Népszabadság Rt. némi védettséget biztosító elnöki székét sem birtokolhatja már. Az élesben elõször alkalmazott többjelöltes, demokratikus fõszerkesztõ-választási procedúrát eközben a szerkesztõségen belül is eltérõen értékelik. Tripolszky László, a dolgozói közös részvény választott képviselõje szerint sikerült ellenállni a tulajdonos azon törekvésének, hogy megtörje a fõszerkesztõ-jelölés jogát, s a rendszer bebizonyította mûködõképességét. Mások ezzel szemben azt valószínûsítik, hogy nem lesz több olyan alkalom, amikor a tulajdonosi akarattal szemben a munkatársak véleménye érvényesül.

Gavra Gábor - Miklósi Gábor

A Ringier útja

Miközben a politikai napilapok piacán évek óta nem cserélõdtek a szereplõk, a bulvárnapilapok piaca a kilencvenes évek közepe óta erõteljesen átalakult és koncentrálódott. Ez volt az a piaci szegmens, ahol a Népszabadság mai fõ tulajdonosa, a svájci Ringier elõször vetette meg a lábát, amikor 1994-ben elindította anyaországi bulvárlapjának mutációját, a Blikket, mely azonban még évekig nem lett piacvezetõ: eladott példányszáma, mely 1994 második fél évében 100 ezer fölött volt, 1996 második fél évére 55 ezerre apadt. A bulvár-napilapok közül ez idõben a maga 63 ezres eladott példányszámával a Magyar Hírlapot is tulajdonló Jörg Marquard érdekkörébe tartozó Mai Nap volt a legsikeresebb. Vezetõ pozícióját 1998 elsõ fél évéig meg is õrizte: ekkor 72 ezres példányszámával verte a 61 ezer példányban elkelõ Blikket.

A Ringier magyarországi helyzete 1996/97-ben bizonytalannak tûnt, a hírek szerint a kivonulást is fontolóra vette. 1997/98 fordulóján azonban a kereskedelmi televíziók indulása a nyomtatott sajtó piacán is fordulatot hozott, és ennek nyertese egyértelmûen a Blikk lett. 1997 második fél évében a Mai Nap és a Blikk együttes példányszáma 133 ezer volt, egy évvel késõbb már 155 ezer; 1999 második felében 192 ezer, mára pedig túllépte a háromszázezres határt. A bulvárversenyt a Ringier, illetve a Blikk nyerte: a lap eladott példányszáma 1998 elsõ felében 60 ezer fölé, a következõ fél évben 79 ezerre ugrott; újabb egy év elteltével pedig - öt év után - újra 100 ezer fölé emelkedett.

A bulvárlappiacon megszerzett vezetõ pozíciója biztosításának érdekében 2000 végén a Ringier megvásárolta a Mai Napot a Marquard Mediától, hogy kisvártatva a másik Marquard-érdekeltség, a Magyar Hírlap is a svájci konszern tulajdonába vándoroljon. A kiadó ezzel számára - legalábbis Magyarországon - addig ismeretlen területre lépett (a "Blikken kívüli" terjeszkedés 1999-ben a Nemzeti Sport megvásárlásával indult el).

2001 végén a svájci anyacég holland leányvállalata, a B. V. Tabora megvásárolta a Bertelsmann leányvállalatától, a Gruner und Jahrtól (G+J) a Népszabadság Rt. részvényeinek 49,9 százalékát, majd 2003 márciusában a G+J maradék, 17,7 százalékos részesedését is. A helyzet iróniája, hogy míg a G+J azért volt kénytelen megválni az elsõ, nagyobb részvénycsomagtól, mert RTL klubbeli részesedése és a vezetõ politikai napilap ezzel egyidejû többségi tulajdonlása ellenkezik a médiatörvénnyel, tavaly szeptemberben az ekkor már a Blikket, a Nemzeti Sportot és a Magyar Hírlapot is irányító Ringier vásárlását vétózta meg a Gazdasági Versenyhivatal arra hivatkozva, hogy két leányvállalatán keresztül a svájci anyacég erõfölénybe kerülne a napilappiacon. Lapunk ugyanakkor több forrásból is úgy értesült, hogy a politikai napilapok kiadásában korábban kevés tapasztalattal rendelkezõ Ringier eléggé "befürdött" a Népszabadsággal: egyrészt nem ismerték fel idõben a fõszerkesztõ-jelölés jogának a jelentõségét, másrészt elhitték magyarországi jogi tanácsadójuknak, hogy nem lesz jogi akadálya a többségi tulajdon megszerzésének.

A Ringier bíróság elõtt támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal döntését, a jogerõs ítéletig pedig "birtokon belül" van a Népszabadságban, hiszen 49,9 százalékos részvénycsomagja a vitatott G+J-pakett nélküli összes részvényhez képest (82,3 százalék) többséget biztosít számára. A Népszabadság Rt. további tulajdonosai közül a legnagyobb a Szabad Sajtó Alapítvány (26,7 százalék), melyet a Népszabadság Dolgozói Egyesület (5,4 százalék) és a dolgozók közös részvénye követ (0,4 százalék), ám az utóbbihoz kötõdik a fõszerkesztõ-jelölés joga.

A Ringier a jelek szerint kezdettõl elégedetlen volt a birtokába került politikai napilapok helyzetével, ami aligha csodálható, ha figyelembe vesszük, hogy a Népszabadság értékesített példányainak száma 2002 második fél éve és 2004 elsõ negyedéve között 30 ezerrel (15,5 százalékkal) csökkent, bár tudomásunk szerint ebben az idõszakban a lap - több év után - ismét nyereségesen mûködött. A Ringier másik politikai napilapja, a Magyar Hírlap ugyanebben az idõszakban (több száz milliós veszteség mellett) 25 százalékos példányszámcsökkenést könyvelhetett el, jóllehet a lap 2003 elsõ felében fõszerkesztõ-, majd arculatváltáson esett át, megvált munkatársai ötödétõl, miközben máshol már kipróbált újságírók szerzõdtetésével tett (sikertelen) kísérletet arra, hogy - mint egy, a lapnál történteket jól ismerõ forrásunk fogalmazott - "betörjön a Népszabadság és a Magyar Nemzet közötti térbe".

Mindkét lapnál általánosnak tekinthetõ a vélemény, hogy a Népszabadság irányító részesedésének megszerzése, illetve a Magyar Hírlap átalakítása után a tulajdonos elbizonytalanodott érdekeltségei további sorsát illetõen. Ez annál meglepõbb, mivel a két napilap birtoklása révén önmaga számára gerjesztett konkurenciát; ennek a helyzetnek a felszámolása pedig (legalábbis kívülrõl ezt gondolhatnánk) sürgõs lehet egy ilyen ütemben szûkülõ piacon. Az elmúlt egy évben számos találgatás látott napvilágot a Népszabadság és a Magyar Hírlap további sorsát illetõen, a lapegyesítéstõl kezdve valamelyik érdekeltség eladásán át egészen a Magyar Hírlap megszüntetéséig. Erre vonatkozó kérdéseinket Papp Bélának szerettük volna föltenni, ám az ügyvezetõ igazgató többszöri megkeresésünkre sem válaszolt.

- gavra-

Lefelé a lejtõn

A jó évtizede még Magyarország legkedveltebb napilapjaként, egymillió honfitársunk kedvenceként reklámozott Népszabadság példányszáma tíz év alatt 294 ezerrõl 163,5 ezerre csökkent (ez 44,5 százalékos veszteség). A tulajdonosokat feltehetõleg az sem vigasztalja, hogy konkurenseik (a 2000-ben a Napi Magyarországgal egyesített Magyar Nemzet kivételével) még nagyobb arányú veszteséget szenvedtek el: az 1994-ben a Népszabadság mellett példányszámát egyedüliként auditáltató Magyar Hírlap tíz év alatt olvasótábora több mint felét elveszítve, 58 és fél ezer eladott példányról 28,5 ezerre esett vissza; míg a Népszava mutatója - 42 százalékot veszítve eladott példányszámából - 46 ezerrõl 26,5 ezerre csökkent. A Népszava esetében a helyzetet súlyosbítja, hogy a csökkenés a fentiekhez képest fele idõ alatt, a lap elsõ auditálása, azaz 1999 második fél éve óta következett be.

(Forrás: Magyar Terjesztés-ellenõrzõ Szövetség honlapja, www.matesz.hu; az 1994 és 2003 közötti adatok auditáltak.)

- gavra -

szerző
Gavra Gábor - Miklósi Gábor
publikálva
2004/23. (06. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Hoffmann Rózsa öröksége
Legyalult tankönyvpiac
Mítosz és valóság
Az 1514-es parasztháború
Könyvmelléklet
Sofi Oksanen, Norman Manea
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

„Nekem 14 ezerről 12 ezerre csökkent a rezsim, na ezért szavaztam a Fideszre” – mondta a nyugdíjas János, aki éppen egy padon beszélgetett Éva nevű ismerősével. (…) Jánossal Éva is egyetértett, a szavazókörben szerinte is a Fidesz fog nyerni, aminek egyébként nagyon örül. Arra a kérdésre, hogy ő is a Fideszre szavazott-e, azonban már azt mondta, hogy nem, hanem az MSZP-re. „Csak úgy. Tudtam, hogy a Fidesz mindenképpen nyerni fog” – válaszolta a döntése okát firtató kérdésünkre.

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát; Origo még több Szüret...