Január utolsó napján három öltönyös köztisztviselő szoros gyűrűjében támolygott ki a Környezetvédelmi Minisztérium bejáratához Aradi Csaba, és a kapuban alig hallhatóan bejelentette: állást változtat, és elhatárolódik az érte tüntető szimpatizánsoktól. A minisztérium helyettes államtitkára és a tárca szóvivője ezek után karon ragadta Aradit, és a zakójánál fogva betuszkolta a liftbe. E szomorú jelenet volt a záróakkordja egy fél évig húzódó eltávolítási akciónak.
Szájtépés
Egy héttel később Pepó Pál környezetvédelmi miniszter a rádióban azt mondta: Aradi Csaba saját maga kezdeményezte saját maga elmozdítását a nemzeti park éléről, ámbár kérte, ha lehetséges, szeretne továbbra is természetvédelmi területen dolgozni. Pepó természetesen messzemenően támogatta Aradi ambícióit. "Most mi ehhez a döntéséhez hozzásegítettük, és az igazgatói megbízását visszavontuk", nyilatkozta a sajtónak Pepó. Olyannyira mellette volt Aradi ambícióinak, hogy a miniszterrel folytatott megbeszélés után a volt igazgató rosszul lett, hamarosan kórházba kellett szállítani.
A kisgazda miniszter visszautasítja azokat a sanda feltételezéseket, hogy ő állna Aradi leváltása mögött. A leváltást a közigazgatási államtitkári feladatokat ideiglenesen ellátó Borbély János helyettes államtitkár eszközölte. A korábbi közigazgatási államtitkárt, a fideszes Medgyesi Balázst ugyanis eltávolították a Környezetvédelmi Minisztériumból; ő azóta hallgatásba burkolózik. Tavaly szeptember elején Medgyesi kezdeményezte az Aradi Csaba elleni sikertelen fegyelmit, de ezt Pepó Pál utasítására tette. A miniszter ezt cáfolja, ámbár nem titkolja, Medgyesi államtitkár helyében ő is fegyelmit indított volna Aradi ellen "hanyag és hűtlen kezelés" miatt; szeptember első napjaiban azonban külföldön tartózkodott, ezért erre nem volt módja.
Mit ad isten, Pepó Pál Aradi eltávolításakor sem tartózkodott a minisztérium közelében. Nem is tudott róla, ilyet bírt mondani, meg azt, hogy "itt a végeredmény számít". Azt, hogy Aradit - aki Pepó szavaival élve "egy magát ökológusnak valló szakember" - el kellett mozdítani a helyéről, mert "képtelen az igazgatói feladatok ellátására".
Részletekre Pepó nem tért ki, csak annyit fedett fel a téma iránt érdeklődőknek, hogy Aradi jogszerűtlen magatartást folytatott a földvásárlási adásvételi szerződések kapcsán, továbbá nagy vonalakban szólt egyes téeszekről, amelyektől a nemzeti park jogszerűtlenül, a kis gazdákat megkárosítva vásárolt földeket. Említett egy tizenöt oldalas "összegzést" is, amely részletesen leírja e visszaéléseket (Torgyán József ezeket keresztelte el "az évszázad bűnügyeinek"). Az ügyről elmondta még azt is, hogy Torgyán lépése a kisemberek védelmében mintaszerű, és hogy Aradi Csabának nem volt jogi végzettsége, márpedig ez nélkülözhetetlen egy nemzeti park vezetéséhez.
Erőlködésnek a vége
Nagyjából ennyi. További részletek, ne adj´ isten, tények, nem kerültek nyilvánosságra, ami azt a vélekedést erősíti, hogy Aradi Csaba ellen fél év alatt sem tudtak semmi kézzelfogható vádat összehozni.
Ehelyett szívós munkával szép lassan megtörték. Aradi Csabát január utolsó napján behívatták a minisztériumba, ahol a miniszter, a közigazgatási államtitkár és a kabinetfőnök válaszút elé állították: Aradi megtarthatja eddigi tisztviselői besorolását, ha befogja a száját, és nyilvánosan elhatárolódik az érdekében demonstráló környezetvédőktől. Ellenkező esetben újra fegyelmit indítanak ellene, de ez már nemcsak őt érinti, hanem a munkatársait is. Aradi az előbbit választotta, majd hathatós apparátusi segédlettel letámolygott a minisztérium kapujához, hogy bejelentse döntését.
Először "hűtlen vagy hanyag kezeléssel" vádolták Aradit, amit kezdetben senki sem vett komolyan, a jogászok pláne nem. Hiszen vagy hűtlenül kezel valaki (ami gyakorlatilag a lopás szinonimája), vagy hanyagul kezel, ami hozzá nem értést feltételez. A minisztériumból mindenesetre népes vizsgálóbizottság utazott le a nemzeti parkba, hogy személyesen járjon utána a visszaéléseknek; bevetették magukat az irattárba, közben pedig több becsapós kérdést is feltettek. Amikor szeptember első napjaiban az egyik újság feldobta a hírt, hogy Aradi lehet Pepó utódja, azonnal egy csapat őrzővédő érkezett a nemzeti park központi irodája elé, és lezárták a létesítményt. Hogy a minisztériumban mitől tartottak, nem tudni. Ki tudja, tán attól, hogy Aradi Csaba az éj leple alatt kicsempészi a páncélból a pusztai kankalin és a réti pöszméte titkos dokumentumait, de lehet, hogy valaki a minisztériumban fülest kapott egy természetvédelemben utazó rivális banda készülő provokációjáról. Mindenesetre harminckilenc napig tartott a több mint tízmillió forintba kerülő vizsgálat.
Mindhiába. A fegyelmit megszüntették; úgy tűnt, vége az Aradi-ügynek.
Ám a minisztériumban továbbra sem nyugodtak a kedélyek. Tizenöt oldalas összegzés készült, amelyről senki nem akart beszélni Pepó környezetében: ha valaki érdeklődött, annak csak annyit mondtak, hogy törvénytelen földvásárlásokra derült fény. Torgyán József, a kisgazda miniszterek elnöke természetesen megkapta a jelentést, amiből legott hatalmas bűntényeket olvasott ki, kezdeményezte is egy kormányzati bizottság felállítását. (Lásd: Talpalatnyi köd, MaNcs, 2000. január 13.) A testület elkészítette beszámolóját: több termelőszövetkezet az elmúlt években valóban adott el földeket törvénytelenül a nemzeti parknak, ám a rendőrség egyelőre csak két termelőszövetkezeti vezető ellen folytat eljárást ez ügyben. Jogi szakértők egybehangzó állítása szerint azonban, ha beigazolódik is a törvénysértés, ehhez Aradinak akkor sincs semmi köze. Az Aradi-ügy mozgatóit máshol kell keresni.
Pitiánerség a köbön
Kiderült: a Hortobágyi Nemzeti Park és a részben a területén működő Hortobágyi Közhasznú Társaság (kht) között érdekellentétek feszülnek. A nemzeti park területe 70 000 hektár, vagyis jó fél megyényi. Ekkora birtokai korábban csak a legnagyobb főúri családoknak voltak. De hiába nagy a terület, ha gazdaságilag alig hoz hasznot, mivel többnyire szikes, terméketlen vagy nagyon gyenge földek terülnek el arrafelé. (Mondhatnánk persze, a nemzeti parkokat elsősorban nem a profitszerzésre találták ki, de most ne kötözködjünk.) A nemzeti park egy részét, mintegy 20 000 hektárt a hat éve alapított Hortobágyi kht hasznosítja, amely szerződik a környékbeli állattartókkal, hogy pénzért cserébe legeltessék ott állataikat. A Hortobágyi kht tulajdonosi jogait a mindenkori környezetvédelmi miniszter gyakorolja, jelenleg Pepó Pál; neki személyes érdeke is fűződik e társasághoz, mivel az általa nemesített búzát (a szellemesen Pepó-búzának elnevezett gabonát) a kht egy harminchektáros darabkáján termeszti.
A legeltetésre kiadott földek után befolyó pénzt, kábé 30-35 millió forintot, az elmúlt másfél évben a kht zsebelte be, annak ellenére, hogy a védett területek állami tulajdonban vannak, ezért azokat nem használhatja egy gazdasági társaság ellenszolgáltatás nélkül. Aradi kérte is, hogy a kiadott legelőket adják a nemzeti park kezelésébe; született is egy vagyonkezelői szerződés a kincstár és a nemzeti park között 1998 májusában, ám az érvényes szerződés rejtélyes módon másfél évre eltűnt. Csak tavaly októberben került elő, amikor a minisztérium kénytelen volt megszüntetni az Aradi elleni fegyelmi eljárást.
A Hortobágyi kht vezetője, Pepó egykori tanítványa, Nagy Lajos a sajtóban cáfolta, hogy rossz viszonyban lenne a társaság és a nemzeti park. Szerinte a kht-t illeti a földek bérbeadási joga, mivel ez az egykor itt működött Hortobágyi Állami Gazdaság jogutódja. Az államháztartási törvény és a kincstári vagyonról szóló kormányrendelet szerint viszont a nemzeti parké a jog.
Bár Pepó Pál az egyik tévéadásban azt mondta, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park egy milliárdos cég, a valóságban egyre inkább úgy tűnik, hogy az egész Aradi-ügy mögött a liba- és marhalegeltetésre kiadott földek bérleti joga, valamint az ezzel járó mintegy 30-35 millió forintos éves bevétel áll. Aradi Csaba pedig kellemetlen ember: kizárólag a természetvédelem érdekli, nem lehet megvesztegetni, ráadásul mindenféle vagyonkezelői szerződéseket köt a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal. Személye sokaknak nem kívánatos. Az előző ciklusban Baja Ferenc is le akarta őt váltani, de a szakmai tiltakozások hatására letett szándékáról, az egész nem is kapott nyilvánosságot. (Igaz, akkor még a tárcához tartozott a területfejlesztés is, amelyben nagyságrendekkel nagyobb lehetőségek voltak - lásd zsurki vodkagyár -, mint a libalegeltetésben.)
Ha valóban a legelő-biznisz motiválta az elmúlt fél év eseményeit - ami az eddigi történések alapján egyáltalán nem kizárt -, akkor elmondható: e patinás piaci szegmens megkaparintásáért semmi sem drága. Még egy ember megalázása, tönkretétele sem.
Kovács Róbert
